Az egyház és a szakemberek párbeszéde a segítségnyújtásban

„Szenvedélybetegség a családban” című szakmai konferenciát tartottak a Galamb utcai PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban. Csütörtökön számos, a függőségekkel és azoknak a kezelésével foglalkozó szakember látogatott el Vácra, ahol magas színvonalú előadások, illetve beszélgetések segítségével mélyedhettek el a szakmájukat övező különböző kérdéskörökben.

„Megkérdezhetik tőlünk, hogy tulajdonképpen az egyház mit tud adni, mi az a több, amit mi egy világi segítségnyújtó szolgálatnál tudunk adni? És pont ez az agapé szeretet, a Karitásznak ez a sajátos  formája az, amit tudunk adni a rászoruló, nehéz helyzetben lévő embertársainknak. Csomagot osztani, segélyt intézni, ügyeket rendezni minden jó szándékú ember képes, de tudatosan, imádsággal hordozni a másik embernek minden gondját, minden baját, ez a mi karizmánk” – ezzel a gondolattal nyitotta meg Marton Zsolt, váci megyéspüspök a Pszichiátriai és Addiktológiai területi munkacsoport által szervezett „Szenvedélybetegség a családban” című szakmai konferenciát. Az esemény különleges apropóját az adta, hogy pont egy éve nyitotta meg a Váci Egyházmegyei Karitász a maga szenvedélybeteg-segítő központját, a Váci RÉV-et a Hattyú utcában. Évfordulójuk alkalmával pedig tartottak egy szakmai összegzőt, amire a szakterület több jeles képviselőjét is meginvitálták.

„A szenvedélybetegség az valójában a mindennapjaink része. Ha akarjuk, ha nem, az ott van, jelen van és próbálunk vele valamit kezdeni, próbálunk rá megfelelően reagálni. De ez nem könnyű. A szenvedélybetegségnek a családban van egy határa és mindig nagyon nehéz kérdés, hogy ezt hogyan lehet átlépni. Ha belül vagyok a családban akkor vajon hogyan tudok jelzést adni? Akár felnőttként is, de gyerekként ez még nehezebb” – fogalmazott dr. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója, jó érzékkel megalapozva a szakmai konferenciát. Az esemény során ugyanis meg lehetett állapítani, hogy valamennyi felszólaló előadásában volt egy közös problémakör, amire felhívták a figyelmet. Ez pedig az, hogy a családot és azon belül is azoknak a legfiatalabb tagjait hogyan érintik a szenvedélybetegségek.

A problémát talán Fazekas György atya, a Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat vezetője tette a legkézzelfoghatóbbá, hiszen személyes tapasztalatait mesélte el az alkoholizmussal való küzdelemnek. A pappá váláshoz vezető rögös útjában többször is az italok jelentették számára az akadályt. Mint elmondta, alkoholista családban nevelkedett és maga is ebbe az állapotba menekült, amikor nem érezte szeretve, illetve szerethetőnek magát. Így a Váci RÉV foglalkozásai során azt tartotta a legfontosabbnak, hogy az oda segítségért érkezőkben tudatosítsa, nincsenek egyedül és ők is fontosak, hiszen neki is ez segített a gyógyulásban.

„A lelkigyakorlaton vannak csoportok, amikben vegyes társaságok gyűlnek össze. Vannak olyanok, akik most kezdik és vannak az úgymond rutinosak. Ez a közösség ereje: egy kezdő látja, hogy el lehet oda jutni, nekünk viszont, akik már 10-15 éve józanok vagyunk azért jó, mert látjuk honnan indultunk. Ennek a csoportnak ez a lényege, hogy ilyen összetételű – ecsetelte Fazekas György. – Együtt megéljük azt, hogy szabadok, szerethetőek, fontosak vagyunk és tartozunk valahová.”

Ezt erősítette meg dr. Sőrédi Pál pszichiáter-addiktológus is, aki a hazai és a külföldi tapasztalatait egyaránt megosztotta a jelenlévőkkel. Előadása során beszélt a különféle szerekről és azok hatásairól, elemezte magát a függőséget, mint jelenséget, de kitért azoknak a kezelési módjaira, valamint kiváltó okaira is. Itt visszautalt Fazekas György atyára, akinek a példáján keresztül szemléltette a pozitív végkimenetelt.

„Azt láttam, hogy azok az emberek, akik a szenvedélybetegségből kigyógyultak, azoknál a felépülésnek a legmagasabb és a legstabilabb foka az, amikor maguk is segítővé válnak. Nagyon sok ilyen esetet láttam Svédországban is, ahol az anonim alkoholista mozgalom nagyon elterjedt és az is tulajdonképpen semmi másról nem szól, minthogy itt van egy szerhasználat és ebből hogyan lehet kimászni és kigyógyulni.”

A szakmai előadók sorát Frankó András, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálatának vezetője zárta. Gondolatai pedig voltaképpen aláhúzták az előtte felszólalókét, hiszen legfőbb állítása az volt, hogy a szenvedélybetegségek kitárgyalásánál a gyerekek sose kapnak kellő figyelmet. Pedig ők azok, akik nem tudják megválasztani azt, hogy milyen családba születnek és ők a legtehetetlenebbek az ilyen helyzetekben, illetve ez az ő életüket, fejlődésüket befolyásolja talán a leginkább. A fiatalok különféle módon és mértékben dolgozzák fel az otthoni traumákat, vannak, akiknél nehezen is lehet felfedezni ennek a jeleit, de mégis mélyen elraktározzák magukban és az ilyen feldolgozatlan tapasztalatok később nehezen orvosolható nehézségeket is okozhatnak az életükben.

„Ezek a gyerekek nem éreznek, nem merik maguknak megengedni az érzéseket – fogalmazott. – De mi történik velük, ha ez így van? Ha nem éreznek, elveszítik önmagukat. Azok a klienseim, akikkel találkozom még sok-sok év után is megdöbbentenek azzal, hogy a saját apró döntéseikben is mindig elakadnak. Aki nem bízik, az félni fog és nem tudja ki az, akire rábízhatja magát. És aki nem köteleződik el, az elszigetelődik.”

A Váci RÉV négy ellátási területet is felölel: a szobi, a váci, a rétsági, valamint a dunakeszi járás településeit. A hatáskörben élők közül bárki, rendelkezzen bármilyen lakcímmel, jelentkezhet segítségért. Itt szakemberek vezetésével egyéni és csoportos foglalkozásokon is részt lehet venni. ♦