Álomképek az Ablakban

Az emberiség számára az álmok mindig is misztikus jelentőségűek voltak. Kultúraformáló hatásuk is jelentős, vagy épp egy adott nép nemzettudatának, identitásának kialakulásában is gyakran kapnak szerepet az álmok, álomvilágok, álomképek. Természetesen a különböző művészeti ágakban is megjelennek álmokhoz kapcsolódó alkotások. Nincs ez másképp a fotóművészettel sem.

A Madách Imre Művelődési Központ bejáratánál új tartalommal töltötték meg az Ablak Galériát. Ezúttal Vida József fotóit láthatjuk, aki a kiállításának az Álomképek címet adta. A Gödön élő Vida József, aki tagja a Forte Fotóklub Vácnak is, számos hazai és nemzetközi szakmai díjat és elismerést érdemelt már ki fotóival. Ezekről a Váci Napló olvasói is gyakran láthattak interjúkat, cikkeket. Kiállításokon is rendszeresen láthatóak a képei. A jelenlegi önálló kiállításával kapcsolatban annyit lehet tudni, hogy a képek mindegyikét az elmúlt sok tíz év alatti álmok helyszínei inspirálták. „Nagyon sok olyan álombeli városom van, ahova rendszeresen vissza álmodom magam és ott különféle, általában mozgalmas, feszültségekkel teli események történnek.” – ahogy ezt Vida Józseftől megtudtam. A kiállított képek, ezeknek a történeteknek, valós fotók, részbeni átdolgozásával történt látványkénti megjelenésével próbál vizuális élményt adni. Itt vannak kellemes és akár negatív feszültségekkel teli képek is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  A Mi Hazánk Mozgalom előterjesztése a váci görög templom felújítására

Nézzük meg a kiállítás anyagát részletesebben.

Az első ablakban természetfotók vannak, szimbolizálva a természettel kapcsolatos álmokat. Egy madár repül a misztikus hold előtt, vagy egy girbe gurba szárú növényen gyönyörű magvak fejlődtek ki. A harmadik képen egy legyecske került válaszút elé, a biztos világon állva, és nézve a bizonytalan világ felé. „Számtalan ilyen álmom volt, és sokszor döntés helyett, szándékosan felébresztettem magam. A negyedik kép egy idilli állapotot, egy ember előtti világot mutatna be, ahol az óriás gyík zavartalanul nézegeti a repülő madarakat.” – fogalmaz Vida József, majd tovább kalauzolja az olvasókat.

A második ablak első képe az ember születését ábrázolja, a fényből születünk. Azután az ember elkezdi alakítani a környezetét, hajlékot épít, de még benne és együtt él a természettel. Majd elkezd először fából majd a negyedik képen fémből készíteni építményeket. A harmadik ablak már a magasba törő, korlátokat lassan legyőző ember alkotása, ahol már eltűnt a természet, csak a nyomasztó emberi alkotások dominálnak. A második kép, a sokszor álmodott város feletti repülést szimbolizálja. A harmadik és negyedik az ismeretlen városok, alakzatok felé történt gyalogutakat, amiket sokszor és némi izgalommal, mint egy felfedező álmodta meg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Faültetés, szemétszedés – Civil szervezetek közös akciója

A negyedik ablakban a gyermekkorában sokszor álmodott, kissé félelmetes seprűnyélen repülő fekete alakokat mutatja be, a második kép a zuhanás nagyon félelmetes jelenségét, a harmadik a hullámok közti vergődést fogalmazza meg képi eszközökkel. A negyedik kép az egyre gyakrabban álmodott, fa arcú, érzéketlen emberek közötti kellemetlen élményt mutatja, amikor az ember próbál segítséget kérni, de senki nem segít, észre sem veszik, hogy létezik.

Érdemes tehát elmerülni Vida József fotóinak világában, hogy kissé kizökkenjünk az átlag hétköznapokból, rájönni arra: fontos hatással vannak ránk álmaink. A kiállítás augusztus 30-ig tekinthető meg. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments