Horváth Lajos ismét a Testnevelési Egyetemen tartott előadást

A Dakar Rallyt kétszer is megjárt motoros Falics János MAMS (Magyar Motorsport Szövetség) sportszakember társaságában bővítette az egybegyűltek terepmotorozással és motorsporttal kapcsolatos ismereteit.

„Laller” számára nem idegenek a TF falai, hiszen néhány hónapja már járt itt, ugyancsak hasonló célzattal:

„Idén áprilisban Szalay Balázs, ennek a programnak a megálmodója hívott meg bennünket először előadást tartani a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre, amit hatalmas megtiszteltetésként éltem, éltünk meg, és természetesen örömmel fogadtunk el Falics János versenyigazgató barátommal. A helyzet azóta sem változott, és most nagy izgalommal tértünk vissza az egyetem falai közé. Mindig nagyon kellemes érzésekkel tölt el, ha olyan emberekkel lehetek egy teremben, akik ugyanazzal az irányultsággal és elkötelezettséggel rendelkeznek, amivel én, ugyanazt a sportágat szeretik, amit én. Nagyon jó hangulatban telt az óra, sőt, egy igen illusztris „tanuló” is volt a sorok között, ugyanis Herman Henrik MAMS elnök is ott ült a padban. Ez az alkalom a marketing oktatás részeként került megrendezésre, amelyen belül a tereprali üzleti működésébe is belefolyhattak a végzett szakemberek.

A motorsport világa ma már sokkal tudatosabb, mint amikor jómagam kezdtem a karrierem. Ez jól látszik a TF vonatkozó képzéseiből is, ahonnan modern szaktudással rendelkező, szinte kész szakemberek kerülnek ki. Őszintén bízom abban, hogy Janival most is sikerült valami olyat átadnunk, amivel ezt a tudást talán még kicsit tudtuk is bővíteni, és mellette népszerűsíteni a gyönyörű sportágunkat. Egyúttal szeretném megköszönni a szervezőknek az újabb megtisztelő lehetőséget!” – nyilatkozta a váci terepmotoros. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments