Az óvó néni, aki játékosan szeretteti meg a focit a 4-5 éves gyerekekkel

Digitalizált világunkban egyvalamire könnyen rá lehet venni a kicsiket, mégpedig a focira. Négy éves kor után főleg a fiúk szeretik rúgni a labdát, és örömmel játszanak csapatban. A Csányi körúti óvodában dolgozik egy óvó néni, aki már 18 éve foglalkozik nagy lelkesedéssel az óvodás gyerekekkel, vele öröm az edzés, szeretik őt a kicsik, tisztelik a felnőttek. Úgy hívják: Rittinger Andrea. Andrea egész életében szerette a focit, hobbi szinten játszott női csapatban is, de sokat járt ki a váci meccsekre és rendszeresen nézi a válogatott összecsapásokat. Emellett heti háromszor fut.

A kezdetekről így vall:

„Tulajdonképpen az motivált, hogy az óvodában a fiúk nagyon szerettek focizni. Mentem velük, meccseztünk, annyira jó volt, hogy csapatjátékkal együtt tudtunk játszani, emellett a szabályokra is meg lehet őket tanítani. Ebből indult az ötlet 2006-ban, milyen jó lenne, hogyha délután is lehetne valami mozgás – ami nekem is fontos volt – hogy ezt a tudást átadjam a gyerekeknek. Hanusz Péter ötlete volt, hogy tartsunk ovi-focit, labdás foglalkozásokat a siketeknél. Egy évig voltunk ott, majd 2007-ben kerültem a Vác Városi Labdarúgó Sportegyesülethez. Selmeczi György hívott, akkor Ofella Zoltán volt az elnök, ő biztosította a helyet, én toboroztam a gyerekeket” – meséli Andrea. De itt nem állt meg, elment más az óvodákba is, vitt plakátot, az egyesületnél pedig egy labdás bemutatót tartott.

„Ez nagyon népszerű volt, nekem is az volt az elsődleges cél, hogy örömmel jöjjenek a kicsik. Játékos labdás feladatokkal lehetett őket fejleszteni, emellett voltak, színes labdák, különféle bóják, ami annyira felkeltette az érdeklődésüket, hogy mindig le lehetett őket kötni. Ez a fajta edzés fejleszti a gyerekek szem-, kéz- és lábkoordinációját” – teszi hozzá.

Jó időben az egyesületnél edzenek a gyerekek, novembertől márciusig pedig a Váci Földváry Károly Általános Iskolában, ahol Pallaginé Nagy Ágnes igazgató nagy szeretettel fogadja őket. Itt rendeznek karácsonyi és évzáró bajnokságot is, amelyen a szülők és a gyerekek együtt játszanak.

„Ennek mindig fergeteges hangulata van” – mondja -, a szülők teljesen visszaváltoznak gyerekké.  Volt, amikor eljött Csank János, a bajnokcsapat volt edzője is, aki nagy szakértelemmel és humorral kezelte a gyerekeket” – mondja Andrea.

Ezek fantasztikus élmények voltak – meséli, de ez látható az általa beszélgetésünk közben mutatott fotón is. Hiszen 18 év után a stadionba egy közös fotóra hívta a gyerekeket, ami nagy boldogságot jelentett számára.

„A képen látható gyerekek közül mindenki nálam kezdte és most is az egyesületnél fociznak, például Nagy Zoltán Gergő is, akivel 2006-ban kezdtem az ovifocit, ő a felnőtt csapatban játszik.”

18 év nagy idő, a kezdetekben nem volt Bozsik Program, most már ennek keretében folynak az edzések az óvodákban is. Ám Andrea – bár jónak tartja a Bozsik Programot – mégis attól függetlenül foglalkozik a gyerekekkel, akik hozzá járnak. Az elején ő is vitte őket különböző tornákra, de meggondolta magát, mert szerinte mindenféle megfelelési kényszer nélkül, játékosan kell focizni velük, csak így élmény a sport.

„Azért mi is elhívunk más csapatokat, vagy a nagyobbakat edzésekre, az mindig nagyon jól sikerül, megvan a grund szellem, de nem megyek velük hétvégén tornára meg Bozsik Programokra. Ők megérnek az alatt az egy-másfél év alatt, míg nálam vannak. Viszont szeretnek járni edzésre a gyerekek, szerintem ez a lényege, nem? Mindig „nagybetűkkel” mondom a szülőknek, az a célom, hogy a gyerekek ÖRÖMMEL jöjjenek. Persze időnként a szülőket is kell motiválni, mert egy héten kétszer van az edzés, nem mindig van kedvük rosszabb időben eljönni a gyerekkel” – mondja.

Andreához fociedzésre nemcsak a saját óvodájából, hanem a környező intézményekből is járnak. Mint megtudtam eddig két csoportot vitt, ma már csak egyet, amelyben 18-an vannak. Hétfőn és csütörtökön találkozik a gyerekekkel, 5-től 6 óráig vannak az összejöveteleik.

Rittinger Andrea, mint egy tyúkanyó veszi körül a gyerekeket, ha valamelyik szomorú, azt megvigasztalja, mondjuk ad neki egy színes labdát. Megalapozza a gyerekek jövőjét, fontos neki, hogy legyen sikerélményük, megtanuljanak közösségben csapatként játszani, nőjön az önbizalmuk, így könnyebben tudnak majd tovább lépni egy férfi edzőhöz, aki már keményebb hangon, stílusban vezényel le egy fociedzést. A lényeg, hogy megszeretteti a legkisebbekkel a sportot, és ez a legfontosabb! (Fotó: Pomaházi Roland) ♦