Labdarúgás – Idegenből is három pont

Kivételesen vasárnap szólította a bajnoki program pályára a vármegyei bajnokság újabb fordulójában Kovács Péter vezetőedző tanítványait. Az utóbbi hetekben remeklő csapatunk a tabellaszomszédhoz látogatott, és mindkét félidőt 2-1-re nyerve gyűjtött be újabb fontos három pontot: Nagykáta – Vác VLSE 2-4 (1-2).

Az előző játéknapig mindkét gárda sikeresen menetelt a pontvadászatban, hiszen a mieink február 24-én kaptak ki utoljára, míg mostani ellenfelünk tavasszal még veretlen volt. Az elmúlt hétvégén a Vác folytatta sorozatát, a kátaiak azonban kikaptak, így előnyük egy pontra csökkent a mieink előtt. Esélyesnek azonban inkább ellenfelünk volt mondható, hiszen ősszel a váci stadionban is nyerni tudott 2-1-re.

A mai összecsapás is a rivális szempontjából indult jobban: támadásaikat az első negyedóra végén siker koronázta, 1-0. Szerencsére csupán pár percig örülhettek a hazai nézők a vezetésnek, mert Vén Botond révén gyorsan jött a váci egyenlítés, 1-1.

A gyors gólváltást követően a félidő hajrájáig nem sok említésre méltó esemény történt. Nem úgy a 44. percben, amikor Nagy Zoltán találatával már nálunk volt az előny, így vezetéssel mehettünk pihenőre 1-2.

A második játékrész hazai támadásokkal indult, mégis a félidő felénél Nagy Zoltán újabb hálózörgetésével már 3-1-es váci előnyt mutatott az eredményjelző. Ám mielőtt megnyugodhattunk volna, negyedórával a vége előtt szépítettek a hazaiak, 2-3.

A hajrában természetesen mindent megtettek a nagykátai játékosok, hogy legalább az egyik pontot otthont tartsák. A váciak a védekezésre összpontosítottak, várva a kontrázás lehetőségét. Jött is a lehetőség, mely kihasználásával Huber Tamás góljával eldőlt a találkozó, 2-4.

A pontvadászat 22 lejátszott mérkőzésén a váciak 28 pontot gyűjtöttek és a 16 csoportbeli résztvevő közül már az első tízben foglal helyet csapatunk. A következő fordulóban a már biztos kiesőnek számító, sereghajtó Felsőpakony érkezik Vácra. A bajnoki időpontja: április 13. szombat 16 óra. Előtte viszont sor kerül egy kupameccsre is a váci stadionban: a Magyar Kupa főtáblára kerülésért április 10-én szerdán 17 órától a Pilis lesz az ellenfél. (Vác Város Önkormányzata – Fotó: Nagykáta SE Facebook oldala) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments