Szávai Attila: Két váltás Mikulás jelmez
A lakás csendjét a fürdőszobából kiszűrődő zajok mélyítik tovább. Minél több a szünet a tusolás keltette zajokban, annál nagyobb a csend a szobákban. Férfi tusfürdő illata szűrődik ki a rosszul illeszkedő ajtó résein, a férfi, nevezzük Miklósnak, szereti a forró vizes tusolást. Kiváltképp így télvíz idején. A párás fürdőszobatükör üveglapja és a díszesen faragott keret közé, a sarkokba fényképek vannak betűzve, kicsit csálén. A képek sarkai felpöndörödtek a párától és a hősugárzóból kiáramló forró levegőtől.
A fotókon egy nő alakja ismétlődik mindig változó háttérrel: havas hegycsúcsok, virágos rét, egy régi wellness-hétvégén az egyik bugyogó, meleg vizes medence. Az egyik fotón kiskutya vigyorog, ismeretlen okból, nem tudni, hol készült a kép, de már megszokta a férfi. Ahogy megszokta a kád alá helyezett mélytányért is: hónapok óta csöpög a műanyag lefolyócső egyik illesztése. A tányért két-háromnaponta cseréli, attól függően, hogy mennyit mos, hányszor zuhanyozik. Mivel a lefolyócső összeköttetésben van a konyhai mosogatóval, néha apró tészta- és zöldségdarabok keverednek a mosószer- és öblítő illatú zavaros lébe. Valamiért mindig beleszagol a tányérba, mikor kiemeli a kád alól, hogy a vécékagylóba borítsa a barna edény tartalmát. A tányér-visszahelyezéskor roppanó bal térd és a félig elfojtott nyögés, mint egy bugyuta dal refrénje térnek vissza újra és újra. A rácsos sarokpolc legfelső polcára rádió van téve. Miklós fürdés közben szokta hallgatni. Most valami ostoba sláger szól. Naponta kétszer adják le, mert a gyenge dolgokat erőltetni kell, hogy legalább középszerűnek tűnjenek.
Miklósnak két váltás Mikulás jelmeze van, hogy ha sok a megrendelés, legyen mihez nyúlni. Télen mikulás, nyáron vőfély, mikor mire van igény. A civil életben hivatalnok. Most a törölközővel próbálja letörölni a tükörről a párát. Lassan bontakozik ki egy negyvenes férfiarc, minden egyes mozdulattal tisztább a kép, ahogy egy imádkozó ember lelkében, ha lassan is, de idővel beérik az ige. Minden – ahogy ő mondja – bevetés előtt alaposan megfürdik, megborotválkozik, hogy a leendő kuncsaftok elé egy minden igényt kielégítő, kifogástalan Mikulás kerüljön. A rádióban híreket mondanak, de nem a szöveget figyeli, hanem a háttérzenét. Elcsodálkozik azon, hogy van ember, akinek ez a feladata: rádiós hírek háttérzenéjét írja, szerzi, sőt, komponálja.
Miután végzett a tisztálkodással, magára veszi a piros színű jelmezt, részint a hivatás iránti elfogultságból, részint azért, mert más száraz téli ruha nemigen van a másfél szobás lakásban. Nagymosást tartott, mindkét ruhaszárító, valamint minden olyan tárgy a lakásban, amelyik alkalmas ruhaszárításra, nedves-illatos ruhadarabokkal van teleaggatva. Marad a Mikulás jelmez. A szemközti épületekben lakó szomszédok már megszokták, hogy olykor mikulásruhában közlekedik a lakásban. Most ablakot nyit, és néhány másodpercig onnan figyeli a környező épületeket. Az épület előtti kukák közt guberáló alak matat, morog valamit közben, nagyokat csattannak a szemetes fedelek, ahogy elengedi azokat, miután végzett az aktuális edénnyel. Éppen akkor néz fel, amikor Miklós az ablakban áll. Ho-ho-ho-hó, mondja elhasznált, dohányos hangon az ablakban álló alak felé, majd ordenáré módon felröhög.
Miklós becsukja az ablakot, majd leül a tévé elé, van még egy kis ideje indulásig, végigkapcsolgatja a csatornákat, néhány másodpercig marad csak az egyes műsorokon. Közben arra gondol, hogy ha egy angyal unatkozik, hasonlóan tehet: beül a nagy foteljába és végigkapcsolgatja az éppen elérhető emberi életeket, sorsokat ahelyett, hogy az elejétől megnézné, megismerné az egyiket. Aztán hamar elveti ezt, mert az angyalok nem unatkoznak. Pláne így, decemberben.
Feláll, cipőt húz. Ma csak egy helyszínen lesz Mikulás, azt számolgatja, hogy mennyit fog így keresni, a cipőkanállal derűsen megkocogtatja a könyvespolcon pocakoskodó porcelánmikulást. A figura puttonyán van a nyílás, ahol behelyezhetőek a pénzdarabok. A mikulásperselyt barátnőjétől kapta, attól, aki a fürdőszobatükör sarkaiban is látható. Miklós mosógépre gyűjt, az öreg Whirlpool már egyre megbízhatatlanabb; mint egy mogorva öreg katonatiszt, köhögve, akadozva dolgozik, prüszköl, rángatózik mosás közben, érzékeny az időjárási frontokra, morog, köpköd, habzik a szája. A dühös toporzékolásra hajazó centrifugálást a második emeletig lehallani.
Miklós kutyája (2 éves nőstény vizsla) felemeli fejét kosarából, szaglászni kezd, bölcs közönnyel néz a távozó alak után, nagyot, álmosat sóhajt, majd pofáját mancsaira ejtve tovább alszik. A lépcsőházban villanyszerelők dolgoznak, valami hirtelen zárlat miatt elsötétült a lépcsőházi világítás. Zseblámpák pászmái közt gyalogol le a lépcsőn. A villanyszerelők közt álló kisnyugdíjasok szakértő tekintettel figyelik a szakemberek minden mozdulatát, nem akarnak kimaradni semmiből, meg sem lepődnek a közelgő Mikulás alakján. A villanyszerelők kérdően néznek a körülöttük fontoskodó idősekre, de azok csak legyintenek, nem nagy szám, vannak ilyen lépcsőházi celebjeink, tessék csak szépen folytatni a munkát. A munkaruha- és szerszámszag lassan összekeveredik a szuszogó-hunyorgó idős nők otthonka- és konyhaszagával. Miklós a bejárati ajtóhoz közeledve fehér műszakállát igazgatja, simító mozdulatokkal fésüli egy irányba a rendetlenkedő szálakat. Halkan káromkodik, mikor megcsúszik az utolsó lépcsőfokon. Postaláda-hideg utcára lép, beül autójába, felhangosítja a rádiót. Egy közeli település a színhely, mikulásvonatozást szerveztek az egyik ismert erdei kisvasútnál. Két időpontban fogadják a vendégeket, javarészt kisgyerekes családokat, de volt már dolga ilyenkor részeg egyetemistákkal és depressziós felnőttekkel is, akik nosztalgiázni ültek be a színes ruhás gyerekkacagások közé. Félórás utazás után érkezik meg a délutáni járathoz, kikászálódik az autóból, a kisvasút állomásépülete felé indul. Kissé slampos a járása, mert kényelmetlen a cipő, elég lesz majd akkor felvenni a mikulásgyaloglási modort, ha élesedik a szituáció. A jeges járdán kétszer csúszik meg, de tapasztalt, szinte unott mozdulattal korrigál, mint akinek már semmi újat nem tud nyújtani az élet. A masinisztával az épület bejárata előtt öklöznek össze pajtáskodón, régi haverok már. Az egyik utas, (2 éves kislány) nem érti, miért ilyen haverkodós ez a Mikulás. Valami komolyabb alakra gondolt.
A kisvasút négy kocsiból áll, a mozdony lustán hozza mozgásba a szerelvényt. A mozdonyvezető arra gondol, ha felvették az utazási sebességet, ír egy sms-t a szeretőjének. A második mondatnál tart, amikor éppen mögé toppan a fotóriporter. A másnapi megyei napilap 9. oldalán lesz látható a fotó, rajta a kényszeredetten vigyorgó mozdonyvezetővel, aki próbálja takarásba helyezni a telefonját. Néhány szót írnak majd alá: „A mikulásjáraton mindenki boldog”. A napilap képszerkesztője, mikor a fotóval foglalkozik, kíváncsiságból felnagyítja majd a képet, halványan ugyan, de olvasható lesz: „csodaszép melleid vannak”.
Az öreg kocsikba befűtöttek, kívül-belül feldíszítették; mintha egy óriási kéz belemártotta volna egy úszómedencényi mézbe, karácsonyfadíszbe, kókuszreszelékbe, negyven mázsa színes műanyagboába, karácsonyi tévéreklámok eltúlzott manökenmosolyába. Minden kocsiban jelmezbe öltözött szereplők várják a gyermekeket. A szereplők valójában diákmunkások, krampusz, rénszarvas, manó, jégkirálynő. Miklós a mozdonyvezető mellé száll be, igazándiból csak a végállomáson jön majd az ő programja. Útközben megbeszélik az időjárás részleteit, kicsit politizálnak, majd mielőtt a vasutas legújabb szeretőjének formás melleire terelné a szót, Miklós leinti és tettetett kíváncsiságtól hajtva kérdéseket tesz fel a kisvonat műszaki paramétereit illetően.
Időközben szürkülni kezd, köd ereszkedik a tájra, a csillagtalan égből leomló ködtonnákat az öreg tölgyes fái tartják a kisvonat fölé. Az erdő állatai megállnak, és hosszan néznek a fák közt araszoló, nagy túlzásokkal kivilágított szerelvény után. A gépzajt tompa gyerekkacagások fűszerezik, hangos, matt anyukanevetések. Dízelfüstöt és forralt boros szegfűszegillatot húz maga után a mikulásvonat. Hogy a gyerekek ne unatkozzanak, a jelmezes szereplők műsort adnak elő. A szerelmes rénszarvas átnéz a szomszéd kocsiban utazó manóra, összekacsintanak, majd elkezdik, ki-ki a maga műsorát. A csillogó gyerekszemekben megcsúszik a békés, szelíd lámpafény.
A színes csoport vidáman lépdel le a kocsikból. A kisgyerekek izgatottságát csak fokozza, hogy egészen ideális hóesés veszi kezdetét, a kövér pelyhek ólmos lassúsággal hullnak a széltelen estében, a szülői kezeken nagyot szorítanak az apró gyerekkezek. A mozdonyvezető kissé nyeglén, félvállal a mozdonynak dőlve, mellkasa előtt összefont karral nézi a szülőket, akik a leszállást követő pillanatokban már szelfiket készítenek, holott még nem történt igazából semmi említésre méltó. A férfi közben a beavatottak flegma unalmával nézegeti lerágott körmeit.
A fotelben ülő Mikulás köré lassan felsorakoznak a jelmezes szereplők, majd kezdetét veszi az ajándékozás. Sorban érkeznek a színes ruhás gyerekek, többtucat tarkabarka, pufók kiskabát totyog a piros jelmezes alak elé. Miklósnak, miközben a térdére vett gyerekek arcát simogatja és mikuláshangon dörmög kedves szavakat, arra figyel fel, hogy amíg a világosabb ruhákba bújtatott gyerekek bátrabbak, addig a sötétebb árnyalatúakba sírósabbak kerültek. (Vagy csak a nevetős gyerekeken tűnik világosabbnak a ruha, és a sírósokon sötétebbnek ugyanaz.) A szülők könnyes elfogódottsággal nézik az ünnepélyes találkozást, az anyukák egy része az orrát fújja párás szemekkel, az apukák átlagosan 12 fotót készítenek a nagy eseményről (ezeknek hatvan százaléka fél órán belül kikerül a közösségi oldalra, ahol végül átlagosan 82 lájkot kapnak az albumok, attól függően, melyik család hol áll a társadalmi ranglétrán).
A játékos kvízkérdésekkel és a közös énekléssel együtt összesen 42 percig tart az esemény. Miután lassan elhalkul a mikuláscsomag-csörgés, és kihűl minden kiböffentett tea- és forraltbor-illat, a színes csapat visszalépdel a kocsikra. A jelmezes szereplők fáradtabbak, kissé rá kell játszaniuk a gesztusokra. A mikuláscsomagokat szorongató gyermekek egy része egészen elálmosodott az izgalomtól és a vasúti kocsi kellemes, illatos melegétől. Miközben Miklós és a vasutas elfoglalják helyüket a mozdonyban, a szülők nagyokat nevetve, nagyon elégedetten megbeszélik a mikulásvonat és a rendezvény érdekesebb részleteit. ♦