Folytatta szeptember óta tartó klubestjeinek sorozatát a váci Lel-Tár együttes. Az idei első alkalmon a gödöllői Rokkka zenekar volt a klub vendége, akik nagyon remek hangulatot varázsoltak dalaikkal. Így nem is volt nehéz dolga Benedek Krisztinának, hogy többször is közös éneklésre kérje a hallgatóságot.
Az est szünetében jó érzés volt látni ahogy jó hangulatban folynak a beszélgetések az inni és ennivalók elfogyasztása közben, aminek egy részét a házgazda együttes biztosítja, de természetesen örömmel fogadják, ha hoz valaki a büféasztalra valamit.
A második részben már a házigazdák álltak színpadra, tovább folytatva az est jó hangulatát. Külön öröm volt látni, ahogy a koncert legvégén Czombos Péter egyesével színpadra szólította a Rokkkás zenészeket és összeálltak egy közös fotóra.
Ahogy beszélgettem a Lel-Tár együttes tagjaival, látszik rajtuk, hogy nagyon elhivatottak a klubbal kapcsolatban, nagyon örülnek, hogy folyamatosan nő a látogatottság. De bíznak benne, hogy még többen csatlakoznak majd énekelt verseket hallgatni. Nem irodalomórát tartanak –nem is ez a cél – de sokszor érdekes megközelítéseket él át a hallgató egy-egy akár ismert vers kapcsán is. Jó érzés egy kicsit kiszakadni a hétköznapok rohanásából, egy kicsit elmerengeni, elgondolkozni a versek mondanivalóján. Egy jót beszélgetni a szünetben – akár a friss élményről – és aztán feltöltődve hazamenni.
A következő alkalommal a tavaly megjelent albumukat mutatja majd be az együttes. Ebben lesz segítségükre két Kossut-díjas zenész, Pusztai Gábor (ütőhangszerek) és Heigl László (basszusgitár) személyében. Ne feledjék, február 22. 19 órai kezdettel, a váci Madách Imre Művelődési Központ kamaratermében. ♦