Örökség címmel készül musical Eszterházy Károly életéről

Már zajlanak az Eszterházy Károly egri püspök – aki 1759-től 1761-ig váci püspök is volt – életéről és nagy álmáról Örökség címmel készült zenés színházi előadás olvasópróbái. A mű Ternyák Csaba egri érsek felkérése nyomán készül. A musical díszbemutatója november 4-én lesz.

A darab 250 év történelme nyomán mutatja meg, hogyan valósult meg a Líceumban az, amit Eszterházy Károly püspök évszázadokkal ezelőtt megálmodott Egernek.

A Szándék című előadás nyomán született meg az Örökség ötlete is, amely Eszterházy Károly püspök életét és az ahhoz vezető rögös utat mutatta meg, azt, hogyan is valósult meg az egyetem Egerben – nyilatkozta a Heves Vármegyei Hírportálnak Tatár Gabi, az Art Eger Színház egyik vezetője.

A Szándék című egyfelvonásos színdarab még 2016-ban; az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem egyetemi rangra emelkedésekor volt látható a Líceum díszünnepségén. Az új előadás, az Örökség már az olvasópróbáknál tart. Elkészültek a díszletek és a jelmezek, a szöveget Szőke Andrea, a zenét Kovács Adrián szerezte. Lendvai Zoltán rendezi a musicalt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Pontos számlaadatokat! - Ma indult a NAV figyelemfelhívó akciója

A készülő darabbal kapcsolatban Tatár Gabi elmondta: kicsiben kezdtek gondolkodni, de monumentális, egész estés előadás lett Ternyák Csaba egri érsek ötletéből, amelyet az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem támogatott.

Pajtókné Tari Ilona javaslata nyomán pedig ebben a darabban 250 év eseményei elevenednek meg. Mindez közel ötven szereplővel valósul meg végül, együttműködnek például az Egri Érseki Fiúkórussal is.

A kerettörténet ott kezdődik, hogy a jelenben egy turistacsoport látogat a Líceumba. Köztük van egy fiú, egy fiatal író, akit megérint Eszterházy története, és kutatásba kezd a könyvtárban. Elbóbiskol, és meghallja az egykori püspök hangját, majd megjelenik neki Eszterházy Károly. A történet az 1770-es évektől kalauzolja végig a nézőt a máig; tele van érzelmes, emberi pillanatokkal, élethelyzetekkel. Megelevenedik a történelem, láthatjuk Mária Teréziát, Hell Miksát, Fazola Henriket vagy épp Markhot Ferencet is, amint az egykori tiszti főorvos egy csecsemő életét menti meg – mondta a történetről Tatár Gabi.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Pontos számlaadatokat! - Ma indult a NAV figyelemfelhívó akciója

Elmondta: az, hogy ez a darab megszületett, igazi csapatmunka volt. Közös alkotási folyamaton vannak túl, ami persze nem volt egyszerű. Jelmezt például Szerbiában sikerült készíteni, mert hosszú keresés után ott találtak megfelelő varrodát. Az sem megszokott, hogy a díszletterv hamarabb elkészült, minthogy a rendező bekapcsolódott volna a produkcióba, de az alkotó közösség rugalmas volt. Mindannyian azt tartották szem előtt, hogyan tudják a legjobbat kihozni mindebből. A musicalből nem hiányzik a szerelmi szál és az intrika sem. A darab legszebb része a végén a jelenbe kerülő Eszterházy Károly nagy pillanata, aki láthatja, hogy az álma megvalósult. „Büszkék vagyunk rá, hogy ezt a darabot is a legnagyobb igényességgel tudjuk megvalósítani. Azt látom, hogy minden adott ahhoz, hogy sikeres előadást hozzunk létre. Úgy érzem, az Örökség minden korosztálynak kínál valami felejthetetlent” – fogalmazott Tatár Gabi. (Forrás: Egri Főegyházmegye; heol.hu – Fotó: Wikipedia – Magyar Kurír) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments