Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

2007 december 18-án, az ENSZ 62/139-es határozata jelölte ki április 2-át az Autizmus Világnapjának azzal a céllal, hogy felhívja a világ figyelmét az autizmusra, az autizmus spektrum zavarra, amely tízmilliókat érint a földön. Az ENSZ határozat arra kéri a tagállamokat, hogy tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy az autizmust minél szélesebb körben megismerjék társadalmunkban.

„Mivel idén ez a nap a tavaszi szünetre esik, intézményünk a Cházár András EGYMI székhelyintézménye új formában igyekszik a figyelemfelhívásnak eleget tenni. Vác belvárosában azzal a kéréssel fordultunk a boltok és cukrászdák tulajdonosaihoz, a hivatalok vezetőihez, hogy a kirakatokba és az ablakokba kék papírvirág kihelyezésével jelezzék az autista embertársakra történő odafigyelést.

A kék papírvirágokat autista tanítványaink és pedagógusaink készítették és juttatták el az ügyünk iránt nyitott partnerekhez. Ezek a virágok kerültek intézményünk ablakaiba is” – tájékoztatta lapunkat Ványi Lászlóné, az intézmény főigazgatója. (Kép: 4ever.eu)

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megérkeztek az első kisgyermekek az új váci bölcsődébe

Az autizmus, a család és a társadalom

A legutóbb mért adatok szerint már minden 54. gyermek érintett az autizmusban. Számuk dinamikusan nő, ami annak is köszönhető, hogy az autizmus árnyaltabban felismerhető és diagnosztizálható, mint akár pár évtizeddel ezelőtt. Ezek a gyerekek és az időközben felnőtt generációk többnyire láthatatlanok a társadalom számára. Kívülről nem látszik, pedig a diagnózis nem csak az autista gyerekek és felnőttek életét határozza meg, de gyökeresen megváltoztathatja a családtagok életét is.

Sőt, az autista személyek számára szükséges szolgáltatások hiánya lassan beszivárog a társadalom mindennapjaiba is. Nemcsak óvodai, iskolai férőhelyre, nappali ellátásra, lakóotthonra és speciális fejlesztésekre van szükség, de utazás, ügyintézés vagy egy egyszerű vásárlás során is fontos az akadálymentes környezet az autista emberek számára, ami akkor valósulhat meg, ha a szolgáltatásban dolgozók megfelelő ismeretekkel rendelkeznek. (Forrás: aosz.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments