Több, mint 20 millió forintból újult meg az Eötvös utcai óvoda vizesblokkja

Októberben készült el az Eötvös utcai óvoda vizesblokkja. A felújítással évtizedes adósságát pótolta a város, így végre méltó körülmények várják mind a gyerekeket, mind pedig az óvónőket.

Az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a város legkisebb lakóira – ezt hangsúlyozta a helyszínen Matkovich Ilona polgármester, aki azt is elmondta még, hogy az intézményben elvégzett munkák eredményeként nemcsak komfortosabb és szebb lett a gyermekek számára a mosdó, hanem a csoportszobából való közvetlen megközelíthetőségét is megoldották. A pedagógusok számára pedig egy teljesen különálló mosdót alakított ki a kivitelező.

A beruházás tisztán önkormányzati finanszírozással valósult meg, mintegy 20,5 millió forintból.

A körzet képviselője, Jess Kinga arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban a Belvárosban nagyon sok minden megújult. Örömét fejezte ki, hogy az Eötvös utcai óvodának a közel fél évszázados nagy vizesblokkját is sikerült most teljeskörűen felújítani. Ezt a munkát a jövőben is szeretnék folytatni – hangsúlyozta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vácon fogják képezni a térség elektromosautó-szerelőit

Kovács Ágnes, a Kisvác-Középvárosi Óvoda vezetője nem csak a fenntartónak mondott köszönetet a fejlesztésért, hanem a kivitelezőnek és a szülőknek is, akik türelmükkel, hozzáállásukkal támogatták a felújítást. (Forrás és fotó: Városháza – vac.hu)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments