Légies kiállítás Verőcén

Légből Kapott címmel látható csoportos kiállítás a Verőcei Művelődési Házban január 10-ig.

Három alkotó munkái láthatóak, a csoport neve Tri Bien, ami egy szójáték, tulajdonképpen három jót jelent franciául, de némi fantáziával másképp írják. Franciául a tre bien kitűnőt, nagyon jót jelent, ebből, és miután a csoport egyik tagja Szvetlana Grisanceva orosz anyanyelvű, a tre-ből tri lett, ami hármat jelent oroszul, így évekkel ezelőtt vált egyfajta kohézióvá a közös munka. Negyedévente szerveznek közös kiállításokat. Kitalálnak egy témát, és akkor arra az egy témára alkotnak. Például legutóbb dunai uszadékfák szolgáltatták az alapanyagot az alkotásokhoz. Nem az első önálló kiállításuk, évek óta megmutatják a közönségnek az épp aktuális műveket.

Ismerjük meg a tagokat. Szvetlana Grisanceva elmondta: nemezeléssel foglalkozom körülbelül 18 éve.  És nem tudok eltelni vele. Először azért is kezdtem, mert nagyon színes, sokoldalú, különleges kézimunka.  Kezdem a kalapokkal, utána öltözékkel, táskákkal, kiegészítőkkel. Sokat tanultam. A gyapjú nagyon különleges természetes anyag. Gyapjúból lehet létrehozni képeket, szobrászkodni, ruhákat gyártani.  A képalkotási technikák nagyon különbözőek: tűnemezelés, vizes nemezelés, gyapjú akvarell (gyapjúszálak kirakása). A szobrászat szinte határtalan. Most gyapjú képekkel foglalkozom. Fejlesztem az új technikát. Tervemben van a portrék készítése.  De divatbemutatókat is szeretnék sok-sok nemez öltözékkel és kiegészítőkkel.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  II. Gödi kolbásztusa kolbásztöltő verseny és fesztivál

Lázár Dórával kapcsolatban fontos tudni, hogy fontos számára a kísérletezés. Nincs benne tudatosság az alkotás folyamatában, ösztönösen dolgozik. Merített papírokat szokott használni, fonalakat is, ezeket kombinálja egy adott művön. Véleménye szerint az ilyen kombináció többet ad, mint külön-külön. Az Iparművészeti Főiskolán textil szakon végzett, innen ered a textiles megközelítése a művészi életében, díszítési, dekorációs elemként használja, mint eszközt. Ezzel a kombinációval olyan formákat, képi világokat lehet előhívni, melyek erősebben hangsúlyozzák a végeredményt. Elmondta még, hogy ez egy saját technika, nem más alkotótól vette át, hosszú kísérletezésnek az eredménye. A fonál kontúrt adhat, vagy akár megerősíti az adott kép részletét.

A képeken kívül vannak másféle technikák is, melyekhez madártollakat, fa alapanyagokat (uszadékfákat a Dunából) és köteleket használ. Utóbbi műtárgyakhoz nagy szerencse, hogy Dórának több ismerőse van, akik madarakat tartanak, így az alkotásokhoz liba, kacsa, pulyka tollakat is felhasznál. Miért fontos számára a tollak felhasználása? Kapcsolódás ez az állatokhoz, légiességet kap a mű.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  II. Gödi kolbásztusa kolbásztöltő verseny és fesztivál

A csoport harmadik tagja Mekkey Péter – karikátor. Ő, ahogy alkotótársai is, szintén Verőcén él. Önmagáról úgy vall, hogy filozófiai karikatúrákat készít. Évtizedekkel korábban országos lapoknak dolgozott. Péternek több tucat önálló kiállítása volt már. Karikatúrák készítésével kora-tizenévesen kezdtem foglalkozni, eleinte kevés sikerrel (ahogy mondani szokták: „az íróasztalfióknak dolgoztam”). 1986-ban jelentek meg első opuszaim a „Ludas Matyi”-ban, és attól kezdve több országos sajtótermékben, (pl. Magyar Ifjúság, Rakéta Regényújság, Szabad Száj, stb) lettem rendszeres publikáló. Egyéni kiállításaim nagyjából 1988 óta immár szép számmal voltak. Magányos farkasként alkotok, rövid megingásoktól eltekintve (Buket, Greguss Kör), nem csatlakozom egyesülethez, társasághoz. Műfajom a szöveg nélküli, sajtó- vagy filozófiai karikatúra; kedves témám a tenger és környéke. – fogalmazott Mekkey Péter.Egyébként A két hölgy régi jó ismerősök, egyfajta alkotói közösségben éltek, évekig a művelődési ház egy folyosóján negyedévente közös kiállításokat szerveztek. Ez volt a Tornác Galéria. Ehhez az alkotói csoporthoz csatlakozott Péter, eleinte véletlenszerűen, aztán egyre sűrűbben jelentek meg közösen, mint alkotócsoport. Alkotócsoporttá fejlődtek. Több, mint tíz kiállításuk volt már. Egy ideig nem volt az alkotócsoportnak neve, nem volt „neve a gyereknek” Péter javasolta az alkotótársaknak, hogy legyen valami nevük, ami könnyen beazonosítja őket, elgondolkodtató, vicces.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  II. Gödi kolbásztusa kolbásztöltő verseny és fesztivál

A kiállítás megtekinthető a Verőcei Művelődési Házban január 10-ig, az intézmény nyitvatartási idejében. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
legújabb
legrégebbi legnépszerűbb
Inline Feedbacks
View all comments