Gyadai-réti kaland – Egy délelőtt a Gyadai-réten a váci óvodásokkal

Október 7-én szombaton, 13. alkalommal rendezték meg a váci óvodások erdei programját a Gyadai-réti kalandot.

A programon a deákvári, a közép- és az alsóvárosi óvodák nagycsoportosai vettek részt. Az óvodások hamuban sült pogácsával és gyümölccsel indultak neki a hosszú útnak, hogy a legfontosabb tudnivalókat elsajátíthassák a természetről.

A csoportokat nem az óvodák nevei, hanem az évek során kialakult Galagonya, Áfonya, Kökény, Csipkebogyó, Vadgesztenye és Kankalin csapatok jelezték. Az óvodásokat a csoporthoz csatlakozva a szülők és a testvérek is elkísérhették a túrára, ahol a tanösvényen túravezetők segítségével látogathatták végig a 6 állomáshelyet a résztvevők.

Az állomásokon középiskolásokból alakult csoportok foglalkoztak az óvodásokkal az adott témakör játékos feldolgozásával, sőt még a szülőknek is kellett feladatokat megoldaniuk, vagy a gyerekekkel közösen részt venni az állomáshelyek kihívásaiban. Az állomáshelyeken a Naszály hegy ásványkincseivel, a patak élővilágával, az erdő növényeivel, állataival, az erdőben való viselkedéssel és az életmentéssel, a bajbajutottak megsegítésével ismerkedhettek meg és persze ezekkel kapcsolatban feladatokat is kellett megoldaniuk.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felújítási munkák két deákvári részen is

A játékmesterek igyekeztek mesebeli környezetet varázsolni a feladatokhoz, így az ovisok találkozhattak a Kuka Banyával, manókkal, tündérekkel és egy gorillával is, aki folyton ellopta a gyerekek játékait.

Az állomások feladatait az óvodások sikeresen végezték és a célba érkezve „Hangya Dani” emlékérmet és hasznos ajándékokat kaptak.

A programot a nap elején Inotay Gergely alpolgármester nyitotta meg, aki a gyerekeket el is kísérte a programra.

A Gyadai kalandot 280 gyerek és 160 felnőtt teljesítette.

A programot a város megbízásából Bíró György és BARÁTAI és a deákvári, közép- és alsóvárosi óvodapedagógusok valósították meg.

A programot támogatta a Vöröskereszt, a DMRV és a Csocsaj pékség.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments