Történelmi ezüst Szegedről

Hétvégén Szegeden találkoztak ismét az ország szektorlabdázói, hogy folytassák az idei versenyszezont. A Dunakanyar Forte ALC-t Szathmáry Károly képviselte, aki idén már három versenyen végzett másodikként, legutóbb azonban épp Szegeden törte meg sorozatát, és nyerte meg a versenyt, így joggal remélt ismétlést. A Tizek- és EB-kvalifikációs főverseny negyvenhárom indulóval rajtolt el, a kilenc fordulós svájci rendszerben bonyolított játéknap pedig az utolsó pillanatokig tartogatott izgalmakat.

Az első öt körben Karcsi minden mérkőzését megnyerte, egy Fülöp Elemér elleni győzelem pedig hatalmas lépés lett volna a végső győzelem felé. Két perccel a meccs vége előtt Szathmáry előtt adódott lehetőség támadásépítésre, ám a váci hibázott, amit a komlói kíméletlenül kihasznált. A hátralévő időben Karcsinak bravúrra volt szüksége, és egy kétségbeesett támadás végén, másodpercekkel a mérkőzés végét jelző csengő megszólalása előtt egyenlíteni tudott, így továbbra is fej-fej mellett haladt a két versenyző.

Az utolsó előtti körben ifj. Farkas Gábor ellen 1-1-es állásnál három meccslabdát is elhibázott játékosunk, így az utolsó fordulóra kikerült a sorsa saját kezéből, Fülöpnek pontot kellett veszítenie, hogy Szathmáry előzhessen. Karcsi megsemmisítő erejű vereséget mért a fiatal Kondor Balázsra, de Fülöp is nyerni tudott, így Karcsi idei negyedik ezüstérmét szerezte.

Mindamellett az immár huszonhat mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata történelmi jelentőségű, hiszen a sportág történetében még soha nem fordult elő, hogy váci játékos vezesse a sportág ranglistáját, és bár a hivatalos tabella még nem került publikálásra, az előzetes kalkuláció szerint a hétvégén Szathmáry megelőzte Pákai György mellett Fülöp Elemért is, ezzel pedig első váciként, a ranglista éléről várhatja a jövő hétvégi Országos Egyéni Bajnokságot! (Dunakanyar Forte ALC) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments