Hiába fülelnek le mind több csalót, negyedével nőtt az ellopott pénz értéke
Meghaladta az 50 ezer forintot az átlagos bankkártyás kár, a számlák elleni támadásban pedig 1-1 lakossági számláról 1,85 millió forint kerül a csalók kezébe. A visszaélésekben érintett összegek a bankkártyák esetében 50, a számlacsalásoknál 80 százaléka az ügyfelek kára lesz. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint némi örömre az ad okot, hogy gyors ütemben emelkedik a meghiúsított csalási kísérletek száma.
Korai örömtüzeket gyújtani: bár az idei év első negyedévéhez képest közel megfeleződött, 16,1 milliárd forintról 8,7 milliárd forintra zuhant a második negyedévben az elektronikus visszaélések következtében keletkezett kár összege, Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője a jegybanki adatokat kommentálva arra figyelmeztet, hogy az első negyedévi adatot nagyban befolyásolta az a több, mint 6 milliárd forintos egyedi kárösszeg, amelyik az egyik kiskereskedelmi láncot érintette.
A szakértő szerint épp ezért érdemesebb az éves összevetésben gondolkodni. Az év második negyedévében a csalásokban érintett 8,74 milliárd forintos kár közel negyedével, 24 százalékkal magasabb, mint 2023 hasonló időszakának 7 milliárdos adata.
Családok teljes vagyona tűnik el
Bár a márciustól-június végéig terjedő időszakban feljegyzett 56 371 sikeres visszaélés 92 százalékát a bankkártya forgalomban jegyezték fel, a kárösszeg 68 százaléka a számlákat támadó csalók tevékenységéhez volt köthető.
Az átutalási forgalomban az egy visszaélésre jutó átlagos kárösszeg 1,33 millió forint volt, de ami fájdalmasabb Gergely Péter szerint, hogy ebben a negyedévben nincs érdemi különbség a vállalati vagy a lakossági számlákat ért sikeres csalások értékében: egy-egy család számlájáról 1,18 millió forint, jellemzően a háztartás teljes megtakarítása tűnt el. Egy éve ez az összeg még 970 ezer forint alatt volt – a BiztosDöntés.hu számításai szerint.
50 ezer forint felett az átlagos bankkártyás kár
A bankkártya forgalomban éves szinten továbbra is jelentős, 43 százalékos növekedést jelent a 2,76 milliárd forintos elorzott pénzösszeg, örülni maximum annak lehet, hogy a növekedés az előző két negyedévhez képest mérséklődött, az immár második negyedéve bőven 50 ezer feletti visszaélésben átlagosan 53 ezer forintot lopnak el a csalók. A statisztika mélyére ásva ugyanakkor azt látjuk, hogy a bankkártyáknál is a számlák támadásában hosszú ideje vezető szerepet betöltő pszichológiai manipuláció és megtévesztés eredményeként a csalók unszolására maga az ügyfél által elvégzett tranzakciók okozzák a legjelentősebb veszteséget a bankkártyáknál is. Gergely Péter szerint ugyancsak a kártyás visszaélések 4,5 százaléka köthető ezekhez az esetekhez, ám a károknak 12 százalékát adják – az átlagérték itt 140 ezer forint.
Az ügyfelek pénze bánja
A fő problémát a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az okozza, hogy a visszaélésekben érintett kár egyre nagyobb aránya ügyfélkár lesz. A bankkártyás visszaélések esetében az ügyfélre terhelt károk aránya 50 százalék fölé ért (54%), a kártyabirtokosok 1,5 milliárd forint megtérülésére nem számíthatnak. A számlákat ért támadások esetében a károk közel 90 százaléka, 5 milliárd forint volt a számlatulajdonosokra terhelt veszteség összege.
Egyre jobb a felderítés
Kicsiny bizakodásra csak az adhat Gergely Péter szerint okot, hogy az adatokból azért kitűnik, hogy a folyamatos figyelmeztetések, a Kiberpajzs programban megtapasztalt széles körű összefogás egyre óvatosabbá és tudatosabbá teszi az embereket. A BiztosDöntés.hu szakértője szerint ennek is betudható, hogy éves szinten 4,6 százalékkal csökkent a sikeres számlatámadások aránya.
A bankok egyre komolyabb felkészültségének, hatékonyabb felderítésének és az ügyfelek növekvő tudatosságának köszönhetően az elmúlt negyedévek 20 százalék körüli mértékéhez képest 14,7 százalékra csökkent a sikeres bankkártya elleni támadások száma. Összességében a második negyedévben több, mint 300 ezer bankkártyás és közel 5 900 számla elleni támadást hiúsítottak meg Magyarországon. (BiztosDöntés.hu) ♦