Verőcei hétvégi programok – Kiállításmegnyitó és Pál utcai fiúk a vízi színpadon

„Kirajzolódás” címmel Jankovics János tanítványainak kiállítása nyílik július 5-én, pénteken 17 órakor a Verőcei Művelődési Házban. Ugyanezen napon a vízi színpadon A Pál utcai fiúk előadását láthatják az érdeklődők.

Kiállítás megnyitó

Július 5-én 17 órakor a Verőcei Művelődési Házban a „Kirajzolódás” című kiállítást megnyitja Cifka Fruzsina művésztörténész

Kiállítók: Csek Veronika – Pogonyi Csongor – Szotfried Zsófia – Horváth M. Zsófia – Cifka Fruzsina – Pálffy Csenge – Rási Katalin – Jankovics Anna

A Pál utcai fiúk

Július 5-én 19 órakor a verőcei strand vízi színpadán A Pál utcai fiúkMolnár Ferenc azonos című regénye nyomán Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián zenés játéka a Pannon Színház előadásában.

Nemecsek, Boka, Áts Feri és a többiek örök példák, örök kortársaink.

A klasszikus alapmű ezúttal nem gyerekek, hanem ifjú emberek konfliktusaként szólal meg.A drámai helyzetek így még keményebbek, melyeket tovább fokoznak a mai hangzású zenék és dalszövegek. Az előadásban döntő szerepet játszik a tárgyi világ akusztikus megszólaltatása, a színészek zenei-ritmikai kreativitása, a fiatalság ereje, humora, az eredeti mű katartikus üzenete.

Rendező: Vándorfi László

Koreográfus: Krámer György

Az előadásra a belépés díjtalan!

Esőnap: szeptember 13.

21 órától strandbuli Dj. Monoval

Családi nap

Július 6-án, szombaton 10 órától Duna-parti családi nap – strandröplabda, kispályás foci, vásári bábcirkusz, kézműves foglalkozások ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments