2024 év madara a kerecsensólyom – Az Európai Unióban élő állomány több mint 60%-a Magyarországon fészkel

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el „Év madara” programját, melynek célja a természetvédelmi problémákkal érintett fajok vagy madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. Az Európai Unióban élő állomány több mint 60 százaléka Magyarországon fészkel, világszinten pedig a Kárpát-medencei a faj egyetlen bizonyítottan stabil, enyhén növekvő állománya.

A kerecsensólyom kontinentális szinten is kiemelkedő természeti értékünk. Az Európai Unióban élő állományának több mint 60%-a Magyarországon fészkel, és világszinten a kárpát-medencei az egyetlen bizonyítottan stabil, enyhén növekvő állománya a fajnak. Megőrzésében a hazai természetvédelem felelőssége óriási, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1974-es megalakulása óta kiemelt figyelmet fordít e fajra, ezért is lett a 2024-es MME 50 jubileumi év madara.

Nagy termetű, széles szárnyú, az egerészölyvhöz hasonló méretű és színezetű sólyom, Eurázsiában csak az északi sólyom nagyobb nála, testhossza 47-55 cm, szárfesztávolsága 105-129 cm. A hím és a tojó hasonló megjelenésű. A hát és szárnyak földbarnák, rozsdás szegélyű tollakkal, az alsótest fehér alapon csepp alakú foltokkal mintázott, a tollatlan csüd és a lábujjak sárgák, a faroktollak szürkésbarnák, tojásdad rozsdaszínű foltokkal. A homlok piszkosfehér, a fejtető és tarkó rozsdássárga, keskeny fekete hosszanti sávokkal, a torok fehér. A fiatalok alsótestén a foltok elmosódottak, a lábuk hamvaskék.

Alapvetően ázsiai elterjedésű madár, ezen belül is elsősorban Kína, Mongólia és Kazahsztán területén él, az európai állomány zöme Magyarországon és Ukrajnában található.

Nyílt, pusztai élőhelyigényű fajként talajon élő, közepes termetű rágcsálókra (ürgék, hörcsög, földimókusok stb.) specializálódott ragadozó, de képes kisebb, egér termetű fajokat is elejteni, ezek hiányában – klasszikus sólyomként viselkedve – gond nélkül átvált a repülő madarak, főként a seregély és galamb mérettartományú fajok zsákmányolására.

A fákkal, sziklákkal tarkított ázsiai sztyeppe madara. Zsákmányállatait nemcsak a sík vidéki nyílt élőhelyeken találja meg, ezért a domb- és hegyvidéki rövid füvű gyepek is alkalmasak számára. A fák és a sziklafalak költőhelyként nélkülözhetetlenek számára.

A sólyomféle rokonság többi tagjához hasonlóan fészket nem épít. A sziklafalak párkányain holló fészkét, fészke maradványát használja vagy a csupasz párkány törmelékes talajába alakít ki a tojó egy sekély mélyedést a tojásoknak, fás élőhelyeken pedig más közepes és nagy testű madarak, elsősorban ölyvek és sasok üres fészkeibe költözik be.

Évente egyszer költ, általában 3-4 tojást rak, az európai állomány fészkelése március végén, április elején kezdődik. A tojó naponta-kétnaponta rakja le a tojásokat és rögtön elkezd kotlani, ezért a kikelő fiókák között akár egy hétnél is nagyobb idő- és méretkülönbség lehet. Főként a tojó kotlik, a hím csak rövid időre váltja a tojók, akit a kotlás ideje alatt, majd a kisfiókás időszakban a fiatalokkal együtt lát el élelemmel. A fiatalok kéthetes korától már mindkét szülőnek vadásznia kell. A fiatalok öt-hat hét alatt válnak röpképessé, a hím és a tojó ezt követően még hetekig etetik őket, a zsákmányállatokat pedig egyre inkább repülés közben adják át, vetetik el a fiókákkal, akik így fejlesztik röpképességüket és a préda megragadását.

Elterjedési területének túlnyomó részén vonuló, a déli és a közép-európai fészkelő állomány állandó.

Világállományát 1990-ben 17 400-28 800, 2013-ban 6 100-14 900 párra becsülték, Európában ennek csak töredéke, mintegy 5%-a él. Magyarországról az 1980-as években majdnem eltűnt, akkor az ismert kerecsensólyom-párok száma alig tíz volt. Az akkor kezdődő, az MME  által koordinált természetvédelmi munkának köszönhetően napjainkban ez a szám már 150 pár körül alakul, ami az ismert állományt illeti, a becsült állomány pedig 180-200 pár körül alakul.

A sziklai fészkelőhelyek esetében az MME éveken át sikeresen alkalmazta az önkéntesekkel végzett fészekőrzést. Ugyancsak fontos lépés volt az ürge védetté nyilváníttatása, majd a rágcsálók visszatelepítése (elsősorban a repterek füves területeiről) az egykori élőhelyeikre. A kerecsensólymok védelme érdekében is kezdődött el immáron több mint negyven éve a középfeszültségű oszlopfejek madárbaráttá alakítása, ami napjainkban is tart. Végül, de nem utolsó sorban alapvetően fontos védelmi fejlesztésként számos speciális, „örök” élettartamú alumínium költőláda került ki a nagyfeszültségű hálózat fém traverzeire. Itt a nyestektől és az emberektől is védetten költhetnek a kerecsenek, napjainkban a hazai állomány több mint kétharmada itt költ. (Forrás mme.hu – Fotók: Csonka Péter) ♦