Liszka Roland: „NINCS OLYAN opció, HOGY FELADOM a motorozást”

Néhány héttel ezelőtt valósággal sokkolta az off road motorsportok világának szerelmeseit Liszka Roland Instagramon tett bejelentése. A nemrégiben SuperEnduro FIM világbajnoki bronzérmet nyert sportoló súlyos sérülést szenvedett, melynek hatására életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani.

Azóta lényegében semmi hír nem érkezett a Laller Racing Dakar Team FIM világbajnoki bronzérmes pilótájának állapotáról, balesetének körülményeiről sem lehet tudni, ezért Tóth Krisztián Márk sportújságíró vett egy nagy levegőt, és megkereste Rolandot, hogy beszámoljon az elmúlt évtizedek legkomolyabb motoros sikerét elérő fiatal állapotáról.

„Kint voltunk Romániában, egy hard enduro versenyen, és a baj a legelső napon, a prológon történt meg velem. Nagyon jó volt a tempóm, örültem is, mert úgy éreztem, hogy ezzel a sebességgel a legharcedzettebb profikkal szemben is felvehetem a kesztyűt. Egy patakban mentem, körülbelül 30 km/h-val, amikor megtörtént a baj. Semmi olyasmiről nem volt szó, hogy túlvállaltam volna magam, vagy hibáztam volna, semmi ilyesmi nem történt, egyszerűen csak nem volt szerencsém… Tele volt mindenhol kővel minden, pechemre elcsúszott a motorom eleje, és sajnos nagyon rosszul estem. Egyből éreztem, hogy komoly a gond. Nem éreztem a kezem, nem láttam tisztán, összefolyt minden körülöttem, alig hallottam. Egy ideig összekuporodva feküdtem a motor mellett, majd erőt vettem magamon, megpróbáltam felállítani. Ötödjére sikerült, így elindultam, de hamarosan meg kellett állnom, mert egyre jobban szédültem, és azt hittem, hogy elájulok. Közben többen is eljöttek mellettem, de nem akartam, hogy megálljanak, mert nem szerettem volna, ha miattam rontják el a versenyüket…

Nagy szerencsémre arra jött egy magyar srác, Sárvári Zsolt, akivel kapcsolatban nem túlzás kijelenteni, hogy megmentette az életem. Ő nem engedte magát elküldeni, mindenképpen velem akart maradni segíteni. Ezt innen is szeretném neki újból megköszönni, mert akkor már nagyon rosszul voltam. Egy darabig még feküdtem, majd muszáj volt elindulni, mert senki nem tudott volna oda bejönni értem. Csaknem két óra zötykölődés után kerültem orvos elé. Miután a kirendelt orvos megvizsgált, azt mondta, hogy szerinte semmi különösebb probléma nem lehet, de azért a biztonság kedvéért hívnak egy mentőt, hogy bevigyenek egy alapos kivizsgálásra a dévai kórházba. Ez volt a szerencsém a szerencsétlenségben, mert a CT után rögtön kiderült, hogy nagy a baj, gyakorlatilag kettészakadt a vesém. Úgy zuhantam rá egy kőre, hogy a becsapódás erejével egy az egyben szétvertem. Haladéktalanul meg is műtöttek, amiről először azt mondták, hogy remekül sikerült, de a rossz laboreredményeim miatt két nap múlva egy újabb beavatkozást javasoltak. A CT-n azt látták, hogy bevérzett a lépem, és már arról beszéltek, hogy a sérült vesém után ezt a szervet is el kell majd távolítani… Végül kiderült, hogy nem erről van szó, hanem egy zsír- és izomréteg vérzett be, amit a második operációban kitakarítottak.

Két és fél hétig vendégeskedtem Déván, de most már jobban vagyok, otthon lábadozom. Persze hazudnék, ha azt mondanám, nincsenek fájdalmaim. A hasizmom hét helyen is fel lett vágva, ezen kívül érzem, hogy a belső szerveim furán szólva „keresik a helyüket”. A mindennapi élet hellyel-közzel már zökkenőmentesen megy, viszont a tétlenséget nagyon nehezen viselem. Rettentően várom, hogy újból elkezdhessek edzeni, mert természetesen nincs olyan opció, hogy feladom a motorozást! Az orvosok ezt természetesen nagyon máshogy látják, van, aki nem támogat ebben, de akad olyan is, aki rám bízza a döntést. Nem tudom még, milyen lesz visszaülni, lehet, hogy először kicsit félni fogok, plusz az is bennem van, hogy innentől bármi történik, csak egy vesém maradt…

Viszont mindennél égetőbb vágy bennem a visszatérésé, nem akarom és nem is tudnám befejezni a karrierem. Amint terhelhető állapotba kerülök, nekilátok a rehabilitációnak, majd azért dolgozni, hogy újra formába lendüljek. Lehet, hogy őrült ötlet, de ott akarok lenni a 2025-ös SuperEnduro sorozat rajtjánál, és nem nézőként.” – zárta gondolatait erős motiváltsággal a hangjában Roli. ♦