Egy vidám váci bringanap – Az Európa Mobilitási Hét záróprogramja

Szeptember 22-én tartották Vácott a mobilitási hét záróprogramját nyolc váci (Árpád Fejedelem, Karolina, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Juhász Gyula, Földváry Károly, Simon Antal, Cházár András) és két  környékbeli általános iskola (szokolyai Cseh Péter és verőcei Géza Fejedelem) részvételével.

A rendezvény a regionális kerékpárúton kijelölt állomáshelyeken zajlott, amiket általános iskolás csoportok látogattak, természetesen bringával. Nem a 6 állomás közti út megtétele volt a verseny kihívása, hanem a pontokon elhelyezett állomáshelyeken való eredményes versenyzés.

A 6 állomás mindegyike a kerékpáros életmóddal kapcsolatos tudnivalókat vette számba, amiről a versenyző csoportoknak bizonyítani kellett tudásukat. Ezek, a következők voltak:

Kerékpárút tervezés, ahol a váci önkormányzat főépítész irodájának szakemberei foglalkoztak a diákokkal, közösen terveztek bringautat.

Életmentés az út mentén, melyet a Vöröskereszt szakemberei mutattak be, és tanították meg a gyerekekkel a legfontosabb tudnivalókat a túléléshez.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A digitális jelenlét kezelése – Ingyenes előadás a Váci Juhász Gyula Általános Iskolában

Kerékpáros tudnivalók, melyet a Pest Megyei Kerékpáros Klub szakemberei ismertettek, ahol sok gyerek először szerelhette meg a bringáját.

Kerékpáros akadálypályát állítottak fel a diákok számára a váci rendőrök és a Váci Ifjúsági Sportegyesület, ahol olyan bringát is kipróbálhattak, amivel ha balra kanyarodtak, jobbra fordult.

A józanság fontosságát a résztvevők részeg szemüveg segítségével megoldott feladatok során értékelhették, a váci pumpapályán, ahol a szemüveg segítségével kellett feladatokat megoldaniuk.

Végül az egészséges táplálkozással ismerkedhettek meg és adhattak számot arról, mi lenne a helyes étkezés a hamburgerek helyett.

Az állomásokon vidám feladatok segítségével tanulhattak és adhattak számot elsajátított tudásukról.

A verseny végén a résztvevők a rendőrség felvezetésével kerékpárral vonultak a Március 15. térre, ahol a Matkovich Ilona polgármester, Bárányné Forrai Tímea rendőr százados, és Inotay Gergely alpolgármester köszöntötte őket és sor került az eredmények kihirdetésére és a díjak átadására.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Profi oktatók segítségével bővítették tudásukat a Váci Sport Nonprofit Kft. munkatársai

A legeredményesebb az idén a verőcei Géza Király Általános Iskola csapata lett, őket a Cházár András EGYMI és a Petőfi Sándor Általános Iskola csapata követte. Különdíjakat kaptak a Karolina, a Földváry és a verőcei csapatok a színvonalas autómentes emblémájukért.

Nem csak a legjobbak, hanem minden versenyző csapat emblémázott mobilitási pólókat és óriás pizzát kapott az eredményhirdetés után, hiszen ennek a napnak nem csak a versenyzés, hanem az eredményes részvétel is fontos része volt. Így aztán a program egy nagy közös piknikké alakult, ahol a bringások megbeszélhették a nap élményeit, ismerkedhettek egymással.

Talán ez a nap is hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok egy kicsit másképp gondolkozzanak, és a gépkocsi helyett inkább a bringát válasszák, ha útra kell kelniük és vigyázzanak egymásra.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az európai pedagógusok több mint felét veszélyezteti a stressz, és ez minden negyedik tanár fizikai és mentális egészségére is hatással van

A programot Vác Város önkormányzata, a Pest Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság és a Naszálytej Kft. támogatták. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments