Megszólalt a Magyar Posta: ezért zártak be valójában több tucat postahivatalt vidéken – Köztük van a zebegényi posta is
Óriási felháborodást váltott ki múlt héten az a hír, mely szerint augusztus elsejei hatállyal országszerte megközelítőleg 100 postahivatal bezárásáról döntött a Magyar Posta. A lépés következményeként számos postai dolgozó veszítheti el a munkáját. Becslések szerint mintegy 90–100 postahivatal zárt be országszerte. Jellemzően az 1500 főnél kisebb lakosságú településeken került lakat a hivatalokra. Lapunknak sikerült elérnie a Magyar Posta Zrt. Kommunikációs Osztályát is, aki a HelloVidék megkeresésére elárulta miért döntöttek a tömeges bezárásokról.
Egy emberként sokkolta az országot a Magyar Posta döntése, amely során szép csendben megközelítőleg 100 postahivatal bezárásáról döntött a társaság. A hírt először a 24.hu szellőztette meg, mint írták: elsősorban kistelepüléseken került lakat a hivatalokra, de az érintett körben budapesti postahivatal is van.
A lap emlékeztetett rá, hogy már napok óta folyamatosan érkeztek a dolgozói bejegyzések a Postások Facebook-csoportban, melyek újonnan bezáró postahivatalokról adtak hírt.
Dolgozói becslések szerint mintegy 90–100 postahivatal zárt be országszerte. A Magyar Posta Zrt. hivatalosan semmit nem kommunikált az ügyről. A HelloVidéknek sikerült elérnie a Magyar Posta Kommunikációs Osztályát, ahol kérdésünkre elmondták:
A Posta jelenleg a jogszabályi elvárásokat messze meghaladva, országszerte közel 2150 postán áll az ügyfelek rendelkezésére. Az ügyfélforgalom csökkenése miatt azonban bizonyos helyeken üzemeltetési módot vált.
Mint ahogy fogalmaztak, az üzemeltetési módok tekintetében elsősorban a postapartneri együttműködések kialakítását szorgalmazza a Magyar Posta, emellett lehetőséget biztosít a szolgáltatások mobilpostával való biztosítására azon településeken, ahol postapartneri együttműködésre nem kerül sor. A postai szolgáltatás tehát továbbra is minden településen biztosított marad.
A Magyar Posta arra törekszik, hogy hatékonyan, az ügyféligényekhez rugalmasan alkalmazkodó 21. századi, modern szolgáltatásokat nyújtson – húzták alá. (Forrás: HelloVidék)
Térségünkben a zebegényi postát is érinti a bezárás
A Zebegény című újság legfrissebb számában Ferenczy Ernő Ervin Zebegény alpolgármestere, megválasztott polgármester arról számol be, hogy bezár a zebegényi posta, ám az önkormányzat keresi a megoldásokat arra, hogyan tarthatná fenn ezt a szolgáltatást. Mint írja:
„Elérkezett az idő, amikor a zebegényi kis postánkat is (költségcsökkentés okán) meg szeretné szüntetni a Magyar Posta Zrt. A képviselő-testület a múlt héten úgy döntött, hogy ez nem történhet meg, ezért első körben a helyi vállalkozóknak ajánljuk fel a lehetőséget, hogy átvegyék a postát a Magyar Államtól üzemeltetésre.
Amennyiben nem szeretné senki üzemeltetni a postát bővített, szabadon választható egyéb tevékenységekkel, akkor az önkormányzat fogja átvenni és üzemeltetni.” (Zebegény újság) ♦