Takarítás a Ligetben – „Ha szeretnétek, hogy a liget tovább éljen, jövőre veletek ugyanitt!”

Egy program, ami már több mint harminc éve működik, amit a város iskolái tartanak életben.

Évtizedekkel ezelőtt még Stella Leontin atya a hétkápolna legendás kanonokja és a környezetvédelmi alapítvány hívták életre a programot, aminek kettős célja volt. Egyrészt felkészíteni a ligetet a Mária búcsúra, mely a terület legfontosabb ünnepe, elvégezni azt az idénymunkát, amire sem a városnak, sem az egyháznak nem lenne pénze, energiája másrészt ez egy környezeti nevelési program, melynek keretében szerszámot foghat az a gyerek is, aki eddig csak a mobilt bűvölgette és valami jót tehet vele ilyenkor az ősz kezdetén.

Ilyenkor a verőfényes napsütésben még a szemétszedés is egy kibírható dolog és talán a középiskolásoknak sem „gáz” vagy „ciki” egy kicsit sem. A hétvégén a szemét összeszedése mellett, amiből akadt jócskán, kijutott a figyelem más fontos munkára is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megkezdődött Vácon a Külső Rádi út felújítása

Az elmúlt hetekben a vihar alaposan megtépázta a liget fáit, melyek alatt rengeteg leszakadt, elszáradt fa gyűlt össze, ezeket össze kellett szedni. Ilyenkor őszre kinőnek a fák sarjhajtásai is, amiket vissza kell vágni. A források medre feliszapolódik, amitől meg kell őket szabadítani, különben előbb-utóbb eldugulnak és máshol törnek utat a felszín felé. A liget gesztenyefáit nem sikerül megszabadítani az aknázó molyoktól, ezért a leveleket össze kell gyűjteni és megsemmisíteni, hogy a kórokozók utódai ne tudjanak az avarban elszaporodni.

Az idén ősszel is akadt sok olyan munka, amihez nem kellett szakértelem, hanem csak sok-sok dolgos kéz.

Persze azért volt olyan feladat is, amihez kertészeti tudás is szükségeltetik. Az ilyen munkát a Mezőgazdasági iskola diákjai végzik. A napokban ők állították helyre a Millenniumi emlékkút elburjánzott növényeit és ők tisztították ki a paplak levendulását is. Nekik már nyugodt szívvel lehet a kezükbe metszőollót és más szerszámokat adni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kolodko: Dunai cápa - Szubjektív tárlatvezetés

Azoknak az iskoláknak, akiknek órákba telne míg legyalogolnak Deákvárról, azoknak KRESZ park és a Munkácsy park kitakarításában kértük a segítségüket.

Egy délelőtt nem sok idő, de sok-sok szorgos kéz csodát tud művelni a liget fái között. Persze, a tanösvény felújítása, a japánakácok cseréje, a futóútvonal kialakítása és a megbetegedett gesztenyefák meggyógyítása nem fér bele a programba, de talán a döntéshozók kedvet kapnak a rehabilitáció elindításához a gyerekek lelkesedésétől.

A programban részt vettek az általános iskolákból a Karolinások, a Földvárysok, a Juhászosok, az Árpádosok, a Radnótisok, a Cházárosok, a Pivárosok, a Simonosok, a középiskolák közül eljöttek dolgozni a Kerisek, a Mezősök és a Boronkaysok is. Sőt még a Pikéthys zeneművész hallgatók is szerszámot fogtak és amikor végeztek a munkával a plébános úr a templomba kalauzolta őket, ahol a kis templomban felcsendülő orgonazenében gyönyörködhettek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megáldotta a váci székesegyház felújított kanonoki kápolnáját Marton Zsolt püspök

Az összegyűjtött hulladékot az idén is a Városfejlesztő Kft szállította el és a munkában a város vezetői is részt vettek: Kiss Zsolt és Inotay Gergely alpolgármesterek, valamint Tótváradi Nagy Bence és Rozmaring Sándor önkormányzati képviselők.

„Ha szeretnétek, hogy a liget tovább éljen, jövőre veletek ugyanitt!”

A programot Vác Város Önkormányzata és a Váci Egyházmegye támogatta. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments