Kézilabda – Vácon is győzött a csoportgyőztes

Hazai vereséggel zárta az idei nemzetközi kupaszereplését női kézilabda együttesünk. A mieink a csoportgyőztes norvég hölgykoszorútól kaptak ki a hajrában történt visszaesés miatt: Praktiker-Vác – Storhamar 24-30 (13-15).

A hét közepén Ferenczy Fruzsina eligazolt az MTK-hoz. Az is eldőlt, hogy Tyiskov-Helembai Fannyt műteni kell, így a nyáron eligazoló kapitányunk már nem szerepel csapatunkban.

Az ezúttal szellősebb lelátó közönsége a Praktiker-Vác következő felállását láthatta indításképpen: Csizmadia Fanny – Bánfai Kíra 1, Kovács Anikó 1, Kuczora Csenge 6 (3), Bordás Réka 4, Csíkos Luca 4, Csire Fanni. Később pályára lépett még Győri Alexa, Bukovszky Anna (kapusok), Marincsák Nikolett 4, Ballai Borbála 4, Kovalcsik Jázmin, Ballai Anna, Kurucz Aida.

A bosnyák játékvezetők sípjelét követően ugyan Bordás Réka dobta az első gólt, ám az ezt követő támadásainkba rendre hiba csúszott és három vendég hálózörgetés következett. Ezt követően is percenként estek a gólok, sajnos ezek közül a rivális dobott jelentősen többet.

A váci védőfalat könnyen átjátszották a vendégek – szinte minden akciójuk eredményes volt. A félidő felénél 2-3 gól volt a hazai hátrány. Amikor ez még eggyel nőtt, Herbert Gábor kikérte első idejét. Ám lövéseinket feltűnően könnyedén védte a norvég hálóőr, így nem egy alkalommal többperces gólcsend állt be játékunkban.

A kapunkba és a mezőnybe is cserékkel próbálkoztunk – egy ideig nem sok látható eredménnyel. Érezhetően benne maradt a mieinkben a kinti meccs negatív élménye, elég megszeppenve szőtte támadásait a Praktiker-Vác. Majd végre hatékonyabb lett a védőmunkánk azzal, hogy a játékrész hajrájában áttértünk az 5+1-es védőfalra. A szünet előtti féltucat percben megállt a norvég csapat, így a látottakhoz képest tűrhető hátránnyal mehetett pihenőre együttesünk.

Az összecsapás második felvonásának elején felzárkózott csapatunk. A most is példamutatóan szurkoló váci drukkerhad biztatása közepette 17-17-nél már együtt voltak a nemes küzdő felek. Győri Alexa bravúrjait követően a meccs kétharmadánál első ízben már a Vácnál volt a fór (19-18).

Sajnos, ez csak átmeneti lett, mivel erősítettek a norvégok, és emberelőnyüket kihasználva fordítottak. Viszont remekül küzdöttek a mieink és sorozatban sikerült is az egyenlítés. Pár gólhelyzetet elidegeskedtek a váciak, ezt megbüntetve ismét több góllal vezetett a Storhamar, ami után következett a második váci időkérés.

A csoportkör utolsó tízperces váci periódusa annak ellenére is csak minimális hátránnyal indult, hogy bizony szélsőink gólérzékenysége most is erős fejcsóválást váltott ki. Dühítő – és meccset eldöntő – volt, mikor Marincsák Nikolett ziccerből a norvég kapus fejét találta el: felzárkózás helyett váci ember- és növekvő gólhátrány következett.

Az utolsó percekben megpróbáltuk a kapus nélküli támadójátékot, ám elfogyott a szufla és sajnos nem maradt kérdés a legvégére.

A csoportot a Storhamar nyerte 10 pontot gyűjtve. Mellette a Podravka jutott a negyeddöntőbe, a megszerzett 7 pontjával. Négy ponttal végzett a már kieső 3. pozícióban a Nykobing. A negyedik Európa Liga csoportkörét is sereghajtóként fejezte be a váci együttes. Igaz, az előző három sorozathoz képest most egy ponttal gazdagabban: három egységet gyűjtve.

A váci hölgykoszorú legközelebb az élvonalbeli bajnokság keretében február 23-án pénteken 18 órakor a budaörsieket fogadja. (Forrás és fotó: Vác Város Önkormányzata – vac.hu)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments