Mindennapjaink és a családok segítői – A gyermekvédelem elhivatott szakembere Holeczné Nagy Mária

Rovatunk aktuális hétköznapi portréhőse huszonegy éve szívből képviseli azt, hogy „minden gyerek egyformán számít”, munkásságát szociális szakmai díjakkal is elismerték. Holeczné Nagy Máriát (Marcsit) a Váci Humán Szolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Központjának esetmenedzserét, hatósági ügyekkel foglalkozó csoportvezetőjét, járási jelzőrendszeri tanácsadóját mutatjuk be.

Csepp a tengerben

„Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.” (Teréz anya)

Holeczné Nagy Mária ezzel a idézettel kezdi történetét. „Számomra ez nem csak egy munka, hanem hivatás. Minden egyes gyermek, minden egyes család egy különleges történet, és én azon vagyok, hogy a lehető legjobb folytatást írjuk meg együtt”– foglalja össze röviden a segítő hitvallását Mária. A segítő szakember története egy csendes, mégis erőteljes bizonyíték arra, hogy az apró, szeretetteljes cseppnek gesztusnak mekkora ereje lehet egy rászoruló család vagy gyermek életében. Segítőként már több mint két évtizede minden egyes nap azon fáradozik, hogy a reményt és a hitet visszahozza a rászoruló emberek életébe.

A segítő kezdetek

Mária Esztergomban született és az Ipoly mentén töltötte gyermekkorát. Már fiatalon érezte, hogy az emberek segítése a legfontosabb küldetése lesz. Először az egészségügyben találta meg a helyét, ápolóként dolgozott, ahol az ápolás mellett a lelki sebeket is igyekezett bekötözni. Már pályája elején látta, hogy az embereknek nem csak a testük, hanem a lelkük is van és azzal is kell foglalkozni. Próbált mellettük lenni azoknak, akik magányosak voltak, akiknek szükségük volt egy kedves szóra, biztatásra – magyarázta a kezdeti segítő indíttatást.

Empátia hídon a szociális szféráig

Ez a mélyülő empátiája vezette el Holeczné Nagy Máriát a szociális munka világáig.  Az ELTE Társadalomtudományi Karán szerzett diplomát, majd rövidesen a gyermekjóléti alapellátásban kezdett dolgozni. Segítő pályafutását egy Vác melletti kistelepülésen kezdte, ahol családgondozóként tevékenykedett. Hamar rájött, hogy a segítő munka nem csupán papírok és szabályok, hanem emberi sorsok szövevényes hálója, ahol az empátia az együttérzés a legfontosabb szakmai kötőanyag. „Emlékszem, amikor intézményvezető lettem, nem sokkal a diplomaszerzés után, eleinte kissé tartottam tőle, aztán ahogy telt-múlt az idő, hamar rájöttem, hogy a helyemen vagyok. Itt, ahol a reményt ültethetem el egy bajban lévő ember szívében. Annak ellenére, lehet, hogy már a kliens is lemondott saját magáról, de mi a segítők, addig hiszünk benne, ameddig ő is újra hinni tud magában” – világít rá Mária a segítő hivatás mozgatórugójára.

Képessé tevés

Az évek során Mária számtalan gyermek és család életét kísérte. A legnagyobb öröm számára a mai napig, amikor egy család – bár segítséggel – megtalálja a kiutat a nehézségből. „Amikor látom, hogy egy gyermek végre újra mosolyog, vagy egy szülő visszanyeri a cselekvő erejét, képes arra, hogy az élete lényeges kérdéseiben tudjon felelős döntést hozni, akkor érzem azt, hogy minden erőfeszítésünk megérte. Ezek a pillanatok adnak erőt a folytatáshoz, ezek a legszebb ajándékok a sokszor reménytelennek tűnő szociális munkában” – teszi hozzá. „Gyakran kérdezik tőlem is, hogy miért vagyok még ezen a pályán. A válasz egyszerű: mert még hiszek az emberekben. Hiszek abban, hogy mindenki megérdemel egy tiszta lapot, második esélyt” – mondja mosolyogva.

Segítőnek is segítség

Mária szakmai vezetőként a rendszerben való gondolkodást, a szabályok betartását, szakmaiságra való törekvést, munkatársak támogatását, és nem utolsó sorban a csapatmunkát tartja fontosnak. „Kollégáimmal segítünk egymásnak, hogy együtt feldolgozzuk a sokszor feldolgozhatatlant” – teszi hozzá. Ebben segítségükre vannak még további szakemberek is, hiszen a segítőknek is szükségük van segítségre, szupervizorok és csapatépítők segítségével töltődhetnek újra.

A beszélgetés végén megkérdezem Máriát, hogy neki mi ad erőt ehhez a munkához „Sokszor azt mondják, hogy a mi munkánk hálátlan. Én nem így látom. A legnagyobb hálám az, amikor látom, hogy egy család újra mosolyog, megtanulnak jól együttműködni, családként funkcionálni, hogy egy gyermek biztonságban érzi magát. Ez a legnagyobb jutalom. Nagy örömmel töltene el, ha ezt az ágazatot is elismernék, erkölcsileg és anyagilag is, valamint az, hogy lenne utánpótlásunk, ne legyenek pályaelhagyók. De addig is mi, akik még nem hagytuk el a segítő szférát, nap-mint nap végezzük a dolgunkat a rászoruló családokért, gyermekekért.  „Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger” – ezzel a Teréz anya idézettel kezdte és zárta a beszélgetést Holeczné Nagy Mária a VHSZK Család- és Gyermekjóléti Szolgálatának vezetője. (Baranyi Marcsi) ♦