A Somoghy Attila (Soma) által 22 éve megálmodott és azóta minden nehézségen át sikeresen megrendezett Mészkőember-Légrádi Béla Emlékverseny fontos változások elé néz. Az átalakulás célja, hogy a rendezvény ne essen áldozatul az idő és a körülmények által számos sportrendezvényt sújtó megszűnésnek, hanem tovább éljen és erősödjön.
Somoghy Attila 2023-ban átadta a verseny szervezését Superior Racing Team számára, bízva abban, hogy az esemény az új kezekben is méltó módon folytatódik. 2024 februárjában azonban egy súlyos kerékpáros baleset következtében elveszítette az egyik lábát. Ennek ellenére az esemény szervezői nem hátráltak meg: a versenyt őszre halasztották, remélve, hogy Soma megtalálja az útját. És így is lett – ő példát mutatott mindenkinek: a legreménytelenebb helyzetben is visszatért, és fél lábbal is megküzdött a közel 7 km-es Sejce bánya emelkedőjével.
Tiszteletük jeléül a szervezők új jelentést adtak a MÉSZKŐEMBER névnek. Többé nem csak a hegy leküzdésére utal, hanem Soma küzdeni akarásának, erejének és példamutatásának szimbóluma.
Somoghy Attila így nyilatkozott az esemény kezdetéről és fejlődéséről:
„Több, mint 20 éve megálmodtam és meg is valósítottam egy kis bringaversenyt a Naszály szerpentinjén. Nem gondoltuk túl a dolgot, csak szerettünk volna egy hangulatos, családias versenyt összehozni. Egy olyan versenyt, ahol nem az elért helyezések, hanem az együtt töltött idő, a bringás társakkal való találkozás volt a középpontban.
Az évek során azonban minket sem kerülhetett el a fejlődés. Egyre többen jöttek el Vácra minden tavasszal, kinőttük a versenyközpontot, és a kézi időmérést felváltotta a chip-alapú rendszer. Bár az elért színvonalból nem akartam engedni, a rendelkezésemre álló eszközök és források miatt képtelen lettem volna szintet tartani, nemhogy tovább fejlődni. Ezért döntöttem úgy, hogy befejezem a verseny rendezését, és átadtam a feladatot a Superior Racing Teamnek.”
2025-től a MÉSZKŐEMBER egy többfordulós hegyi időfutam-sorozattá alakul. Az első és legnagyobb változás, hogy az esemény átköltözik a Duna túloldalára, Pilismarótra. A Pilisi Parkerdő Zrt. támogatásával a versenyzők immár gyönyörű erdei környezetben, tükörsima aszfaltúton teljesíthetik a távokat.
A versenyközpont és a rajt a Hoffmann út mellett kap helyet. 2025-ben két futamot rendeznek: májusban a Hoffmann úton, míg októberben a Rám-hegyi úton mérhetik össze erejüket a résztvevők. 2026-ra pedig már háromfutamos sorozatot terveznek.
Az évek során a versenyt egyre több kihívás érte: a Sejce bánya úthálózatának romló állapota, a forgalmas versenyközpont és az arra járó autósokkal, valamint a helyi lakosokkal kialakuló konfliktusok mind hozzájárultak ahhoz, hogy a szervezők kénytelenek legyenek új helyszínt keresni. Ahogy Soma fogalmazott:
„Szomorú, hogy még mindig itt tartunk. Hogy a közlekedési kultúra a béka segge alatt van, hogy egyszer egy évben a szerpentin bringás forgalma kiveri egyesekben a biztosítékot, és saját, valamint mások testi épségét veszélyeztető módon akarják megmutatni, hogy ki az erősebb. De ezzel már kár foglalkozni. Előre kell nézni, mert a verseny tovább él, ráadásul elég komoly szintet is lép.”
A változásoknak köszönhetően a MÉSZKŐEMBER nem csak fennmarad, hanem új lendületet is kap. A szervezők célja, hogy a verseny ne csupán egy sportesemény legyen, hanem továbbra is közösségformáló, inspiráló élmény – méltó emléket állítva Soma kitartásának és eszmeiségének.
A rendezvény szervezői, a Superior Racing Team, a változásokról és a részletekről hivatalos Facebook-oldalukon számoltak be, ahol további információk is elérhetők az eseményről. ♦