Naszály túrával kezdődött a mobilitási hét
Évtizedek óta rendezik meg Európában a mobilitási hetet, ki-ki a saját felfogása szerint. A cél közös, rá szeretnék szoktatni az embereket a környezetbarát közlekedésre. Arra, hogy ha lehet, ne üljünk be az autónkba egyedül, hanem csatlakozzunk, más emberekhez és jussunk el a célunkig a tömegközlekedés eszközeivel.
Ha reggel megállunk az iskolák bejáratánál, pont nem ezt látjuk, mert a diákoknak csak egy része közlekedik busszal vagy más tömegközlekedési eszközzel, annál többen veszik igénybe az „Anya taxit”. Ahány család, annyi gépkocsi áll meg a zsúfolt bejárat előtt és egyenként hozzák a diákokat tanulni. Persze ez így kényelmesebb és nem kell vegyülni a tömeggel, meg súlyos perceket várakozni, meg ácsorogni a buszon.
A mobilitási hetet Naszály túrával kezdtük és itt is voltak, akik gépkocsival érkeztek a gyülekezési helyre, de utána kénytelenek voltak átszállni a túrázókhoz a kosdi külön buszokra, hogy együtt kijussunk a Naszály hegy lábához, ahonnan indult a mobilitási túra.
Még lankás volt az út a hegy lábánál, ahol a kosdi Bányász-emlékműnél emlékeztünk a 6 bányászra, akik a szerencsétlenség alkalmával életüket vesztették. Nekünk, a túrázóknak is volt mostanában veszteségünk, hiszen Hajdu Sanyi bácsi, aki évtizedekig vezette a túráinkat a Naszályba, már egy másik világ ösvényein kalauzolja az arra járókat. Így ő lett a hetedik, akinek gyertyát gyújthattunk.
A hegy gerincén jutottunk fel a Násznép barlangig, ahol a tiszta időben kitűnően lehetett látni a hegyet körülvevő településeket. Meglátogattuk a Násznép-barlangot, ami a száraz idő miatt járható volt és láthattuk a barlang mélyén a mennyezetről csüngő denevéreket.
Már delelt a nap, amikor Lippai Bea, a túra vezetője elvezette a csapatot a kilátó toronyig ami egyre rosszabb állapotban van, de még szerencsére nem olyan veszélyes, hogy ne lehetne felmenni rá és gyönyörködni a Duna-kanyar panorámájában.
A csúcson Dobó Zoltán vette át Sanyi Bácsi hagyományát, felszeletelt répával kínálta azokat, akik felértek a csúcsra. Sanyi bácsi szerint ez fontos, mert enélkül a gyerekek nem tanulnak meg fütyülni, úgyhogy minden gyerek, meg még a felnőttek is, akik nem voltak eddig egy Hacki Tamások, megkóstolták a „karotinbombát”.
Az utunk a Látó-hegyen keresztül vezetett haza, ahol éppen felújítják a keresztet. A paplanernyősök is ide igyekeztek (akik megígérték, hogy nem tapossák össze a sziklagyepet, nagy batyuikkal, hogy elrugaszkodjanak a hegy alatti mélységbe. Mi lassan, gyalog ereszkedtünk a Naszály lejtőin, hogy vissza jussunk a szerpentineken a városba.
Hosszú volt még az út és sok autó elment mellettünk. Nem intett le senki gépkocsit.
Jó volt gyalogolni, még akkor is, ha hosszabb volt az út hazáig lépésenként, mint a volán mögött pillanatok alatt. Talán így a csodálatos időben, jó levegőn még hihető is a kínai gondolkodó mondása, hogy nem a cél, hanem az addig megtett út a fontos.
A túrát Vác Város Önkormányzata, a Naszálytej Kft, és a Csocsaj pékség támogatta, amit ezúton is köszönünk. ♦