Diákok szépítették a Rózsakertet

Hagyománnyá vált, hogy a diákok segítségével készítik fel a Rózsakertet a télre. Persze ez sokaknál csak annyit jelent, hogy összegyűjtik és elszállítják a faleveleket. Sokak meg azért szólnak, hogy miért nem hagyják ott a leveleket, hogy azok beépüljenek a talajba és táplálékot, komposztot adjanak és ezzel táplálják azt.

Szóval ideje ezt tisztába tenni.

A Rózsakertben szerencsére sok árnyat adó fa van, amik ősszel sok levelet lehullatnak. Oda is, ahol gyöngykavics, ahol sétány és ahol játszótér van. És mivel ezeknek nem szükséges a komposzt, ezért ezt szedik össze a diákok, hogy komposzttelepre szállíthassák, ahol a sok levél évek múltán komposzttá alakul. Sőt még a gyepről is összeszedik a levelet, mert a sok levél alatt az eső hatására megrothadhat a gyep. A virágágyásokból viszont nem szedik össze a leveleket, sőt oda gereblyézik azokat, hogy ott táplálja a talajt a komposzttá alakulásával. A bokrok alól sem szedik ki a leveleket, mert azokat is táplálja az avar, ha lebomlik és az ottani avarban vackolják el magukat a park sündisznói, akik ilyenkor már elkezdik téli álmukat. Ezt a munkát a pedagógusok vezetésével az általános iskolások végezték.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az európai pedagógusok több mint felét veszélyezteti a stressz, és ez minden negyedik tanár fizikai és mentális egészségére is hatással van

Persze a program nem csak a falevelekről szólt. Ilyenkor szokták felkészíteni a rózsaágyakat (metszeni, takarni) a télre a Mezős diákok, akik ebben szakembereknek számítanak.

Jócskán várt földmunka is a diákokra, mivel így őszre a játszóterek gumiszőnyegeit belepi a por, a sár, amit le kell takarítani ahhoz, hogy ne legyen balesetveszélyes és ne fagyjon szét a tél során. Az idén ezt a munkát a jó erőben lévő Királyos srácok végezték el.

Ezen a napon hagyománnyá vált, hogy a résztvevő iskolák csoportjai költőládákat szerelnek össze, hogy azokat kirakhassák az iskolájuk fáira, hogy mire jön a tavasz megfigyelhessék az énekes madarak költését. A költőládák összerakását az idén is Inotay Gergely alpolgármester irányításával kopácsolták össze a gyerekek.

A programon 9 váci iskola diákjai vettek részt, akik nem ijedtek meg a borús időtől. Akik távol maradtak, a jövő héten folytatják a város parkjainak szépítését. A program végrehajtásában, a Városfejlesztő Kft. szakemberei segítették a diákok munkáját.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felújítási munkák két deákvári részen is

A program szervezői ezúton mondanak köszönetet a pedagógusoknak, akik elhozták és koordinálták a diákok munkáját. (Címfotó: Városháza – vac.hu)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments