Egy kuka élete

Tél, kisvárosi park, hajnal. A parkot a gondos kezek arra találták, ki, hogy a hétköznapokban, a munkában, és eleve, az életben megfáradt felnőtteket szórakoztassa, pihentesse. A lakosság kiskorú tagjait pedig mászókáival erősítse: bírják a hétköznapokat, a munkát és úgy eleve az életet.

A gondozott terület bal szélén játszótér található, padokkal, korszerű, biztonságos játékokkal. Azzal átellenben egy magányos kuka. Egy szürke kukáról van szó, két fémlábon álló, az ürítéshez átfordítható, szürkére mázolt hengeres testről. Hivatalos identitása szerint anyaga fém, térfogata 32 liter, a felhasználás típusa vegyes hulladék, nyitott, felhasználási területe kültér, rögzítése földbe történik, méretei 100 x 36 x 36 cm, tömege 8 kg.

Húsz éve került a parkba. Újabban gyakran gondol erre a kuka. Emlékszik, mikor társaival együtt meghozták a városi vállalat emberei, emlékszik az érdes tenyérre, ami durván megmarkolta oldalát, miközben leadta a teherautó platójáról. Emlékszik a másik, már valamivel finomabb tenyérre, aki az előre kiásott, majd betonnal kiöntött gödörbe helyezte vaslábait, hogy megszilárdulva a betontuskó tartsa szilárdan a világ, tehát a park és az élet viharaiban. Emlékszik, mielőtt elengedte a kéz, még azt mondta a munkás, mintegy megjegyezte magának: jó kis kuka ez. Furcsállta is a köztéri fémedény, hogy ilyen intenzíven érez a néhány kedves szó iránt. Közben feljött a nap, felpörgött a kisváros. Kirajzanak az emberek, kiszellőztetik a halászlé illatát. A kukához közel nyugdíjasok beszélgetnek élelmiszerárakról, betegségeikről, ki-ki a családjáról, szomszédjairól. Kinél mi került a fa alá.

Kisgyerekes anyukák érkeznek a parkba, a velük lévő apró emberkéken a legújabb divat szerinti kiskabátok, sapkácskák, kezeslábasok. Ezt a pár délelőtti órát kifejezetten kedveli a szürke kuka. Talán a gyerekkacagások okán. Mióta idekerült a parkba, fémtestébe emberek százai dobták ki a már szükségtelen tárgyakat, ahogy gyerekek százai koptatták a park játékait.  Mennyit tudna mesélni, mennyi emberi történetről, jut eszébe, amihez köze volt, ha csak közvetve is. A környező lakosság belé dobott hulladékaiból komoly drámák rakhatók össze, családi tragédiák, ünnepek, szerelmi történetek részletei. A szürke kuka jó viszonyban van a szeméttel, amit belehelyeznek, pont azt szereti ebben, hogy mindig más hulladék kerül kidobásra, így rengeteget tanulhat az emberekről. Egyáltalán, a szemetes és a szemét közt fontos kapcsolati rendszer húzódik meg. Különös csomópont ez mind a szemét, mind a szeméttároló sorsában, egymásnak vannak ők, egymásnak adnak értelmet, célt, távlatokat. Sok emléke van.

Egy férfikézzel írt szerelmeslevél, amit végül nem adtak fel a címzettnek, hanem kidobtak, mert a férfi szerint a nőhöz nem méltó egy géplakatos. A karácsonyi képeslap, amit unokái írtak a nagymamának, de miután meghalt az idős nő, szintén kidobtak. Tíz éve egy gyilkossághoz használt ruhadarabot dobtak bele, egy sálat, amivel megfojtották a közelben lakó vállalkozót. A kuka ennél sokkal rosszabbul viselte, mikor egy mellette elhaladó kisgyermekes anyuka, a síró kisfiú kezéből kirántotta annak játékát, majd hangos szavak kíséretében a szemetesbe hajította azt. Ahogy teltek az évek, a szürke kuka mind többet tudott meg az emberekről. Elsőként csodálta azokat, aztán az idő múltával megváltozott ez.  Egy éjjel arra ébredt, hogy két újszülött kismacskát vágtak bele durva mozdulattal. Az apró állatok egy napig voltak életben még, a következő éjjel pusztultak csak el. Ekkor a szürke köztéri szemetes nagyot csalódott az emberekben. Azóta közönnyel viseli a parkbéli jövés-menést és csak akkor élénkül fel, mikor madarak szállnak rá, vagy, mikor megbillegtetik a friss téli szelek. Az összegyűrt újságok híreit már nem a korábbi lelkesedéssel veszi magához, már csak bizonyos témájú hírek keltik fel érdeklődését.

Néhány éve nagy izgalmat keltett egy beléje dobott újságoldal. Az önkormányzati lap újságcikke egy hivatali rendeletről tudósított, a régi köztéri szemetesek, mint ő is, újakra cseréléséről szólt. De, mint kiderült, nincs rá egyelőre pénz. Megnyugodott akkor, mert már úgy megszokta a környezetét. Annak minden szépségével, hibáival. A heti ürítést, mikor a hivatal egy ezzel foglalkozó munkatársa száznyolcvan fokot fordít testén, már csak közönnyel viseli. Más dolgok érdeklik már, miután kiábrándult az emberiségből. Lényegesebb dolgok.

Éjjelente szereti figyelni a csillagokat, tátott szájjal bámulni, ahogy az apró fényes pontok mozognak az égen. Talán azért ez a csodálat, mert ő sose tudott igazán mozgásba jönni, akkor tett meg utoljára nagyobb távolságot, akkor érezte utoljára a legnagyobb teret maga körül, mikor tucatnyi társával kiszállították a munkások. Teherautón zötykölődve. Ám a csillagok mozgásának bámulása, a Föld forgásának ilyetén módon történő megélése, nem beszélve a nagyobb távlatokról, teljesen lenyűgözi. A tudat, hogy az őt létrehozó vállalatnál van egy sokkal, de sokkal nagyobb vállalat is, ami korlátlan raktárkészlettel dolgozik, titokzatos megrendeléseket teljesít. Titokzatos okból, amikről még az újságok sem írnak. Amit viszont a szürke kuka homályosan sejt: az óriási vállalatnak, ami bolygókat és csillagokat készít, ő, illetve az őt létrehozó vállalat is része, eszköze. És ami közös ezekben a vállalkozásokban, hogy mozgásban vannak. Lett egy álma a szürke kukának. Átfordulni saját tengelye körül. Mint a Föld, meg a többi bolygó. Elcsodálja, milyen jó lehet a mozgás.

Részeg fiúcsapat közeledik hangoskodva, szürke kukatestén széttörnek egy borosüveget, petárdát dobnak bele, felgyújtják benne a szemetet, majd belerúgnak, újra és újra belerúgnak. A rozsdás tengely nyikorgásában valami nevetésfélét is fel lehetett fedezni, egy önfeledt, vékony kacagást. A rúgás lendületétől a kuka ugyanis körbefordul saját tengelye körül, újra és újra. Jól esik neki a több tucatnyi lendületes átfordulás, mert így végre átérezheti azt, amire vágyott: a mozgást. A rúgások minden erőszakossága ellenére boldog végre. A parkban hangos kacagás hallható, nem csak emberi, hanem egy másik nevetés is, kissé elkülönülve, kissé nyikorgásszerűen. Egy nevetés, mely egész más erőforrásból táplálkozik. ♦