Liszka Roland újabb mérföldköve: világbajnoki futamgyőzelem Lengyelországban

A Laller Racing Dakar Team versenyzője ezúttal Krakkóban állt rajthoz a SuperEnduro GP lengyel fordulóján, ahol az összesített második helyezés mellé élete első junior vb-győzelmét is begyűjtötte. Méghozzá nem is akárhogyan!

Liszka Roland a harmadik helyre kvalifikált, egy, a vártnál sokkal nehezebbnek ígérkező pályán, de az első futam rajtjánál csupán a negyedikként jött el, miközben a közvetlen élmezőny elszakadni látszott a többiektől. Később azonban Liszka közvetlen ellenfele hibázott, míg a magyar kitűnően zárkózott, így a futam vége felé már a második helyen haladt a váci versenyző, aki végül egy kisebb hiba miatt a harmadik helyen végzett.

Ezután következett a „csoda”: A második, fordított rajtrácsos futamon Roland az utolsó előtti, tizenkettedik (!!) helyről indult, de valósággal átgyalogolt a mezőnyön. A 18 esztendős motoros egészen a harmadik helyig jött előre, majd három perccel a futam vége előtt már a második pozícióban haladt, majd az élen álló Ashton Brigthmore-t vette célba. Ez a meccs már a győzelemért ment, de közben hátrafelé is figyelni kellett, mert keményen támadták a mi fiunkat, aki remekül állta a sarat. Ugyanez nem sikerült az éllovas Brightmore-nak, aki az utolsó körben elesett, így a Laller Racing Dakar Team pilótája megelőzte őt, és ezzel sporttörténelmet írva világbajnoki futamgyőzelmet szerzett a hazai teremendúró sportnak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Idei harmadik ezüstérmét szerezte Szathmáry Károly Csíkszeredán

Ezután következett azt est harmadik, egyben utolsó versenye, amely már ismét a megszokott rajtsorrend szerint zajlott. Az első néhány kanyar után Liszka Roland a harmadik helyen haladt, amelyet a futam döntő részében szépen tartott is. Pár perccel a futam vége előtt a Hungarian Motorsport Academy által is támogatott versenyző rontott az egyik klasszikus akadálynál, kicsivel később még egyszer hibázott, így két pozíciót is visszaesett. Ebből szívós munkával egyet sikerült visszaszerezni, így végül a negyedik helyre jött be. Mindez azt jelentette, hogy Liszka Roland a három futam összesített képe alapján az abszolút második helyet szerezte meg, ami szintén ez idáig egyedülálló, sporttörténelmi tett: magyar versenyző soha korábban még nem ért el ilyen eredményt ebben a sorozatban. (Fotók: FIM SuperEnduro) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments