Szeretettel köszöntjük a 90 esztendős Foltán Lászlót

Kilencvenedik születésnapja alkalmából családja körében köszöntötte otthonában Foltán Lászlót Inotay Gergely alpolgármester és Hegyvári Ágnes, a polgármesteri hivatal munkatársa, akik átadták a miniszterelnöki üdvözlő dokumentumot, illetve a város díszoklevelét és ajándékát.

Foltán László Szokolyán született 1934. szeptember 15-én, itt járt állami általános iskolába. A gimnáziumot Vácon végezte, majd felvételt nyert a Budapesti Műszaki Egyetem Út-Vasút-Alagút építési szakra, ahol 1960-ban végzett mérnökként.

Egyből sikerült elhelyezkednie a szakmában, így került a Váci Pályafenntartás kötelékébe. A MÁV-nál eltöltött évek során részt vett a Budapest-Szob vasútvonal felújításán, villamosításán. Dolgozott a Csongrádi vasúti Tisza-híd építésén, valamint a Kismaros-Királyrét közötti keskeny nyomközű vasút felújításán is.

1961-ben házasodott össze feleségével, Évával, két fiúgyermekük született, akik szintén mérnökök lettek. Már 6 unokájuk van, 3 fiú és 3 lány.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Nekünk Krisztus az első és a legfontosabb az életünkben” – Átadták a felújított váci Nagyboldogasszony-székesegyházat

1965-ben költöztek Vácra Szokolyáról, és azóta Deákváron élnek, ahol igazi, összetartó közösségre találtak.

A vasúttól 1993-ban ment nyugdíjba, utána még 2006-ig dolgozott nyugdíjasként. 2020-ban gyémánt oklevelet kapott okleveles építőmérnökként a Budapesti Műszaki Egyetemtől.

Laci bácsi úgy véli, a hosszú és boldog élet titka: a jóra emlékezni, a rosszat elfeledni. Szeret olvasni, naponta akár 5 óra hosszát is, míg a szeme el nem fárad. Emellett feleségével fontosnak tartják azt is, hogy megőrizzék jókedvüket és mozgásban maradjanak. (vac.hu) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments