Pigment és víz a Toronyban

Megszokhattuk már, hogy a Lyra Könyvesház Torony Galériájában rendre emelkedett hangulatban zajlanak a kiállításmegnyitók, nem volt ez másként legutóbb sem. Bócz Péter kiállítása nyílt meg Pigment és víz címmel. Évek óta járok a népszerű könyvesházba kiállításmegnyitókra, de ilyen szép számmal megjelent érdeklődőt még nem láttam. Az emeleten található galériában túlzás nélkül egy tűt sem lehetett volna elejteni.

Zenei blokkal kezdődött az esemény, Simon Örs gitárjátékával hangolódhattunk rá a kiállított képekre. Karánsebessy Balázs nyitotta meg a tárlatot. Elmesélte, hogyan került kapcsolatba Bócz Péterrel. Több mint 10 évvel ezelőtt írta a Váczi Néptáncegyüttes (melynek oktatója) jubileumi műsorát és ennek kapcsán szükség volt egy logóra, ennek a vázlatáról beszélgettek Bócz Péterrel. Péter fogott egy szalvétát és nagyjából öt vonalból felvázolt egy tervet, hogy szerinte ilyennek kellene lennie.  Ezt a szalvétát aztán Karánsebessy Balázs elvitte egy pólógyártó kisiparosnak, aki azt mondta, hogy ezen nem kell igazítani, mert ez így tökéletes. Ezt a logót használja a táncegyüttes azóta is.

Megtudtuk, hogy Péterben mindig tetten érhető volt egyfajta jó értelemben vett, és a szó két emberöltővel ezelőtti értelmezésében használatos polgári tudat. A jövőjét intenzíven determinálja a múlt folyamatos jelenléte. Folyamatosan járta, járja a múzeumokat könyvtárat, irattárat. Bócz Péterrel beszélgetni nagyjából olyan, mintha egy enciklopédiát olvasnánk, aminek az lehetne a címe, hogy 100 év történetei.

A váci alkotó ismeri a helyi nevezetes épületeket, rengeteg váci embert ismer, tehát rengeteg emberi történetet. Azon kevesek egyike, akik többre értékelik a műveltséget az anyagi javaknál, vagy a társadalmi rangnál. Fontos a festő számára, hogy a társadalmi rangot a műveltség adja. Bócz Péter széles érdeklődési körrel bír, folyton olvas, tanul, elmélyed az őt érdeklő kérdésekben és nem csak felületes ismeretei, hanem valódi tudása is van. Karánsebessy Balázs kifejtette, a festőművész Közép-Európa, illetve Észak-Közép-Európa szerelmese. A gondolati és ezáltal művészi struktúrájának állandó eleme a hrabali világ és az a fantasztikus benne, hogy ezt valahogy sikerült hitelesen szintetizálni: Vácba Prágát. Mindezt úgy, hogy az ne legyen erőltetett.

Amikor a festő felkérte a kiállítás megnyitására, a lelkére kötötte, hogy mindenképpen foglalja bele a megnyitó beszédbe azt az anomáliát, amivel szimbolikusan és konkrétan is a gyerekek perifériás látását szűkítjük szülőként folyamatosan, még ha jóhiszeműen is. Mondván, hogy az orrod elé néz fiam. Péternél fontos az, amit az orrán túl lát, amit megragad vagy észrevesz, vagy megjelenít. Ennek Bócz Péter esetében az ellenkezője is igaz. Nevezetesen az, hogy a kisgyerekek és a művészek egy másik fontos és különleges készsége: az egészen apró dolgok, gesztusok, vagy helyzetek felismerése.

Bócz Péter olyan szemmel képes látni dolgokat és kiemelni, felmutatni, ebben a zűrzavaros világban, ami más. Azt, amikre érdemes odafigyelni.  Miden képe egy egész történetet mesél. Egy regény, dráma vagy forgatókönyv sűrített lényege, vezérgondolata többnyire egy mondat. Amit az író mantraként járat a fejében, amíg mesél. Ez segít nem eltávolodni a lényegtől, ezt a mondatot nevezik premisszának. Karánsebessy Balázs, ahogy azt hangsúlyozta, premisszája koreográfusként vagy drámaíróként mindig egy kép. Mivel a fejében születik meg, nem csak vizuális tartalommal bír, hanem érzelmeivel is.

Maga az alkotó is elmondta gondolatait. Bócz Péter elsőként a motivációról beszélt. Motiválja az a környezet, amiben él. Az alkotó kisvárosi képfestőnek vallja magát. Beszélt a régi történetekről, amiket ezek az épületek mesélnek. Például az öreg házmester, vagy épp a nénit, aki kicsit szenilis és néha elfelejt zoknit húzni. Vagy azok az arcok, akik egy ilyen kisvárosban előfordulnak. Hasonló alakok vannak Közép-Európa hasonló városaiban is.

Vác egy igazi közép-európai esszencia. Ha a török utáni betelepítések nézzük a svábokkal a morvákon át a cseheket keresztül a szlovákoknál tehát egy nagy „mix” ez a város. Mindenki hozta a maga kis sztoriját történetét és még a városi zsidóságról nem is beszéltünk. Akik elvesztek, akiket elvesztettünk, de rengeteget adtak ennek a városnak. Bócz Péter aláhúzta, hogy mi ebben a csodában élünk.  Ebben az örökségben, pincétől a padlásig. Lényegében tehát egészen a középkortól a jelenig és ez a váci festőt nagyon inspirálja. A képein történetek elevenednek meg a nézőben.

A Torony Galériában kiállított akvarell képek mind-mind egy saját sztorit mesélnek, érdemes elidőzni az alkotások előtt. ♦