…egy lehetséges válasz, remélem a sok közül

„A változó világban egyetlen biztos dolog van, a változás.” Mondják manapság egyre gyakrabban, és ez a változás mindenre vonatkozik. Az újságírásra is.

Van több fontos tényező is, ami ezt a változást elhozta.

A felgyorsult világ és az online média elterjedésével elárasztott minket az információ, amiből nehéz kiszűrni az igazán fontosat. Akik a híreket gyártják, azok ezt tudják, és a jelenkor felületes emberére szabják a hihetetlennek tetsző szalagcímeket, amik kiüvöltenek a többi közül, hogy őket vegyük észre leghamarabb. A verseny miatt a hírek egymáson túl kell, hogy licitáljanak, hogy a legfeltűnőbb kösse le a figyelmünket és azt olvassuk el először és talán már nem is lesz másodszor, miután az megadta az alaphangot.

Ezért hát a hírek egyre döbbenetesebbek lesznek, egyre több túlzással és egyre valószínűtlenebb állításokkal. (Különben a másik hírt eszed meg és nem ezt.) Hogy ez az egymáson túltenni akaró spirál hová röpíthet minket, nehéz belegondolni.

Míg régen volt egy újságírói tartás, becsület, addig most csupán azt kell eltervezni, hogy a leírt híranyagot megtámadják-e vagy sem, és ha igen, akkor annak mi lesz a vége. Ha jól taktikáznak, akkor mire az iromány ellen pert nyernek a cikk kárvallottjai, addigra már nem lesz jelentősége a helyreigazításnak és a leírt hazugság rég elérte célját. (A karaktergyilkosságok is ezen alapszanak.)

Fontos tényező az is, hogy rövidre kell fogni a terjedelmet, mert a mai emberek már csak néhány mondat erejéig tudnak koncentrálni. És azt a híranyagot, amiről nem értesülnek a telefonkészülékből, az nem jut el hozzájuk, az nincs is. Újságot, esszéket véleménycikkeket már csak a vájtfülűek olvasnak. (Valószínű most én is csak annak a néhány deviánsnak írom ezeket a sorokat.)

Míg régebben egy újságcikket, ha valaki aláírt, azzal felelősséget vállalt nem csak a tartalmáért, hanem a stílusért is. Ma már egyáltalán nem ördögtől való, ha valaki a felelősség helyett a névnélküliséget választja, ami az internetes kommunikáció esetében az elolvasottak kommentálásával lett igazán népszerű. Addig amíg a megmondóemberek nem vállalják nevüket egy-egy újságcikk kommentelésével, addig az anonimitással levetkőznek magukról minden tisztességet, minden felelősségvállalást.

Igen, sokáig azt hittük, hogy ez a külvilág és ami szenny kiömlik az országos médiumokból, az velünk nem történhet meg, mert mi váciak vagyunk, ismerjük egymást, és ahogy Furucz Zoltán mondta: „Úgy írj bárkiről, hogy az másnap szembe jöhet veled Vác utcáin!”

(Igaz az is, hogy egy vadidegen, akit megbíznak a feladattal a mesterséges intelligenciához hasonlóan nem rendelkezik váci ismeretséggel, s ha elvégezte a feladatát és megkapta a honoráriumot, mint kívülállónak mindegy, hogy ki jön szembe vele.)

Csakhogy a játék nem babra, hanem az érdekek érvényesítésére, a hatalomra megy, és itt a mi kis városunkban sem mindenki válogat az eszközökben. Névvel, vagy névtelenül, itt is elindult a színvonal alatti egymást lejárató híráram. Oda-vissza.

Mit tehetünk?

Ki kell alakítanunk olyan szigeteket, olyan hírportálokat, amikbe csak az etikus és valós, egymást tisztelő, ugyanakkor a tényszerűségre törekvő írásokat olvashatunk. Bízom benne, hogy az embereknek előbb utóbb elegük lesz abból a hírözönből és színvonaltalanságból, ami most rájuk ömlik és megtanulnak ismét válogatni.

Ahhoz viszont addig is tisztának kell maradni az etikus újságírással, mely nem csak a hagyományos, hanem az online média területén is megvalósítható. És ki tudja, talán ez lesz az állandóság a változó világunkban, ami menedéket jelent azok számára, akik a hírek olvasásával véleményt tudnak alkotni és megtisztelhetjük őket a véleményalkotás szabadságával.

Egy napon én is azt mondtam, hogy ebből kiszállok. Rosszul döntöttem, nem szabad feladni.

Írni kell! (Bírógyuri) ♦