Jómadarak versenye a védett madarakról

A városi környezeti nevelési program keretében zajlott a madárvédelmi vetélkedő, ahol az idén is az Árpád Fejedelem Általános Iskola volt a házigazda.

A versenyen 6 iskola csapata vett részt, ahol nem csak ismereteikről kellett számot adni, hanem kreatív feladatokat kellett a diákoknak megoldani játékos formában, mely a tanulást emlékezetessé teszi. A megmérettetésen nagy szerepe volt a kommunikációnak, illetve csoportos munkának, mely nem csak a környezetvédelmi feladatok megoldásában nyújt segítséget.

A Boronkays diákok vezették le a versenyt Bíró György segítségével, a feladatokat Baráth Bernadett mint a vendéglátó iskola szaktanára és Inotay Gergely alpolgármester zsűrizték. Elmondásuk szerint a zsűrinek nehéz dolga volt, de a sok kreatív diák között nagyon jól érezték magukat, látván, hogy minden csapatnak voltak olyan erősségei, amivel nagyon szépen kiegészítették az egy-egy feladatkörben felmerülő ismeretrendszert.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Váci Dunakanyar Színház májusi előadásai

A versenyt az idén a Karolinások nyerték, őket a következő iskolák csapatai követték, 2. Benedek Elek iskolások, 3. petőfisek, 4. Radnótisok, 5. Földvárysok és a sort a vendéglátó Árpádosok zárták.

Hogy mit is lehet várni a jövőben ettől a mostani versenytől?

Természetesen, néhány általános iskolás csoport nem változtatja meg a világot. De, ha ezek a gyerekek a program tanulságait elmesélik barátaiknak, sőt szüleiknek, akkor lehet, hogy a világot holnaptól talán többen fogják nézni a környezetvédelemért aggódók és tenni akarók szemével. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments