Harmincéves a váci csoda – Ünnepségen emlékeztek meg a felejthetetlen aranyéremről

Harminc évvel ezelőtt, 1994. június 4-én nyert NB I-es bajnoki címet a Vác FC Samsung, amelynek apropóján a mai egyesület, a Vác VLSE vezetői szombaton kettős ünnepségen emlékeztek meg a felejthetetlen aranyéremről.

A váci városházán megtartott fogadáson Matkovich Ilona polgármester a bajnokcsapatot köszöntő szavaiban elmondta, hogy méltán lett Pro Urbe-díjas az együttes, továbbá Csank János, a csapat vezetőedzője a város díszpolgára. 2003-ban a Nemzet Sportvárosa lett Vác, s bár azóta nehezebb idők járnak a váci futballra, de az utánpótlást sikerült megmenteni, s most már bízunk a szebb jövőben.

A polgármester asszonytól Iványi Károly, a klub akkori (illetve tavaly óta ismét regnáló) elnöke vette át a szót, s világossá tette, hogy a két ezüstérem (1992, illetve 1993) után már mindenki rendkívüli módon akarta a legnagyobb sikert, az aranyérmet, ami össze is jött.

– Nem voltatok a szó hagyományos értelmében vett sztárok, de mindent beleadtatok – fordult a játékosokhoz beszédében Iványi, aki azt a zakót vette fel, amelyben az utolsó meccs után a bajnoki címet ünnepelték. – A mester, Csank János és László Attila technikai igazgató pedig még erre a hatalmas munkára is rátett egy lapáttal, őket külön kiemelném, illetve Bartos Ferenc akkori polgármesternek is sokat köszönhetünk, aki 14 önkormányzati lakás bérbeadásával segített minket (sőt, még Moszkvába is elkísért bennünket!). Az évek során pedig a nemzetközi kupameccsek (BL- UEFA-Kupa, KEK-selejtező, Párizs, Lisszabon, Moszkva, Groningen, Limasszol…) hatalmas élményt jelentettek. A második elnökségi időszakom tavaly február óta tart, az önkormányzat segítségével stabilizálódott a helyzetünk, a műfüves pálya beruházása pedig célegyeneséhez érkezik.

Csank János, a bajnokcsapat trénere visszaemlékezésében leszögezte, hogy élete legcsodálatosabb időszaka volt a váci edzősködés.

– Ma már kimondhatom, ez a hat év (1989–95) volt edzői karrierem csúcsa, egyben legszebb része! – szögezte le városházán a mesteredző. – Tökéletes volt az összhang, sikeréhes játékosok voltak, s mindenki kihozta magából azt, ami benne volt. Párját ritkítja a sikerünk, sőt, a korábbi két ezüstérem és a Magyar Kupa-menetelések miatt ez igazi sikersorozat volt. Tudtam, hogy a hozzánk érkező játékosokat korábbi klubjaikban nem kezelték értékükként – abban pedig rutinom volt, hogy megtaláljam őket és aztán (a csapatba beépítve a fiúkat) ez Vácott másként legyen. Alkalmazkodtunk a korszerű futballhoz, több tényezőt nézve is a riválisok előtt jártunk. A város és a szurkolók támogatása sokat jelentett; Vácott egyébként nem is voltak kimondottan kritikus szurkolók. A háttér rendezett volt, még ha nem is mi voltunk a csúcson anyagiak tekintetében. Néha eszembe jut, hogy a bajnoki cím előtti téli felkészülés során a fonyódligeti edzőtáborban 40 centis hóban készültünk, fél évvel később pedig már a nagynevű Paris-Saint Germain elleni BL-selejtezőn léptünk pályára… Nem vagyok érzelgős típus, de a Vác az számomra a nagybetűs Vác volt és mindig az is marad!

Az ünnepség végén díszoklevet kaptak a bajnokcsapat játékosai, a szakmai és technikai stáb tagjai, az elnökségi, felügyelőbizottsági tagok némelyike, továbbá a DDC, mint az egyik fontos szponzor – utóbbi azért kapott oklevelet, mert már 30 éve és ma is támogatja a klubot. A labdarúgók közül sajnos már nem él a gólkirály, Füle Antal, részéről felesége posztumusz vette át a díjat.

Koszta János, a bajnokcsapat kiváló, egyben mókamester kapusa sokszor a szívbajt hozta cselezgetéseivel, őrült megoldásaival a kispadon ülő korábbi kapusra, Csank Jánosra…

• Bohóckodni mindenhol kell, mivel csak jókedvűen lehetett dolgozni, én pedig ezt a hangulatot kivittem a pályára – mosolygott lapunknak Koszta János. – Az egyik legfelkészültebb és legtapasztaltabb edző volt már akkor is Csank János, remek érzés volt vele dolgozni. A legnagyobb élmény pedig az utolsó előtti bajnoki meccs, a Vasas elleni hazai 2–2-re végződött találkozó volt, amelyen matematikailag is biztossá vált, hogy bajnokok lettünk. (Ez a találkozó volt éppen ma 30 évvel ezelőtt – a szerk.)

László Attila, az Iványi Károly által méltatott technikai igazgató is meghatottan vette át a díszoklevelet.

– Remek érzés volt 30 év után találkozni szinte mindenkivel, bár volt, akit már nehezen ismertem fel… – mosolygott László Attila. – Óriási dolgot vittünk véghez Vác városában a bajnoki címmel, de soha nem kerültünk volna fel már az NB I-be sem, ha a dr. Laczkó Mihály által elnökölt Vasassal nem alakítunk ki jó kapcsolatot – tőlük igazoltuk le Várady Bélát, Csima Gyurit és Hermann Sándort. Az is biztos, hogy ha nem vagyunk Budapest közelében, akkor nem tudtunk volna ennyi jó játékost idehozni.  A három elveszített kupadöntőt viszont nagyon sajnálom…

A ceremónia folytatásaként aztán a bajnokok a Vác VLSE– VS Dunakeszi (6–0) Pest megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés szünetében, 17.45-től a váci stadionban tettek tiszteletkört, a szurkolók pedig zúgó vastapssal éljenezték korábbi (és egyben örök) kedvenceiket!

Díszoklevél átadás

Díszoklevelet vehetett át a bajnokcsapat játékosain kívül Bartos Ferenc akkori polgármester, Iványi Károly elnök, László Attila technikai igazgató, Csank János vezetőedző, Vass László másodedző, Belák Gyula titkár, Pálinkás Ferenc gyúró, Hénap Kálmán gyúró, posztumusz Gulyás Pál gazdasági vezető, posztumusz Ambrus Tibor és Ambrus Ákos támogatók, Lebán Tibor elnökségi tag-támogató, Molnár Ferenc elnökségi tag-támogató, a DDC gyára, Kékesi István elnökhelyettes, Nagy Géza autóbuszvezető. Az eseményről hiányzó játékosok később veszik át a díszoklevelet.

A bajnokcsapat tagjai: Hahn Árpád, Koszta János, Nyilas Elek, Puglits Gábor, Nagy Tibor, Kriska Gábor, Aranyos Imre, Romanek János, Füle Antal, Víg Péter, Simon Antal, Szedlacsek István, Kasza István, Répási László, Molnár György, Miovecz Zoltán, Dzurják József, Szalai Attila, Sallai Tibor, Burzi Attila, Nyikos József, Schwarcz Zoltán, Bereczki Péter, Hámori István, Bánföldi Zoltán és Kelemen Zsolt. Vezetőedző: Csank János. ♦