Könnyed győzelem az első 2024-es bajnokin
Pontosan hatvankilenc nap telt el a Gödöllő elleni siker óta, tehát bő két hónap szünet után játszhatott február 16-án péntek este ismét NB II-es bajnoki mérkőzést a Váci Férfi Kézilabdázásért Alapítvány felnőtt csapata. Három hazai meccsel zárják az alapszakaszt, aminek az első állomásán a mezőny hátsófelében tanyázó Veresegyházat fogadták a Vác Városi Sportcsarnokban.
NB II Férfi – C csoport, 12. forduló – Váci FKA – Veresegyház VSK 33-22 (19-11)
Vác: 200 néző
Gólok: Miklián B. 7 (3), Ádám 6, Nyári 4 (2), Dudoli 3, Zeller 3, Bognár D. 2, Faragó 2, Mezei 2, Singely 2, Alföldi 1, Katona 1 (1)
A most is szép számmal megjelent publikum azt láthatta, hogy a váci csapat igencsak gyorsan ellépett a tartalékosan kiálló vendégekkel szemben, de valószínűleg tudat alatt nem feltétlenül pörgött fel a csapatunk az általában elvárható száz százalékra, így a hibáinknak köszönhetően a veresegyháziak valamennyire tudták tartani magukat, de ez az az összecsapás volt, ahol szerencsére ez is bőven belefért. Az első játékrészben szerzett góljaink többségében a szélsőink vállaltak szerepet: Az ezen a mérkőzésen a maga 26 évével rangidős Miklián Bálint hét, míg Ádám Gergő négy találattal vette ki a részét a félidei nyolcgólos előnyünknek.
A második félidő viszonylag csendesen csordogált. Érezhetően mindkét együttes tisztában volt vele, hogy ki kaparintja majd meg a két pontot. Miklián Dávid vezetőedző nyugodtan forgathatta a csapatot, lehetőséget adva újonc játékosoknak is, akik éltek is a bizalommal: Faragó Gergő és a mindössze tizenöt éves Katona Barnabás első NB II-es gólját is hatalmas hangrobbanás övezte a csarnokban. Ezeken túl igazából csak a hazai győzelem mértéke volt kérdéses, ami végül megállt tizenegynél. A diadal mellett mindenképp meg kell említenünk a jó hírt, hogy három hónap után Moór Jakab végre visszatérhetett a sérüléséből a pályára és sallangmentesen tette, amit a védőspecialistánktól már megszokhattunk korábban.
Ez most csak egy könnyed teadélután (vacsora?) volt ahhoz képest, ami a következő fordulóban vár ránk, ugyanis jövő szombat este a listavezető DVTK együttesével találkozunk majd. Egyetlen előnyünk várhatóan csak a hazai pálya és a váci szurkolók szeretete lesz a miskolci túlerővel szemben, de a célunk csak az lehet, hogy valami olyan csodát vigyünk véghez, ami idén még nem sikerült senkinek sem. Vácott bármi megtörténhet.. – olvashatjuk az alapítvány Facebook oldalán közzétett beszámolóban.♦