A százharminc éve született Szőnyi Istvánra emlékeztek Zebegényben

Szőnyi István 130. születésnapja alkalmával január 17-én délután megemlékezést tartottak a zebegényi temetőben, ahol beszédet mondott Ferenczy Ernő Ervin alpolgármester (címfotó) és a Szőnyi István Emlékmúzeumban. A rendezvényen jelen volt Komáromi Péter, Szőnyi István unokája is.

Az eseményen előadást tartottak a Szőnyi István Általános Iskola és AMI tanulói, a múzeumban pedig bemutattak egy új audiovizuális applikációt, ami a képeket az úgynevezett augmented reality technológia segítségével élővé varázsolja.

Emellett a Szőnyi István Alapítvány jóvoltából letétbe került Szőnyi István Dunakanyar című festménye is.

A rendezvény zárásaként levetítették a Szőnyi István munkásságáról szóló filmet.

130 éve született szőnyi István

Amikor egy ember a világra jön, még nem tudni hogyan alakul majd a sorsa, milyen élet vár rá. Nem tudni, milyen képességekkel, tehetséggel indul el az életben és, hogy hagy-e maradandó nyomot maga után. Csak azt tudni, hogy milyen helyre, családba, országba, történelmi korba született, amelyek együttese meghatározó lehet sorsának alakulásában.

Szőnyi István 130 éve, 1894. január 17-én született. Hetedik és egyben utolsó gyermekként érkezett a családba, ahol nagyon örülhettek az újszülött kisfiúnak, hiszen ő volt az egyetlen fiúgyermek. Idősebb testvérei közül ugyanis addigra már csak a nővérei éltek, két bátyja – az elsőszülött Kálmán (1882-1883) és az 1887-ben született Richárd – még az egyéves kort sem érték meg.

Ha Szőnyi István világra jöttének időpontját történelmi idővonalra helyezzük, fontos megemlíteni, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában született, huszonhét évvel a kiegyezés és negyvenhat évvel az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kitörése után. Születésének évében az ország már izgatottan készült a millennium megünneplésére és megkezdődött a nagy visszaszámlálás is, hiszen már csak hat évet kellett várni, hogy elkezdődjön a 20. század. Szőnyi születésének éve más miatt is fontos volt. Ugyanebben az évben, március 20-án halt meg Kossuth Lajos hazájától távol, a torinói emigrációban. Szőnyi István ekkor még csak néhány hónapos csecsemő volt, aki gondtalanul cseperedett szülei újpesti házában.

Iskoláskorúvá már a 20. században érett. Az 1900-as év első hónapjában töltötte be hatodik életévét. Szeptemberben beíratták az elemi iskolába és néhány év múlva Lisszák Kálmán tanítónak köszönhetően megkezdte első, félig-meddig már tudatos lépéseit a művésszé válás felé. A tanító, aki felfedezte a fiú tehetségét egész évben csak egy feladatot adott neki, hogy fesse és rajzolja az általa beállított csendéleteket. Az év közben készült alkotásokból a negyedik elemi osztály végén kiállítás nyílt az iskolában.

Felsőfokú művészeti tanulmányait épp hogy csak megkezdte a Képzőművészeti Főiskolán, amikor kitört az első világháború. Még 1914-ben, alig húsz évesen kikerült a frontra és csak 1919-ben szerelt le.

Szőnyi összesen két világháborút élt át és túl. Az elsőben katona volt, a másodikban életeket mentett. Üldözötteket bújtatott és látott el hamis iratokkal, megmentve így sokak életét. Sajnos a saját fiáét nem tudta. Péter 18 évesen, agyhártyagyulladásban hunyt el 1945-ben.

130 évvel ezelőtt, 1894-ben, ezen a januári napon Szőnyi István életének lapjai még hófehérek voltak, ahogy minden újszülötté. Még nem lehetett tudni, hogyan alakul majd a sorsa, milyen élet vár rá. Évről évre íródtak rájuk nemcsak a saját életének történései, de vele együtt maga a világtörténelem is.

Zebegény különleges fejezetet foglal el ebben a könyvben, csupa aranybetűkkel írva. Itt találta meg a két világháború között az otthonát, a béke szigetét, a festészetét leginkább inspiráló környezetet, a természet és az emberek közti harmóniát, a családot, egyszóval mindazt, amely képes feledtetni a borzalmakat és szenvedés helyett örökkévaló értékeket kínál, amelyekért érdemes élni.

Szőnyi egész életén át, minden megpróbáltatás ellenére megőrizte hitét. Szerette és tisztelte az életet. Nemcsak a sajátját, másokét is. Mélységes humánumáról legendákat zengtek kortársai, tanítványai. Rajongott az élet egyszerű szépségeiért, nemcsak kereste, de meg is tudta teremteni maga körül a harmóniát és a teljességet. Mindvégig hitt az élet szépségében, amelyet végérvényesen nem tudtak megtörni az átélt nehézségek sem. Sem a világháborúk, sem a vészkorszak, sem a magánéleti drámák, sem az ötvenes évek. Az életet élni kell, akkor és ott, ahová születtünk – vallotta. Művészetét életfilozófiája, ember- és természetszeretete, harmóniateremtő ereje hatja át az utolsó ecsetvonásig.

Egész életén át megőrizte gyermeki tisztaságát és kíváncsiságát, amely párosult a megváltoztathatatlan dolgok bölcs elfogadásával. Töretlen ívű, lélekmelengető lírai festészetével az örökérvényű, elpusztíthatatlan szépséget állította piedesztálra. (Forrás és fotók: Zebegény Község Önkormányzata és a Szőnyi István Emlékmúzeum Facebook oldalai) ♦