Akinek van múltja, annak van jelene és lesz jövője is

Százhuszonöt éves lett a Vác Városi Evezős Club. Ezt a jeles évfordulót szombaton egy egésznapos ünnepség keretében ünnepelték meg.

Szombaton délelőtt a Madách Imre Művelődési Központban Emeleti Galériájában nyílt meg a szervezet 125 évét bemutató tablókiállítás, melyeket ereklyékkel is gazdagítottak. A megjelenteket a jelenlegi elnök, dr. Fekete Károly köszöntötte. A tárlatot Kiss Zsolt nyitotta meg, aki méltatta a nagy múltú klub tevékenységét.

„A kiállítás városunknak egy szeletnyi történelméről szól, ezekről mesélnek a tablók. 1899 – még kiejteni is hihetetlen. Ez azért történelemben, nemhogy emberöltőkben is óriási időszak, amely egy hihetetlen időszakot ölel át. És hogy városunk életében ez a 125 év mit jelentett: hihetetlen sporteredményeket, sportolókat. Olimpikonokkal, világ- és Európa bajnokokkal büszkélkedhet Vác és az egész magyar nemzet” – emelte ki az alpolgármester. Hozzátette: bízik benne, hogy a város és evezős klub kapcsolata továbbra is ilyen jól fog működni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Hogy legyen mit mesélni” - A Váci Humán Szolgáltató Központ Család és Gyermekjóléti Szolgálat önismereti és alkotó nyári gyerektábora

A Váci evezés aranykora – 2000-2024 címmel jelent meg egy könyv, amelyet Ribáryné Pál Katalin, a klub oszlopos tagja, irodavezető szerkesztett. A kiadványt Cserkaszky Györgyi, a Katona Lajos Városi Könyvtár igazgatója mutatta be.

Az ünnepség gróf Széchenyi István emléktáblájánál folytatódott, ahol Szántó Éva, a Magyar Evezős Szövetség általános alelnöke méltatta a „legnagyobb magyar” sport érdemeit, aki letette Magyarországon az evezés alapjait, de ő hozta létre az első csónakházat is hazánkban. 1831. május 8-án pedig hajóval érkezett Vácra gróf Nádasdy Ferenc püspök meghívására.

Dr. Cserháti László a Széchenyi István Társaság alelnöke is rá emlékezett beszédében, méltatva édesapját is, gróf Széchenyi Ferencet, akinek nevéhez fűződik a Magyar Nemzeti Múzeum létrehozása.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Érdekes programok, baráti beszélgetések fogadták a testvérvárosi delegációkat

A koszorúzás után az esemény egy jubileumi ünnepi közgyűléssel folytatódott, majd egy evezős találkozóval ért véget. A rendezvényen a korábbi elnökök mellett, a klub egykori sikeres sportolói is megjelentek.

A Vác Városi Evezős Klub jubileumi eseményei ősszel folytatódnak. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments