Sorozattolvajt fogtak el váci rendőrök

Az elmúlt hónap végén a váci rendőrök végre megtalálták azt a sok bosszúságot okozó, 26 éves helyi férfit, aki sorra követett el bűncselekményeket a városban.

Március elején egy társasház zárt kertjének kerítését mászta át, majd az egyik földszinti lakás teraszán kotorászott, és két bőrkesztyűt a zsebébe gyömöszölve menekült el.

Két héttel később már az utcákat rótta, majd egy nyitva hagyott autóba pattant be és hajtott el. Másnap egy társasház padlásterébe mászott be, ahol gázfőzőt, étkészletet, könyveket, párnát válogatott össze, mintha csak egy bevásárlóközpontban lenne.

A váci rendőrök az ellopott autót megtalálták, de a tulajdonos keserű meglepetésére hiányzott belőle egy fontos rész, a katalizátor. A tettes utáni hajsza március utolsó napjaiban ért véget, amikor az egyenruhások kattintották csuklóján a bilincset.

Az azóta letartóztatott, összességében több mint 700 ezer forint kárt okozó férfi ellen a Váci Rendőrkapitányság lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást. (Forrás és fotó: police.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments