Mutasd a műhelyed: Németh Árpád

Mutasd a műhelyed címmel interjú rovatot indítottam, amelyben váci, Váchoz kötődő, Vác környéki művészeket kérdezek majd. A kulturális életet színesítő, azt képviselő, sokak által ismert alkotóit keresem fel. Teszem mindezt úgy, hogy a műhelyükben, műtermükben találkozom velük, tehát abban a közegükben, ahol alkotói tevékenységüket végzik. A műkedvelők 95 százaléka csak a műalkotást, a „végterméket” látják. Magát a műhelyt, műtermet, tehát azt a helyszínt, ahol megtörténik a „varázslat”, ahol a gondolatból anyag lesz, ahol a szellemi szépség, a kreativitás fizikai valóságot ölt, azt nem. Ezt igyekszem megmutatni az olvasóknak.

Vác gazdag kulturális életének egyik megkerülhetetlen alakja Németh Árpád festőművész. 1984-től láthatóak kiállításai országos szinten, így persze váci és Vác környéki helyszíneken, tehát negyven éve. Akár apropója is lehetne az alábbi interjú ennek a negyven évnek, de nem ez volt a cél. Vác belvárosában található a műterme, egy csendes szombat délelőtt fogadott. Németh Árpádtól megszokhattuk, hogy a temérdek, általa megnyitott kiállításon mindig elegáns öltözékben jelenik meg, és korát meghazudtoló lendülettel, intelligenciával, hatalmas lexikális tudással, mindenféle jegyzet nélkül, fejből beszél az adott tárlatról. Ám ezúttal laza öltözetben, baseball sapkában, mint egy átlagos szombaton festés közben, „játszós” ruhában mutatta be műtermét. A 82 éves festőművész, elmondta, miként telik egy napja a műteremben. Mit jelentenek számára a ciklusok, mi az az absztrakció, az allúzió, hogy egy képen a színek elhelyezése honnantól kompozíciós ügy.

Ha már említettem a ciklusokat és egy korábbi kiállításának éppen a Ciklusok címet adta, Németh Árpád elmondta, nála ez hogyan működik. Minden művészeti ágban vannak ciklusok, képzőművészetben, irodalomban, a művészet bármelyik ágában. Nem időben van egy adott ciklus, hanem műfajonként, – mondta a festő, (aki néhány éve megkapta a Vác Város Művelődéséért-díjat) és erről mutatott műtípusokat az ő esetében. Egyik kép „problémáiból” következik a másik gondolatprobléma. Aki ismeri Németh Árpád műveit, az tudja, hogy a figurális ábrázolás és a nonfiguratív határmezsgyéjén mozog. Ahogy fogalmazott, tudatosan lépett le a figurális ábrázolástól a teljesen elvonatkoztatott és a nonfiguratívig, tehát az absztrakcióig. Azt vallja, hogy minden ábrázolás tulajdonképpen absztrakció. Amikor a régiek figurálisan dolgoztak, akkor is absztrakciót végeztek. A valóságból leszűrtek egy képi valóságot, és abban sokkal többet megjelenítettek, mint az az egyszeri jelenség volt. Van még egy kulcsszó az életműben: allúzió, azaz a sejtetés. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a figurális ábrázolásnál a képet nézőnek, tehát a befogadónak viszonylag egyszerű a dolga. Nincs különösebben sok dolga a nézőnek, ha csak egy fa, egy folyópart, egy virágos rét, egy csendélet van a vásznon.

Az allúzió esetében el kell tűnődnie a befogadónak, és akkor jönnek a mély gondolatok jó esetben a befogadónál, igen, én is ezt érzem – mondta Németh Árpád. Szerinte az alkotóművésznek kell legyen egy alapállása, ami szerint tiszteli a másik embert, aki a képeit nézi és feltételezi, hogy a néző szintén az egész életében (miközben jelen van a tárgyak, jelen van a folyamatok közben), állandóan gondolkodik. Érlelődik benne a világnézete. Mindenkinek van ilyen belső képe. Az allúzió, a sejtetés arra készteti a képet nézőt, hogy gondolkodjon együtt a festővel. „Az együtt gondolkodásból a nézőnek úgy is a saját gondolatai, életélményei jönnek majd elő, így lesz meg a kettős élmény. Az absztrakció kapcsán elmondta még, hogy amikor tehát teljesen ellép a valóságtól, aminek egyébként fokozatai vannak, van a lírai absztrakt, amiben fellelhető, hogy honnan indult a festői gondolat. Innen indul és aztán mintha felismerné benne az ember a tárgyi valóságot. Ez a sejtetés lényege: meghagyni a kapaszkodót.” – vélekedett az alkotó. Gyakran még a kép címével rá is segít a művész. Persze ennek ellenére a képet megtekintő a saját érzelmei, élményei, értékrendje szerint fog eljárni. Ez egyfajta közös gondolkodás, festő és néző között. Úgy általában a készülő kép és annak címe kapcsán elmondta, hogy gyakoribb az: formálódik, alakul egy kép, a folyamat közben alakul a kép címe. Művei olykor véletlenszerűen formálódnak, de az alkotó jelenléte, beavatkozása teszi rá a pecsétet a végső képi világra.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ezüst minősítést szereztek a Váci Mazsorettek

Ha már a műtermében készült a beszélgetés, megkérdeztem persze: hogyan kell elképzelni egy műteremben eltöltött napját. Ezzel kapcsolatban beavatott, hogy a festő munkája nem csak a műteremben eltöltött időt jelenti, hanem a festő egész élete egy nagy műterem. Minden műterem a festőnek oly módon a világa, hogy az ott lévő tárgyak hozzátartoznak ez életéhez. Legyenek azok könyvek, tárgyak, az eszközök, a műterem egyben a szellemi környezet is – mondta a festőművész. Németh Árpád műtermében jelen vannak a múltban készült képek is ugyanúgy, ahogy az újabb, vagy épp készülőfélben lévő alkotások. Minden festőművész életében – ahogy minden ember életében – fontosak a változások, a Vácott alkotó festőművész műtermében az életében, művészetében végbement változások pontosan tetten érhetőek. Érdekesség még, hogy egyszerre több képen is dolgozik. A műtermi napirendjével kapcsolatban fontosnak tartotta még elmondani, hogy korábban hosszú ideig tanított, ez egyfajta rendszert adott az életének. Amikor függetlenné vált, elhatározta, hogy betartja ugyanazt a rendet. Délelőttől délutánig van általában a műteremben, ám az ott eltöltött idő nem mindig festésről szól. Sokszor olvasással tölti az idejét, vagy éppen előkészíti a következő képeket, vásznakat feszít a leendő új képek keretére. Az eszközhasználat kapcsán van egy különlegesség a műteremben: egy mángorló. A régi időkben ilyen eszközökkel facsarták, préselték ki a vizet a frissen mosott ruhákból. Ám itt nem erről van szó. Ugyanis a két henger között szorosan és állítható módon tudja átengedni a lapokat például linóleummetszet készítéshez, vagy bármi olyan technikához, ahol mélységet kell adni a felülethez, kiválóan alkalmazható.

Olvasási szokásairól is kérdeztem. Inspirálják. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az iskolás évei alatt olyan tanítói voltak, akik megszerettették vele az olvasást, az irodalmat. A mai napig rendszeresen olvas, mi több, újraolvas bizonyos műveket. Például fiatal kora óta nagy hatással van rá a francia irodalom, hogy csak egyet említsek. Voltak, vannak, lesznek költők, akikre hat egy festmény, amiből aztán vers születik és viszont – ahogy fogalmazott.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Nekünk Krisztus az első és a legfontosabb az életünkben” – Átadták a felújított váci Nagyboldogasszony-székesegyházat

Németh Árpád számára fontos, hogy legyen a képben valami meglepő, ami meghökkentő. Ez szerinte az eredetiség titka. A festő például kívánja, hogy egy szín nemcsak egy helyen jelenjen meg főképp, hogy milyen módon, innentől már kompozícióról beszélünk. Kitért arra is a beszélgetésben, hogy egy művész, amikor a művét elkészíti és adott esetben kiállítja, tehát közzéteszi, tulajdonképpen saját arcképét teszi ki, ily módon vállalnia kell saját magát. Így van ez vele is. Ahogy vele is előfordult már, hogy amolyan alkotási krízisbe került. Ez Németh Árpád esetében így működik: hosszú feltöltődési időszak kell, hogy aztán viszonylag gyorsan formát, színt nyerjen az adott kép. Lassan gyűlik benne az az érzelmi töltöttség. Ez a töltöttség, amikor már beérett, akkor gyorsan megvalósul, ha nem is a végleges formájában. És persze ilyenkor kerülnek szóba a különböző irányváltások a stílusában. Például a bizonyos eszközhasználat, kifejezésmód, ezek egy idő után nem elégítik ki, valami újat kell csinálni, valami mást. Például korábban szürkén, színtelenül dolgozott. Majdhogynem, komor képek voltak ezek.  Ebből az zökkentette ki, hogy kapott egy felkérést a Magyar Festők Társaságától, hogy lehetősége lenne kiállítania a Color Sensations, azaz színszenzációk című csoportos tárlaton. Ez például egy fontos mérföldkő volt, mivel az Ünnep című képével, ami tele van színekkel egy új korszakba lépett, ahol már a színek domináltak. A színes korszak után újabb váltás jött, mégpedig a felület kezelése kapcsán. A festéket több rétegben viszi fel a vászonra, plusz különböző anyagokat használ, ez a plaszticitás.  Gipsz, homok, föld, papír, zsákvászon stb.

Mi Németh Árpád ars poeticája? „Talán nem divatos gondolat, ha azt hiszem, hogy emberi lényegünkhöz tartozik a világ mindenféle dolga iránti érdeklődés. Nem csupán kíváncsiság, hanem valamiféle kapcsolat a minket körülvevő valósággal. Van ebben egy kis felelősségvállalás is ezért a megvalósuló világért, ami létrejött és folyamatosan változva újra létre fog jönni. Pontosabban fogalmazva nem is a felelősség vállalását kell mondanom, hanem felelősség érzetét. Érzek valamiféle felelősséget mindenért, amit emberi fajom megtett, elkövetett és így a jövőben megtörténő jótól és nem jótól sem függetleníthetem teljesen magamat. Akkor is, ha – mint mondják – nem rajtam múlik.

Hordom magamban mindazt, ami belém ivódott gyermekkorom falusi létéből, de mindent hozzáraktam, amit csak tudtam a tágabb világ kínálta tudásból. Így minden együtt van a képességeim és lehetőségeim szerint begyűjtött ismeretekből és érzésekből. Tudom, amit tudok és sokkal többet érzek, megérzek a világból, mint amit ki tudok szavakban fejezni. Nem vagyok író, másféle kifejező eszközöket használok. Nincsenek ezzel kapcsolatban vakmerő reményeim, de nem is törekszem holmi konkrét közlésekre. Tevékenységre ösztökélnek érzelmek és indulatok, kényszere a cselekvésnek, invenció.”  (Fotók: Godó Ágnes)

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  „Nekünk Krisztus az első és a legfontosabb az életünkben” – Átadták a felújított váci Nagyboldogasszony-székesegyházat

 

Németh Árpád festőművész – 1941 július 26 – Kapuvár
Díjai

Neufeld Anna-emlékdíj (Hincz emlékdíj), 2003.

Nógrád Megyei Őszi Tárlat – Arany-diploma/oklevél Szécsény, 2017.

Szent István pályázat – Festői díj (oklevél) – Rondella Galéria, Esztergom, 2018.

Horváth Endre-díj, Madách Napok, Balassagyarmat, 2019.

Vác Város Művelődéséért-díj, Magyar Kultúra Napja, Vác, 2020.

Csoportos kiállítások (válogatás)

MAOE (Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete) kiállításai

Négy elem – 2013. Szentendre, Művészet-malom,

Labirintus – 2014. Szentendre, Művészet-malom

Itt és most – 2015. Budapest, Műcsarnok

Harmónia – 2016. Szentendre, Művészet-malom

Káosz és Rend – 2017. Szeged, Reök Palota

Dimenziók – 2019. Szeged, Reök Palota

Redukált variációk – 2020. Szigetszentmiklós, Patak Fesztivál

Változás – 2020. Dunaszerdahely, Vértes Villa, Szlovákia

MFT (Magyar Festők Társasága) kiállításai

Az álom arcai – 2007. Csepel Galéria

Fekete képek – 2008. Csepel Galéria

Mai nap – 2009.Csepel Galéria

Paizs L. emlékezete – 2010. Csepel Galéria

Művésztárgyak – 2011. Budapest, Vízivárosi Galéria

Önarcképek – 2013. Sárvár, Nádasdy-vár

Kívül-belül – BOX – 2014. Budapest, Vízivárosi Galéria

MFT Jubileumi kiállítás I.  Pesterzsébeti Múzeum, Gaál I. Galéria

Fehér képek – 2017. Szigetszentmiklós, Könyvtár Galéria

Color Sensation – 2018. Tatabánya, Vértes Agórája

Kapu – 2021. FUGA, Budapest

Város-Kép – 2022. Tatabánya, Vértes Agorája

Ajándék – 2022. Budapest, Vízivárosi Galéria

MKISZ (Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége) kiállításai

Kötelék – Váci művészek kiállítása – 2007. Budapest, MKISZ székház

Allegro – 2017. Győr, Napóleon ház

Kis kép Szalon I. – II. – III. 2019. – 2020. – 2022. Budapest, MKISZ székház

Geometria szabadon – 2023, Budapest, Klebelsberg Kuno Művelődési, Kulturális és Művészeti Központ

Váci Új Szalon Egyesület kiállításai (válogatás)

Kötelék – I. Új Szalon – 2007. Vác, Szerb templom

Kötelék – II. – 2011. Budapest, Artézi Galéria

Átjárás – 2018.  Ipolyság, Zsinagóga, Szlovákia

Ütközések – 2020, Budapest, Artezi Galéria

Találkozások – 2020, Budapest, Artezi Galéria

Karantén munkák – 2020. Vác, Elefántos ház

Egyéni kiállítások (válogatás)

„Jelen-való” – 2000. Gorka Múzeum, Verőce

LXX. év –2010. Magyar Kultúra Napja, Vác

Kötés -2015. Balassagyarmat, Horváth Endre Galéria

Válogatás (HE-díjátadó) -2017. Madách Napok, Balassagyarmat

Kötés II. –2019. Esztergom, Vármúzeum Rondella Galéria

A valóság másik arca – 2021. Esztergom, Rondella Galéria

A valóság másik arca – 2022. Vác, Elefántos ház

Ciklusok – 2023.  Vác, Művelődési Központ, Emeleti Galéria ♦

 

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments