Megalakult a város új képviselő testülete: régi-új arcok a vezetésben

Ma reggel 8 órakor kezdődött az a tanácskozás, amelyen megalakult Vác új képviselő testülete. A Himnusz eléneklése után, a Helyi Választási Bizottság elnökének, dr. Oroszi Sándornak a tájékoztatója következett, majd a képviselők letették az esküt.

Az új szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) módosítása szülte az első izgalmas perceket, ugyanis Mokánszky Zoltán (Fidesz-KDNP) jelezte, hogy több módosító javaslattal is élnének. Matkovich Ilona (Összefogás Vácért) polgármester a javaslatok száma miatt szünetet rendelt el, hogy azt írásban is megkaphassák a képviselők. A helyszínen végül csak Szabó Csaba (Fidesz-KDNP) szóbeli módosításait ismerhettük meg: ő szerette volna elérni, hogy évente négy alkalommal tartsanak közmeghallgatást, legyen lehetősége a grémium tagjainak a napirend előtti felszólalásra, illetve, hogy vessék el a három tanácsnok megválasztását, mert szerinte nincsen szükség ezekre a pozíciókra. A többi módosító javaslatot nem hallották az érdeklődők, de benyújtott még ilyet Szádoczki Imre (Fidesz-KDNP), Kárpáti-Kelemen Katalin (Fidesz-KDNP), Mokánszky Zoltán, Ványai László (Fidesz-KDNP) és Rosta Zoltán (Mi Hazánk) is. Az olvasási szünet után született ezekről döntés: egyik javaslatot sem támogatta a többség.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megáldotta a váci székesegyház felújított kanonoki kápolnáját Marton Zsolt püspök

A polgármester illetményének és költségtérítésének – ami egyébként törvényben van szabályozva – elfogadása után, Matkovich Ilona ismertette ciklusprogramját.

„2019-ben három szóban fogalmaztam meg a politikai hitvallásomat, azt, hogy mi legyen az alapja Vác város működésének. Ez a három szó, a szabadság, a takarékosság és a haladás. Akkor még nem tudhattam, mennyivel bonyolultabb lesz ez az öt év, hogy a pandémia, az energiaválság, az ország működését veszélybe sodró infláció, majd végül még egy árvíz nehezíti meg az életünket. De közösen túlvészeltük mindezt. Sőt, a nehézségek ellenére önkormányzati és állami forrásból sikerült közel 4,5 milliárd forint értékben fejlesztéseket és beruházásokat elvégeznünk” – mondta a városvezető.

Hozzátette: számára továbbra is csak a váciak érdeke, a város fejlődése a fontos és továbbra sem kíván részt venni a napi politikai adok-kapokban.

„Meggyőződésem, hogy minden megválasztott képviselőnek Vác jövője az első. Ez az, amiből nem engedhetünk, amiből nem engedünk” – emelte ki.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megkezdődött Vácon a Külső Rádi út felújítása

Végül pedig kérte az összes képviselőt, hogy közösen dolgozzanak együtt, mert ­- mint fogalmazott – rengeteg feladat vár rájuk, melyek elvégzéséhez békességre van szükség, mert várost fejleszteni csak békében lehet.

A polgármester felolvasta Marton Zsolt megyéspüspök levelét is, aki nem tudott személyesen jelen lenni az alakuló ülésen, de szeretett volna jó munkát kívánni a grémiumnak.

Következett az alpolgármesterek megválasztása, amely nem tartogatott nagy meglepetést: Kiss Zsolt (Összefogás Vácért) és Inotay Gergely (Összefogás Vácért) maradt a pozíciójában. A társadalmi megbízatású alpolgármestert, Ferjancsics Lászlót (Összefogás Vácért) pedig Rozmaring Sándor (Összefogás Vácért) váltja a poszton.

Az alpolgármesterek illetményének megszavazása után a bizottsági tagokról, az elnökökről és a külsős tagokról szavaztak.

A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság elnöke lett Molnár Nándor (Összefogás Vácért). Képviselő tagjai: Jess Kinga (Összefogás Vácért), Tótváradi-Nagy Bence (Összefogás Vácért), Makrai Zsolt (Összefogás Vácért), Szádoczki Imre (Fidesz-KDNP), Ványai László (Fidesz-KDNP). Külsős tagok: Vámos Edit, Buchwald Imre, Horváth Tibor, Mezei Attila, Tumbász András.

Az Emberi Kapcsolatok Bizottságának elnöke lett: Kárpáti-Kelemen Katalin (Fidesz-KDNP). Képviselő tagok: Jess Kinga, Tótváradi-Nagy Bence, Molnár Nándor, Ványai László. Külsős tagok: Bagyinszki Beáta, Iványi Károlyné, Bánhidi Péter (innen egy fő külsős még hiányzik, őt a következő ülésen választhatják meg).

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kolodko: Dunai cápa - Szubjektív tárlatvezetés

A Pénzügyi Bizottság elnöke lett Ferjancsics László. Képviselő tagok: Tótváradi-Nagy Bence, Molnár Nándor, Szabó Csaba. Külsős tagok: Lédermayer Regina, Lukácsa Ida, Szemes Béla.

Az újonnan létrehozott Lakásügyi Bizottság elnöke lett Makrai Zsolt. Képviselő tagok: Jess Kinga, Ferjancsics László, Mokánszky Zoltán, Ványai László. Külsős tagok: Szimon Renáta, Csatainé Ocsenás Erika, Nogula Ildikó, Boda János.

A következő ülés október 17-én csütörtökön reggel nyolc órakor kezdődik. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments