Enduro Zalegerszeg: Már megint a Laller Racing…

Hétvégén Zalaegerszegen rendezték Magyarország Nyílt Nemzeti Enduro Bajnokság és Kupasorozatának záró fordulóját, ahol a Laller Racing Dakar Team ismét mindent vitt, ami mozdítható.

Már a versenyigazgató Kiss Tibor is úgy invitálta a pódiumra a Laller Racing legfiatalabb versenyzőjét, hogy lám, a Lallerék már megint taroltak. Ez az igazságtól nem is állt messze, hiszen a Laller Racing öt versenyzőjéből hárman a dobogón (ketten markáns győzelemmel) zárták a zalaegerszegi hétvégét.

A harmadosztály E1 kategóriájában állt rajthoz Görgényi Mihály, aki ezúttal teljes hétvégét ment, és erős második helyezést szerzett. Mihály mellet a legendás „bajusz team” többi tagja is jól húzta a gázt és fürgén szedte a hajtott kerekét, hiszen az E3-as kiírásban napi licenccel versenyző Kemenczei Ádám szintén remek második helyet ünnepelhetett, Féja Szabolcs az ötödik helyre futott be, míg az E2-es géposztályban Tisza Olivér a hatodik lett. A srácok elmondása szerint az ellenfelek mellett a szitáló köddel és a meglehetősen hideg, barátságtalan idővel is meg kellett küzdeniük, de mindenért kárpótolta őket a technikás és izgalmas mért szakaszokkal tarkított pálya.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Inspiráció a mindennapokra

Torma Luca és Liszka Roland teljesítményén viszont lassan már meg sem lepődünk, a Laller Racing fiataljaira egy ideje sem az időjárás, sem a gravitáció nem hat, minden körülmények közepette üzembiztosan szállítják a futamgyőzelmeket. Luca friss endurocross bajnokként állt rajthoz az esztendő utolsó versenyén, és nem igazán hagyott teret más hölgynek arra, hogy a nyomába érjen. A #140-es rajtszámú fiatal lány így ebben a szakágban is gyönyörű kategóriagyőzelemmel búcsúztatta az újonc évét, jövőre pedig már a férfiak között fog rajthoz állni.

Roland a németországi Woltersdorfban, az Enduro EB vasárnapján szerzett szenzációs kategória harmadik helyezését akár egy intő jelnek is felfoghatták volna az ellenfelek, ha nem tudnák, hogy a tavalyi SuperEnduro GP junior VB-n ezüstérmes versenyzőnek Magyarországon már régóta nincs ellenfele. Noha a „Dombok Királya” ezen a helyszínen korábban még sosem versenyzett, most is hozta a kötelezőt, szombaton és vasárnap sem lehetett zavarba hozni őt, mindkét napot abszolút győzelemmel és komoly fölénnyel ért célba, komoly fejtörést okozva az egyébként remek nevekből álló mezőnynek.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Madáchos diák nemzetközi sikere

A 2024-es versenyszezon ezzel a hétvégével véget ért, a Laller Racing Dakar Team versenyzői ezúton is szeretnék megköszönni a szurkolást, a támogatók áldozatos kiállását, a csapat híreit terjesztő médiumok munkáját, és nem utolsósorban Horváth Lajos „Laller” csapatvezető segítségét és mentorálását. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments