Mindennapjaink és a családok segítői (2) – Szabó Mária Myrtill klinikai szakpszichológus, a váci Pszichiátriai Gondozó új vezetője

A lelki egészség világnapját október 10-én ünnepeltük. A cikk apropója ez, és még az is, hogy a Pszichiátriai Gondozó a közelmúltban a Váci Humán Szolgáltató Központhoz került. Új vezetőjét, Szabó Mária Myrtillt arra kértük, hogy szakmailag és emberileg segítsen eligazodni abban, mi a különbség a pszichológia és pszichiátria között.

Egy szép szakmai út, ami igazán a szívből fakadt

Szabó Mária Myrtill klinikai szakpszichológus nemrégiben vette át a váci Pszichiátriai Gondozó vezetését. Az intézmény augusztus 1-től működik új formában, miután az önkormányzat a fenntartást, a szakmai irányítást pedig a VHSZK vette át. Bár a pszichiátriai gondozóban jelenleg még nincsen gyermekpszichiáter (ezúton is keressük kedves leendő új kollégát), így Myrtill felügyeli mind a felnőtt, mind a gyermekpszichiátriai ellátást.

Myrtill számára ez a kinevezés egy várva várt új kihívás. „Nagyon örültem, hogy lesz valami új az életemben” – mesélte mosolyogva. A változást egy kis szakmai felfrissülésként éli meg, hiszen eddig főleg magánrendelésben dolgozott, ami nagyon jól ment, de ez a vezetői feladat új lendületet adott neki.

Röviden így lehetne összefoglalni szakmai és emberi mottóját: „Bármilyen nehéz is az út, mindig van lehetőség a változásra és a gyógyulásra. Az, hogy törődünk önmagunkkal, nem luxus, hanem szükséglet. Ma különösen figyeljünk oda magunkra és egymásra, és emlékezzünk: a lelki egészség az alap, amire az életünk épül.”

A Pszichiátriai Gondozó új vezetőjének szakmai célja, hogy az alapellátás zökkenőmentesen folytatódjon, és még inkább a csapat közérzetére, jólétére összpontosít. Számára a legfontosabb, hogy a kollégák továbbra is szeressenek itt dolgozni, ne akarjanak elmenni az intézményből, és érezzék, hogy megbecsülik őket. „Azt tartom a legfontosabbnak, hogy mindenki jól érezze magát, és személyre szabott, megfelelő szakmai támogatást kapjon.”

A gondozó Vácon a Papp Béla utcában található, felnőtt, valamint gyermekbetegeket is fogad. Az intézmény legfőbb profilja az időpontra történő foglalás, de súlyos esetekben is készen állnak a sürgős ellátásra. Az augusztusi forgalom alapján körülbelül 1300 beteg fordult meg náluk. Az intézményben különböző mentális betegségeket kezelnek, mint például a pszichózisok, bipoláris zavar, skizofrénia, depresszió, pánikzavarok és személyiségzavarok.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megkezdődött Vácon a Külső Rádi út felújítása

Most pedig nézzük, hogy mi a különbség a pszichológus a pszichiáter között, ezt egy hasonlattal is meg lehet világítani: a pszichológus és a pszichiáter olyanok, mint egy kertész és egy orvos, akik mindketten segítenek a kerted, azaz a lelked gondozásában, de más eszközökkel dolgoznak. A pszichológus a kertész, aki segít felismerni, miért hervadnak a virágaid, miért nőnek rossz helyen a fák, vagy éppen miért burjánzik túl a gyom. Ő beszélgetéssel, pszichoterápiás módszerekkel segít feltárni a problémák gyökerét, és javaslatot ad, hogyan gondozhatnád jobban a lelki kertedet.

A pszichiáter viszont az orvos, aki, ha komolyabb problémát talál, például egy beteg fát vagy mélyen gyökerező fertőzést, gyógyszerekkel is közbe tud avatkozni. Ő diagnosztizálhat, és ha szükséges, orvosi kezelést – gyógyszereket – írhat fel, hogy helyrehozza a betegségeket.

Mindkettőjük munkája fontos: míg a pszichológus segít a gondozásban és a mindennapi nehézségek kezelésében, a pszichiáter akkor lép közbe, ha orvosi beavatkozásra van szükség.

A lelki egészség világnapját – mint már az elején is ismertettük – minden évben október 10-én ünnepeljük, egy csodálatos alkalom arra, hogy emlékeztessük magunkat és egymást: a lelki jóllét épp olyan fontos, mint a testi egészség. Az élet néha olyan, mint egy hullámvasút – tele van felfelé kapaszkodásokkal és váratlan lejtőkkel. Ilyenkor a mentális egészségünk az, ami segít egyensúlyban maradni, bármilyen vihar is jön.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kolodko: Dunai cápa - Szubjektív tárlatvezetés

1992 óta ezen a napon világszerte a lelki zavarok megelőzésére, a mentális betegségekkel küzdők támogatására és a megfelelő kezelési lehetőségekre irányul a figyelem. Ez a nap arra hív minket, hogy legyünk tudatosak önmagunkkal és másokkal kapcsolatban: merjünk beszélni arról, ha valami bánt, merjünk segítséget kérni, és ne féljünk támogatni azokat, akik küzdenek.

Tehát ezen a napon, de az év többi napján is különösen figyeljünk magunkra és egymásra. Töltsünk időt olyan tevékenységekkel, amelyek feltöltenek minket, és emlékezzünk: ahogy a szívünknek szüksége van gondoskodásra, úgy a lelkünk is megérdemli a figyelmet! Egy kedves szó, egy mély lélegzetvétel, egy őszinte beszélgetés mind hozzájárulhat ahhoz, hogy szebb és kiegyensúlyozottabb legyen a napunk – és másoké is.

Az interjú során Szabó Mária Myrtill szakmai pályafutásán túl bepillantást nyújtott magánéletébe is. Fiatal korától kezdve vonzotta az emberekkel való beszélgetés, a kapcsolatteremtés. „Emlékszem már kamaszként is gyakran fordultak hozzám a barátaim, hogy beszéljük át a dolgaikat. Ez mindig nagyon fontos volt számomra, és megtisztelőnek érzem, hogy megosztják velem a történeteiket.”

Útja azonban nem volt egyenes a pszichológusi pályához. Eredetileg vegyipari szakközépiskolában tanult, de nem találta meg a hivatását ezen a területen. Sokáig más munkákban helyezkedett el: rendezvényszervezőként, könyvelőként, sőt, egy bankban is dolgozott, ahol egy számítógépes programot tanított kollégáinak. Később, már gyermekeivel együtt, egy felsőoktatási tájékoztató inspirálta arra, hogy újra álmai nyomába eredjen.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megáldotta a váci székesegyház felújított kanonoki kápolnáját Marton Zsolt püspök

„A férjem bátorított, hogy próbáljam meg a pszichológiát, és így negyedszerre felvettek az ELTE-re” – emlékszik vissza. 35 évesen kezdte meg tanulmányait, és 40 évesen diplomázott. Most, 60 évesen, húsz éve dolgozik ezen a szakterületen, és szívből élvezi a munkáját.

A munka-magánélet egyensúlyban tartás jegyében színes hobbiknak is hódol a Pszichiátriai Gondozó vezetője. Többek között elsőként a férjével való társastánc tanfolyamra járást említette, Keleti Andrea táncstúdiójában hódolnak a latin és standard táncoknak. A családnak van egy kutyája is, a kedvenccel nagy sétákat tesznek a természetben, de előszeretettel húz futócipőt is, és mindezeken túl még  Tai Chi-zik is.

Az interjú végén inspiráló üzenetet fogalmazott meg azok számára, akik bizonytalanok, félnek a változástól. „Soha ne adják fel az álmaikat” – mondja mosolyogva. „Nekem sem volt egyenes az út, de a kitartás meghozza a gyümölcsét. Nem számít, mennyi idő telik el, mindig érdemes megpróbálni azt, amiben igazán hiszünk” – zárja a beszélgetést a Pszichiátriai Gondozó új vezetője, Szabó Mária Myrtill.

További sok sikert, kitartást, motivációt kívánunk az új pozícióhoz. (Baranyi Marcsi, a VHSZK kommunikációs munkatársa) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments