Valentin nap margójára – „Szeret, vagy nem szeret?”

Találós kérdés: Ha van, az a baj, ha nincs, az a baj. Na, mi az? Hát ez a párkapcsolat. Ahogy a nóta is mondja: az egyiknek sikerül, a másiknak nem, a sors olykor nem tudja, mit akar.

Sorskérdésekkel, párkapcsolati gondokkal számos ügyfél keresi fel a Váci Humán Szolgáltató Központ térítésmentesen igénybe vehető tanácsadóit. Sokan teszik fel a kérdést: „Az, akivel együtt vagyok, az szeret, vagy nem szeret?” Solymos Tamás az intézmény kedves-lelkes pszichológusa pedig gyakorta együtt keresi a válaszokat a Családsegítő Szolgálat elbizonytalanodott ügyfeleivel.

Halálos szerelem?

Amikor „a semmiből” egyszer csak szembe jön velünk életünk nagy szerelme, honnan tudjuk, hogy ő valóban életünk nagy szerelme? – teszi fel témaindítóként a nem éppen költői kérdést Solymos Tamás pszichológus.

A válasz sem költői, hanem pszichológusi

Nos, tanácsadóként ilyenkor meg szoktam kérdezni beszélgető társamat: és mióta ismered?- folytatja Solymos Tamás.

Egy hónapja – hangzik el az üléseken gyakorta ez a válasz -, de mit számít ez? A lényeg, hogy halálosan szerelmes vagyok.

Honnan tudod, hogy szereted, és nem csak az az érzés esik jól, hogy odafigyel rád egy „új” ember, akinek persze új (legalábbis számodra ismeretlen) barátai és rokonai vannak, számodra érdekes (legalábbis eddig általad nem tapasztalt) tevékenységei, értékrendje. Ráadásul máshol (számodra eddig nem ismert helyen) lakik. És előbb-utóbb számodra nem ismert ágyban, új illatok között ébredsz.

Nem tudom – hangzik a válasz -, de mit számít ez? A lényeg, hogy szeretjük egymást. Madarat lehetne fogatni velem, amikor meglátom, hevesen ver a szívem. Napok óta lebegek két lábbal a föld felett.

Limerencia, avagy szebb a világ rózsaszínben

A fent bemutatott jelenséget a pszichológia világa úgy hívja: limerencia. Egyfajta „rózsaszín köd”, módosult tudatállapot. Okozója a vonzalom, az újdonság ereje, az egymásra figyelés, a meghitt percek, a titkos randik izgalmának egyvelege. A világirodalom sem tud betelni vele, az élet egyfajta fűszere. Nem csoda, hogyha kérünk még belőle, és csalódunk, amikor ez elmúlik. Hiszen ez a rózsaszín köd előbb-utóbb (pár hónapon belül) oszlik, és olyankor tehetjük fel a kérdést: Az, aki – immáron a szürke hétköznapokban – mellettünk van, azt szeretem-e? Ki tudnék-e mellette kötni, tartani, sátorozni? El tudom-e fogadni a hibáit, hiányosságait? Elég jó párkapcsolatban vagyok, vagy elégtelenben?

Virágról-virágra

A „limerenciahajhász” ember virágról virágra száll – tudhatjuk meg a szakembertől. Pár hónaponként szakítós üzenetet ír az épp aktuális párjának: „Nem az vagy, akinek vártalak, megváltoztál, már nem szeretlek.” Vagy valami hasonlót. Keresi a mámor, az újdonság izgalmát a következő kapcsolatban, mert összekeveri a szerelmet a vággyal. És – valljuk be őszintén – a modern online platformok, gyorsrandi-alkalmazások erre lehetőséget is kínálnak.

Az, akit pedig pár hónap múlva a látszólag hatalmas, mindent elsöprő szerelem után visszautasítanak, elkeseredik. Adott esetben kevésnek, elégtelennek, nem szerethetőnek érzi magát. De az bizonyos, hogy nem tesz jót senki önbizalmának. A fenti történet alapján azt tudom mondani: ne féljünk a limerencia elmúlásától, ha egy „elég jó” párt adott nekünk az élet. Engedhetjük a szürke hétköznapokat megélni a másikkal. Hiszen a „rózsaszín köd” feloszlása természetes. Elmúlik. És átveszi helyét a szerelem, majd a szeretet.

Valentin Nap alkalmából Solymos Tamást a Váci Humán Szolgáltató Központ pszichológusát, az idei szociális munka napja fődíjasát kérdeztük arról, hogy a rózsaszín köd után vajon jön-e az igaz szerelem? (Baranyi Marcsi) ♦