Nagy sikerrel zajlott le III. Nyuszi-uszi amatőr úszóverseny

Immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a már hagyományosnak mondható Nyuszi-uszi amatőr úszóverseny.

A Váci Sport Nonprofit Kft. szervezésében lezajlott úszóversenyen az idei évben több, mint 200 fiatal sportoló vett részt, a Váci Sport Kft., a VISE és a VVSE egyesületeik színeiben. A rendezvényt a legfiatalabb, 4-5 éves úszók kezdték meg bemutatkozó úszásukkal, mely nagy sikert aratott a szülők és a közönség sorai közt!  Őket követték az eltérő fejlődési gyermekek úszásai, akik nagyon nagy lelkesedéssel vágtak neki a 25 méteres távnak és ugyanilyen nagy tapsvihar köszöntötte őket a befutóban! A sportegyesületek sportolói a születési idejüknek megfelelő korcsoportban indulhattak, az első etap a fiatalabb korosztályról szólt, ők 9 óra környékén kezdték meg úszásaikat. (2016-2018 közt születettek) Őket követték 11 órás kezdettel az idősebb, tapasztaltabb úszók (2011-2015 közt születettek), akik között idén is órási versengés bontakozott ki.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Idei harmadik ezüstérmét szerezte Szathmáry Károly Csíkszeredán

Mell, hát és gyors úszásnemek váltották egymást a fiúk és a leány sportolók között, ahol idén is nagyszerű időeredmények születtek! Sokan egyéni csúcsaikat döntötték meg, nagy örömöt okozva ezzel edzőiknek és természetesen egyesületüknek! A sportolóknak hosszú évek együtt eltöltött edzései mellett most lehetősége volt „verseny” körülmények között megmérettetni saját és csapattársaik erőnlétét. Sokszor barátok úsztak az egymás melletti sávokban és mint tudjuk szükségszerűen minden versenyben vannak győztesek és vesztesek. Ezen a azonban mindenki győztesnek érezhette magát, hiszen baráti hangulatban, egymásnak szurkolva tölthették el ezt a tavaszi napot. Ha esetleg érmet nem is tudott begyűjteni a fiatal versenyző a nap végére, őszinte gratulációkkal, a közös sport szeretetével és természetesen ajándékokkal és szép emlékekkel távozott az uszodából!

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kézilabda – Örömkézilabdával lett meg a csoportharmadik hely

 

A szervezők köszönik annak a több száz szurkoló szülőnek, barátnak, vendégnek, akik végigkísérték a versenyszámokat! Köszönik továbbá Tószegi Andornak (Váci Vízmű SE) az esemény szakszerű levezetésében nyújtott segítségét és az edzők, úszómesterek és kollégáik támogatását a rendezvény lebonyolításában.

A Váci Sport Nonpfrofit Kft. köszönetet mond az esemény támogatóinak, hogy felajánlásaikkal, ajándékaikkal emelték a rendezvény fényét és mosolyt csaltak a fiatal úszópalánták arcára!

Az idei év főszponzora a jatekshop.eu volt!

További támogatók: Creapig (Dolnay Norbert) – Naszálytej Zrt. – Omilos Kft. – Fókusz-92 Kft. – Remete Pince Étterem – Toner Holding Kft. – Borsza-Build Kft. – Lyra Könyvesház – Egenus Alapítvány – Vác Város Önkormányzata. (Váci Sport Nonprofit Kft.) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments