Az Év Felelős Foglalkoztatója 2024 elismerésben részesült a Váci Humán Szolgáltató Központ

„Egy kis emberség a munkahelyen, ez az, ami még pénznél is többet érhet” – ez a felelős foglalkoztatói szemlélet, mert csak így lehet eredményesen dolgozni, ezt díjazzák is évről érvre.

Az Év Felelős Foglalkoztatója oklevélben részesült 2024-ben is a Váci Humán Szolgáltató Központ (VHSZK).

Járja Andrea intézményvezető és Fisher Kornél általános szakmai intézményvezető helyettes az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. elismerését ünnepélyes keretek között, büszkén vették át.

A korábbi évekhez hasonlóan, az OFA 2024-ben is díjazta az ország azon munkáltatóit, akik az emberi erőforrást a legfontosabb értéknek tartják. A munkavállalók megtartása, fejlesztése és jóllétük érdekében valódi erőfeszítéseket tesznek, a felelős munkáltatói szemlélet jegyében.

A felelős foglalkoztatói szemlélet lényege, hogy egy munkáltató nem csak a munka elvégzésére, hanem a munkavállaló teljes jóllétére is figyelmet fordít. Ez a haladó megközelítés az embereket nem csupán dolgozóknak, végrehajtóknak, hanem sokszínű, egyedi értékekkel és igényekkel rendelkező egyéniségeknek tekinti, úgy is kezeli. A felelős foglalkoztató biztosítja a tisztességes munkakörülményeket, támogatja a munkavállalók fizikai, mentális egészségét, egyenlő esélyeket, egyenlő bánásmódot biztosít munkavállalóinak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kolodko: Dunai cápa - Szubjektív tárlatvezetés

A Váci Humán Szolgáltató Központ (VHSZK) példamutató felelős foglalkoztató, amit jól mutat az is, hogy évről évre kiérdemli ezt a címet. A VHSZK rugalmas munkaidőt, egészségmegőrző gesztusokat, például a nem dohányzóknak „cigi-szabadnapot” biztosít, valamint sportolási lehetőségeket, családbarát programokat és az őszinte, nyílt kommunikáció lehetőségét, transzparenciát, egyenlő bánásmódot kínál munkatársainak. Ezek mind mind hozzájárulnak a munkavállalók elégedettségéhez és hosszú távú elköteleződéséhez.

Ez egy olyan munkahely, ahol díjazzák a kezdeményezéseket, a kreativitást, valóban emberként kezelik a munkavállalókat, és ahol a közös és egyéni sikerek, a személyes fejlődés kéz a kézben járnak.

„Ez a díj mindannyiunk érdeme, mindenkinek ezúton is köszönjük az emberséges szakmai munkáját!” – hangsúlyozta Járja Andrea, VHSZK intézményvezetője. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments