III. városi Mikulás úszóverseny több, mint 200 résztvevővel

Harmadik alkalommal került megrendezésre a Váci Sport Kft. szervezésében, a 2021-ben elindított és azóta is nagy sikerrel zajló Mikulás úszóversenyünk! Az idei évben közel 220 fiatal fiú és leány vágott neki a korosztályok alapján felosztott, 25 méteren át tartó összecsapásnak. A 2015 év után született gyermekek hát-, mell- és gyorsúszásban mérték össze tudásukat és kitartásukat. Idén sem maradtak el a fiatalabb korosztály bemutatkozó úszásai, a három és négyéves csemeték is tanúbizonyságot tettek vízbiztonságukról a szülők és edzőik nagy megelégedésére!

Elismerésre méltó eredmények születtek a különféle versenyszámokban, a visszajelzések alapján a fiatal versenyzők számára is nagy lehetőség volt összemérni tudásukat saját és más egyesületek sportolóival! A hagyományosan vidám légkörben zajló versenyen természetesen előkerült a stopper, mint a pontos időmérés kelléke és volt, hogy másodpercek, centiméterek döntöttek a négy sáv úszói között. Azonban, mint az ilyen baráti megmérettetéseken (Mikulás úszás, Nyuszi-uszi verseny) sokkal fontosabb, hogy minden résztvevő jól érezze magát, mindenki megtalálja azt az úszásnemet, amiben a legjobbat tudja nyújtani.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Idei harmadik ezüstérmét szerezte Szathmáry Károly Csíkszeredán

A Váci Sport Nonprofit Kft. Gulyás Zoltán vezetésével október óta dolgozott azon, hogy ezen rendezvényünket megfelelő minőségben és gördülékenyen tudjuk megtartani a sportolók és kedves vendégeink számára. Az egyeztetésekkel párhuzamosan folyt a kapcsolatfelvétel az esemény támogatását biztosító partnerekkel és támogatókkal. Köszönjük Tószegi Andornak és Belák Brigittának a verseny levezetésében nyújtott segítségét, továbbá köszönjük a résztvevő egyesületek, a Váci Sport Közhasznú Nonprofit Kft., a Vízmű SE, a VISE, Váci Vízilabda SE és a Vágta Multisport részvételét.

A verseny végén egy különleges meglepetést tartogattunk az ifjúság számára, a Mikulás és segédje bemerészkedett a medencébe és a bátor jelentkezőkkel víz alatti felvételek készültek!

A nagyszerű eredményekhez az eseményhez illő érmekkel és sok-sok ajándékkal készült a Mikulás, akinek nemes „munkáját” az idei évben az alábbi támogatóink segítették:

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kézilabda – Örömkézilabdával lett meg a csoportharmadik hely

Vác Város Önkormányzata, Borsza-Build Kft., Omilos Kft., Fókusz-92 Kft., Lyra Könyvesház Kft., Remete Pince Étterem, Richter Balázs divattervező, Ötlet Bázis Kft., Toner Holding Kft., Egenus Gyermekekért és Környezetükért Alapítvány, Vác Városi Labdarúgó SE.

Köszönjük támogatásukat és segítségüket! (Gulyás Zoltán ügyvezető – Váci Sport Nonprofit Kft.) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments