Ha tulipán, akkor TulipGarden Dunakanyar

Hamarosan itt a tavasz, virágba borulnak a kertek, színes ruhába a rétek. Van az országban néhány helyszín, ahol mondjuk így nagyban foglalkoznak a virágokkal, ilyen a sokak által jól ismert és kedvelt, rengeteg látogatót vonzó TulipGarden Dunakanyar is. Persze a főszerep a tulipánoké. Bátran állíthatom, hogy az egyik legnépszerűbb virág a tulipán, ami ősi magyar népművészeti jelkép, egyes szakértők szerint a legősibb magyar virágmotívum. 

A kert tulajdonosai Komáromi Alexandra és Komáromi Kornél. Fiatal házaspárként kezdték, mégpedig azért, hogy egy új arcát mutathassák meg a mezőgazdaságnak. A tulipános mozgalom ötlete két, számukra igen kedves embertől származik. Kalafatics Kata, és Mátrai Zoltán kalauzolta el őket a tulipánok világába. Jelenlegi cégük növényvédelmi szaktanácsadással foglalkozik, de szerettek volna egy maradandóbb dolgot is alkotni. Többek közt azért, hogy minél több ember közelebbről is megismerkedhessen a mezőgazdasággal, így fogalmazódott meg bennük a tulipános kert létrehozása. Egy olyan helyet álmodtak, ahol ebben a bonyolult, bizonytalan világban jó érzés kikapcsolódni, eltölteni pár órát. Sétálni a tulipánok illatában, a jó levegőn, a szép környezetben.

Már javában zajlanak az előkészítő munkálatok, sorra bújnak elő a földből a növények. Reményeik szerint április környékén nyílik meg a kert a nagyközönség előtt. Fontos számukra a szakmai megközelítés, miszerint a termesztést az agrárszakma igényessége szerint kell végezni. Ültetőgéppel, nagy fajtaválasztékkal, növényvédelemmel, növénytáplálással.

Összesen 70.000 ezer darab tulipán virághagyma került elültetésre.  81 fajta közül választhatnak a látogatók a szüreti időszak alatt. A tulajdonosok igyekeztek minél különlegesebbeket kiválasztani. Gyönyörű színkavalkáddal fogják várni a vendégeket, ami persze ez az időjárás függvénye is. Egy biztos: otthonainkban vázába téve, vágott virágként csodásan fognak mutatni a tulipánok. A kert tulajdonosai megpróbáltak olyan tulipánokat összeválogatni, amik abszolút különlegesek, hagyományos szirommal rendelkeznek, illatosak és rengeteg színváltozatukkal varázsolják el a látogatókat. Továbbá vannak olyan fajtáik is melyek eltérnek a hagyományos fajtáktól! További különlegesség, hogy kialakítottak egy “mintakertet”, melyben több mint 50 fajta tulipán kap helyet, limitált mennyiségben. Érdekesség még, hogy a kertet bővítették jácint és nárcisz különlegességekkel is.

Akik kisgyermekkel érkeznek, azok babakocsival érkezve is körbe tudják járni a kertet. Ezen kívül gondoltak a kutyákkal érkezőkre is. Ugyanis a helyszín úgynevezett házi kedvenc-barát hely. A terület körbe van kerítve, így a gazdik nyugodtan elhozhatják házi kedvenceiket is magukkal. Ők talán még jobban fogják értékelni, hogy a gazdájukkal a szabadban és ilyen csodálatos virágok között lehetnek.  Ezzel kapcsolatban fontos, hogy póráz, hám, esetlegesen szájkosár használatáról gondoskodjanak.

Kézműves termékekkel is találkozhatunk majd, lekvárok, szörpök, különféle bogyós gyümölcsök, házi kézműves sajtok szappanok és még sok minden házi praktikával ismerkedhet meg, aki majd kilátogat a TulipGarden Dunakanyarba.  Hová is pontosan? A kert Vác és Kosd között terül el Cselőtepusztán, ami egy hangulatos tanyavilág. Budapest irányából az M0-ás majd az M2-es autóútról zökkenőmentesen megközelíthető! Szentendréről kompon át, Heves megyéből Aszód irányába, Nógrád vagy akár más megyéből sőt Szlovákiából is könnyedén.

Tömegközlekedéssel Vácról – Kosd irányába cselőtepusztai megállóig. Onnan a tanyavilág felé vezető betonos bekötőút irányába – 200 méter – és az utolsó háztól már látni lehet a parkolót, illetve a kert kerítését.

Metszőollót, és kosarat tudnak biztosítani limitált mennyiségig. Azonban, ez hamar elfogyhat az érdeklődők számától függően, ezért érdemes lesz magunkkal vinni, ha lehetséges szedéshez eszközöket! Fontos, hogy a szedés során a virágokat az alsó levele felett kell levágni. A kert hétvégente lesz nyitva, péntek, szombat, vasárnap 9-17 óra között. Érdemes követni a TulipGarden Dunakanyart a közösségi médiában is, hiszen szinte naponta frissülő információkkal gazdagodhatnak az olvasók. (Fotó: Papp Niki)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments