Pápay Eszter: Váci Hajók

A váci kulturális életben jól ismert Pápay Eszter író, költő, művészetterapeuta sokoldalú alkotó; ezúttal egy helyi vonatkozású sporttörténeti kötettel jelentkezett, amelyből a váci kajak-kenu történetét ismerhetjük meg. A szerzőt a sporthoz való viszonyáról, a kötet koncepciójáról kérdeztem, és persze arról, mi az üzenete a könyvnek.

Az életben néha nem az ember választ, hanem a dolgok választják az embert… és ez érvényes erre a történetre is, mert igazából én korábban sosem terveztem, hogy a sport területén fogok majd működni újságíróként – kezdte a szerző.

Az élet mégis így alakította, ugyanis tizenkét évvel ezelőtt szabadúszóként felkérést kaptam, hogy egykori bajnokokkal és edzőkkel készítsek interjúkat. Ekkor csodálkoztam rá igazán arra, hogy mennyi életbölcsesség, mennyi speciális élettapasztalat lakozik az idős sportolókban, amit én hivatástól függetlenül végtelenül tisztelek. Természetemnek, illetve, az épp akkoriban folytatott pszichológiai tanulmányaimnak köszönhetően különösen érdekelt, hogy lelkileg miként élték meg és dolgozták fel a különféle történéseket. Roppant mód szerettem ezt a munkát, ami után néhány évvel később egy újabb felkérés révén a magyar kajak-kenu nagy sportágtörténeti könyvének lehettem társszerzője. A 2015-ben megjelent interjúkötetben már következetes módon műveltem azt a műfajt, amit nevezhetnénk „emberközpontú sportújságírás”-nak is. A mai napig hálás vagyok, hogy a megbízóim elfogadták ezt a koncepciót. Ezekben az interjúkban ugyanis nem az elért eredmények dominálnak. Nyilván említésre kerülnek azok is, ahogy a versenyek, döntők is, de számomra nem az érmek, a számok, az ezredmásodpercek fontosak igazán, hanem maga az ember.  Az ember érzései, emlékei, a személyisége és a története. Így van ez a most megjelent váci kötetben is, amelynek Gyulay Zsolt (olimpiai és világbajnok kajakozó, a MOB elnöke) volt a megálmodója. Ismerte a korábbi sportinterjúimat, és megbízott a szemléletemben. Én magam ugyan sohasem versenyeztem kajakosként – csak hobbiból eveztem párosban a Dunán vagy másutt, – viszont az élet úgy hozta, hogy 18 éves koromtól mégiscsak benne vagyok a sportágban, családi szálaknak köszönhetően. Az elmúlt évtizedek alatt rengeteg információhoz jutottam ezáltal, főként, hogy alapvetően afféle csöndes megfigyelő, szemlélődő típus vagyok. Ez pedig szintén nagyon jól jött egy ilyen típusú kiadvány összeállításához.

A most napvilágot látott kötet célja részben az, hogy emléket állítson a váci kajak-kenus iskolának; azoknak a sportolóknak, akik ebben a műhelyben nevelődtek, illetve edzősködtek. A három, Vácról indult olimpiai bajnokon túl mindazoknak, akik valaha is itt kajakoztak-kenuztak. Annak a tömegnek, amelynek a jelenléte és munkája nélkül a kiugró egyéni sikerek sem jöhettek volna létre. Amint a kötet bemutatóján is elhangzott, hogy a váci „iskola” tényleg egy olyan alapminőség volt, ami hosszú időn át meghatározónak számított a sportágon belül. Az egész kajak-kenus társadalom elismeréssel figyelte a váciak szívósságát, munkabírását, életrevalóságát, ahogy legendás volt a hátrányokból fegyvert kovácsoló váci virtus is. Lesték és próbálták lemásolni a híres váci evezési stílust, azt a dinamikusan „pattintósat”, ugyanakkor elegánsat, ami mellesleg nem csak látványosan szép volt, de haladni is eszméletlenül jól lehetett vele, és amit Fidel László (ötszörös világbajnok és olimpiai ezüstérmes magyar kajakozó) vitt tökélyre.

Pápay Eszter hangsúlyozta azt is, hogy a hatvan évet felölelő visszatekintés nem egy egyesület története, hanem szó szerint a váci kajak-kenué, amelyből a kötet emlékeket, hangulatokat, pillanatokat ragad ki a teljesség igénye nélkül.

A sztorikat, a legendássá patinásodott történeteket ma még néhányan ismerik ugyan, de idővel óhatatlanul elvesznének. Ezért is fontos, hogy lejegyezzük őket, hiszen általuk az érintett emberekből is továbbörökítünk valamit. Zsolt ezt a következőképpen fogalmazta meg: „hogy a holnapután itt sportoló gyerekek is tudják majd, ki volt Csereklye, ki volt az a Babella.” De nem csupán az érintett sportemberekről rögzít emlékképeket a kötet, hanem a város múltjának hangulatából, és hajdani, jellegzetes korszakokat idéző történéseiből is.

A kötet december 15-én hagyta el a nyomdát, amit a szerző a véletlenek gáláns összjátékának tekint.

Úgy veszem, hogy ez egy szép gesztus az élet részéről. Ezen a napon ünnepelte ugyanis 80. születésnapját Hesz Mihály, aki annakidején váci kajakosként indult a világ meghódítására, majd ’68-ban a sportág első egyéni olimpiai aranyát nyerte Mexikóban. Ennél stílszerűbb időzítést szándékosan sem találhattunk volna a könyv megjelenésére.  

Részlet a Váci Hajók című kötet előszavából

„Ha az egyetlen, abszolút igazságot akartam volna megírni, nyilván a lehetetlenre vállalkoztam volna. Nem csupán azért, mert minden szereplőnek megvan a maga igazsága, hanem azért is, mert a váci kajak-kenu történetének egzakt dátumaiból nagyon keveset őriztek meg hiteles feljegyzések formájában. Ezért elsősorban arra törekedtem, hogy a valóság sokszínű megnyilvánulását gyűjtsem össze ezeken az oldalakon: hangulatokat, élményeket, érzéseket. Mert úgy hiszem, hogy azok hitelesebben és érzékletesebben adják vissza azt, ami igazán lényeges. Amire visszaemlékezve most is könnybe lábad az egykori sportolók szeme; a mindent elsöprő nevetéstől akár, vagy a legmarconább szívet is megérintő elfogódottságtól. Ami eltörölhetetlenül ott van és ott is marad mindazokban, akik valaha is váci hajósnak mondhatták magukat.”