Élő műsorokkal is készül a Magyar Katolikus Rádió a KATTÁRS-ra
Szeptember utolsó hétvégéjén rendezik a Katolikus Társadalmi Napokat Budapesten. A szakmai beszélgetésekből, koncertekből és természetesen liturgikus elemekből álló programsorozatra a húsz éves Magyar Katolikus Rádió élő közvetítésekkel készül.
A Katolikus Társadalmi Napok az Egyháznak a fontos, sokakat foglalkoztató társadalmi problémákra adott válaszairól szólnak. Az idei év központi témája az oktatás, amit tudományos konferencián és pódiumbeszélgetéseken járnak közül a szakemberek. Többek között olyan kérdéseket is érintve, mint a felzárkóztatással kapcsolatos feladatok, a digitalizáció és a pedagógusszerep változásai.
A KATTÁRS ezen túlmenően azonban számos ismeretterjesztő és szórakoztató programot is kínál, ezek egy részét pedig a Magyar Katolikus Rádió közvetíti a hallgatóinak. A huszadik születésnapját idén ünneplő médium a Múzeumkertben állítja fel a standját, ide várják szeptember 28-án, szombaton 10 és 18 óra között a hallgatókat, érdeklődőket, akik részt vehetnek az élő műsorokban, emellett találkozhatnak, beszélgethetnek a rádió munkatársaival és aktuális vendégeivel.
A rádiósok többféle tematikával készülnek a hétvégére. Találunk közöttük élménybeszámolót egy ciprusi zarándoklatról a nemrég elkészült útifilm apropóján, beszélgetést Csorba László történésszel, a Nemzeti Múzeum egykori igazgatójával és Tolcsvay Béla énekmondóval, valamint magazinműsort az örökbefogadással kapcsolatos kérdésekről. Emellett természetesen nem hiányozhatnak a programból az élő közvetítések sem a KATTÁRS fontosabb liturgikus eseményeiről, így a Szent István Bazilikában celebrált záró szentmiséről. (Magyar Katolikus Rádió sajtóanyag) ♦