Egyszerűsített eljárás a településtervek módosításáról

Vác Város Önkormányzata megindította a város településrendezési eszközeinek módosítását, amely a hatályos kormányrendelet alapján egyszerűsített eljárásban történik.

Vác Város hatályos településrendezési eszközeinek eseti módosítása az alábbi témakörök szerint:

a) Szálláshely rendeltetés elhelyezhetőségének újragondolása, különösképpen a munkásszálló rendeltetés korlátozására,

b) Duna-parti vendéglátóhelyek – pavilonok – elhelyezhetőségének szabályozása,

c) Hám utca – Gyula utca szabályozásának felülvizsgálata a szabályozási vonal/építési hely tekintetében, ez által az Lke-1 építési övezetben az útszélesítések miatt lecsökkenő telekméretek problémáinak megoldása

d) Szabályozási vonal korrekciók a település több pontján, illetve alaptérképi aktualizálásból eredő módosítások

e) Lke-10 övezet minimális telekméret előírásának hibajavítása, korábban elfogadott rendelet paramétere hibásan került be az új HÉSZ-be,

f) M2 gyorsforgalmi út módosított kisajátítási vonalának átvezetése településszerkezeti és szabályozási terven – nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás.

A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló kormányrendeletben meghatározott tájékoztatás, véleménynyilvánítás és egyeztetés elektronikus úton is lefolytatható.

Az egyeztetési eljárásra a Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének a településrendezési és településképi eszközök készítésével, módosításával kapcsolatos partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 7/2017. (III. 14.) számú rendelete vonatkozik.

A fentiek alapján a módosítási eljárásban a véleménynyilvánítás és egyeztetés elektronikus úton kerül lefolytatásra, melyre a meghirdetéstől számított 8 nap áll rendelkezésre.

A mellékelt dokumentáció alapján kérjük, hogy véleményét a foepit11@varoshaza.vac.hu e-mail címre küldjék meg 2024. március 7-ig.

A véleményezési dokumentáció a www.vac.hu /Önkormányzat/ Dokumentumok/ Településrendezési eszközök/Településrendezési eszközök módosítása mappában megtalálható. (Forrás és fotó: Vác Város Önkormányzata – vac.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments