Csernák István könyvbemutatója Verőcén

A Dunakanyar mindig tele volt különleges emberekkel. Se szeri, se száma a térségben korábban, vagy épp napjainkban tevékenykedő képzőművészeknek, íróknak, költőknek: alkotóknak. A magamfajta kedveli a különleges embereket és a minap pont azon gondolkodtam, hogy érdekes lenne a Duna mentén újra egy számomra érdekes embert találnom. Aztán jött képbe Csernák István, akivel a napokban megjelent könyve kapcsán beszélgettem. Kérdeztem őt versírásról, magáról a könyvről, aztán egy igen színes, sokoldalú figura bontakozott ki előttem.

A verses könyv, melynek címe nem rövid, Több mint 300 szókép, hangulatépítés, pillanatkarc öt év távlatából. Ennek megfelelően maga a kötet sem rövid. A vaskos verseskönyv a Verőcei Művelődési Házban a napokban került bemutatásra, maga a szerző Kismaroson él. Adott egy, az élete jelentős részét Budapest belvárosában, egy panellakásban élő ember, aki egyszer nagyot gondolt és meg is lépte azt. Kiköltözni a nagyvárosból és vidéken újrakezdeni, újragondolni az életét. Gondozott több ezer szilvafát, aztán lovakkal is foglalkozik, létrehozta Kismaroson a Simító tér – Kismaros elnevezésű intuitív építészeti módon készült, speciális épületet, ami tulajdonképpen egy természetközeli szakrális tér. Ahol erőt gyűjthet, ahol békére, csendre lelhet, kapcsolódhat önmagához, ahol felhangolódhat az ott tartózkodó.

A verseskötet tartalma kapcsán a szerző úgy vélekedik, hogy nem is versek, sokkal inkább szóképek, hangulatépítészetek, pillanatkarcok ezek. Önismeret mellékterméki tömörítések, összegzések szabadon áramló sorokban. Minden őt, az életét megérintő esemény hatásainak naplózásaként. Szabadversekként lehet talán meghatározni a műveket. Nincsenek rímek, Csernák István nem követi az aktuális irodalmi trendeket, hanem csak ír, szabadon, ahogy neki jólesik.

Elmondta, hogy 2019-től kezdődött ez a folyamat. Hogy mely témák jelennek meg a sorokban? Lovak, szabad tánc, íjászat, férfi-nő, szabadság, magyarság, természetközelség, víz, levegő, szerelem, halál, erotika. A kreativitás nem áll tőle távol, hiszen az úgynevezett szabad tánc régóta része az életének, szervezi ezt és műveli szerte az országban. Hogy mi is ez? Olyan tánc, ahol nincsenek szabályok, az előre összeállított zenére a foglalkozáson résztvevők úgy mozognak, ahogy akarnak, a testükkel kommunikálnak. Nonverbális módon, spontán kapcsolódnak egymáshoz a térben a résztvevők.

Csernák István a beszélgetés során többször célzott saját filozófiájára, életfelfogására. Így vélekedik erről részletesebben: „Egyik kedvencem az extázis: a táncokban megélt emelkedett állapot mindent visz, zenében, a dunai merülésnél és persze mindegyikben ott van. Főleg mikor kijövünk a vízből és elönt az adrenalinélmény vagy egy vérmes vágtában, de messze nem olyan mértékben, mint amikor egy esti tánc után felébresztett belső tűz vad álmatlan hánykolódásra késztet ágyamban és utána hajnali írásra. Megváltozott tudatállapot: hasonló, mint az extázis mert tulajdonképpen ez ide is tartozik. Itt sorrend lesz: tánc, Duna, lovak, íjászat, lovasíjászat, zene, versek. Mindegyiknek más a felépülése, sebessége, irányultsága, a vége természetesen ugyanaz. Testben levés, figyelem, jelenlét, meghozza a belső minőségi kapcsolatot magammal, mondhatni aktív meditáció. Jelenlét: Azt hiszem, a fájdalmas fürdőzés ebben vezet, szinte beleprésel az itt és mostba kíméletlenül, ennek átélése után szaglásom, térérzékelésem átélhetően felerősödik. Azért a tánc is szorosan a nyomában jár, mikor két ismeretlen ember közös, meghatározott nyelvű lépések hiányában csak a jelenlétre hagyatkozhat. Az extázis, megváltozott tudatállapot és a jelenlét jól érzik egymás társaságában magukat. Egységélmény: a lóval rövid időre kialakuló kentaurállapotot meghatározó én és ő, felejthetetlen, de ennek ideje hosszabb és esetleg több emberrel is megélhető a táncban. A zenében majdnem hasonló a helyzet, csak eszközhöz és tudáshoz kötött, amíg táncolni mindenki tud. Ott van még a céltáblámmal való egyesülés témája és persze a pillanatnyi egység-megörökítés a versekben. Itt maximum a százalékos mutatók billennek erre- arra. Vezetés-követés: itt majdnem utoléri a táncokat a lovak témája, kifinomultságban egyszerűbb, ezért csak majdnem. Persze hozhatnám még ide a közös zenélés egymásra hangoltságát is, csak sajnos az nálam még nem olyan ösztönös, mint a táncban. Improvizáció: maga az élet. Ez összes elememben maximálisan kiélhető játék. Nem részletezem. Kifejezés: ez vitatható helyzet, a táncban zsigeribb, versben, zenében nagyobb koncentrációra van még szükségem, hogy megjelenjen. Ebben a témában ez a szent háromságom. Intimitás, erotika: ez nem kérdés, tánc. Terápia: külön-külön mindegyik az és máshogy is hatnak. Csak címszavakban.”

A szerző sokoldalúsága tehát ezeket jelenti: hideg vízi merülés a Dunában, lovak, íjászat, lovasíjászat, szabad tánc, improvizatív zenélés, pillanatképezés, versek. Utóbbin volt a nagyobb hangsúly a verőcei könyvbemutatón. Ízelítőként olvassunk el egyet ezek közül, hogy tudjuk, miről is van szó:

Te milyen gyűjtője vagy?

Az élet könnyű szárnyú lepke

libbenéséből varázspor orrhegyre, szemhéjra száll

már meg is hipnotizált.

Igyekszem marokba zárni

nyitáskor, megsérülve nehezen száll tovább.

Értem, akkor hálóval hajkurászom

finoman szegre tűzőm fel, katalogizálom

üveglap alatt, mozdulatlan szépségében vizsgálom fogásom.

Keresgélem hernyó eredetét

lépésenként veszem vedléseit, bábozódását

látom, hogy végül madár csőrben tűnik el.

Szavamra, az ész-lelése mégsem lett ettől teljesebb

bennem emészthetetlen rostként halad tovább.

Inkább akkor megrendezem

teszek alá zenét, felé bárány felhők szelét

színes hátteret mögé, elé természeti képeket.

Dobva fel őt a létezés kín, vagy színpadára

hogy eztán már így nézzem, a tovább gördülő éveket.

A kötet a szerzőnél vásárolható meg, akit ezen a címen lehet elérni: csernak.istvan.gabor@gmail.com ♦