A művelődési ház Kávézó Galériájában nyílt meg Szakolczai Krisztina fotókiállítása. A kiállítást Dr. Nagy Szilvia pszichiáter szakorvos, pszichoterapeuta nyitotta meg. Rögtön azzal kezdte, hogy a fotóművésszel való kapcsolata egészen a gyerekkorukig nyúlik vissza, ott voltak mindig egymás életének fontosabb pillanataiban.
Megtudhattuk, hogy Krisztina számos hazai és nemzetközi fotós díjra, szakmai elismerésre lehet büszke. Ami azt jelenti, hogy egy igazi természetfotós, igazi fotóművész. 2015 óta tagja a Vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesületének is. 2018-ban megkapta a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség, az EFIAP (A FIAP kiváló művésze) minősítést, és A-MAFOSZ (Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének) minősítését. A fotósnak egyébként van civil foglalkozása is, kutatás-fejlesztési projektmenedzserként dolgozik. A műszaki fizikai és anyagtudományi intézet munkatársa, végzettségét tekintve műszaki informatikus. 2010-ben doktorált mérnök-informatikai témában.
2013-óta foglalkozik komolyabban fotózással, de már gyerekkora óta érdekli a fényképezés. Szabadideje jelentős részét terepen tölti. A pillanatra várva, olykor iszapban, álcaháló alatt. Az utóbbi időben sokat járt és alkotott külföldön. Volt Erdélyben, Olaszországban, Norvégiában, Indiában, Kenyában, Amerikában, de készültek fotói a Feröer-szigeteken, Izlandon. Persze hazánkban is fotózik a Kiskunság, Hortobágy, Somogy, vagy a Pilis területein.
Elsősorban a madárfotózás, a tájfotózás és a légi-fotózás érdekli, de láthatunk a kiállításon asztrofotókat is. Neki egyfajta „kizsilipelés” a hétköznapi stresszből és nyugalmat, harmóniát, csendet szeretne felénk közvetíteni a képeivel. Talán azt gondolnánk, hogy terepen lenni biztosan egy más életérzés, ott lecsendesül, átlényegül, eggyé válik azzal, amit figyel, így könnyebb elkapni a pillanatot.
Amikor Dr. Nagy Szilvia először látta Krisztina madárfotóit, eszébe jutott, hogy a fotós édesapja mennyit kémlelte a kertben Kecskeméten a madarakat, nagyon sokat tudott a madarakról, ami tudást megosztotta szeretteivel, barátaival. A felszólalót külön megragadták a kiállított madárfotók. Ezeken a madarak hol éppen a kamerába néznek, hol éppen táplálkoznak, hol pedig éppen repülnek. Élőek és valóságosak a fotók. Krisztina úgy szokott fogalmazni, hogy madarat fotózni egy akciódús tevékenység, ellentétben a tájképekkel, ahol a témakeresés és a rácsodálkozás dominál. A tájképeken Dr. Nagy Szilviát a színek, a hangulatok, a fények összjátéka ragadta meg. Egyedi a perspektívája, erős a mondanivalója. A képeinek az egyediségéhez az is hozzájárul, hogy nála kicsit máshová esik a fókusz, ami a névjegye is egyben. A másik aspektusa a munkásságának, amikor Indiában nagyon igazi emberarcokat kapott lencsevégre, gyerekeket, időseket, kézzelfoghatóvá téve annak a kultúrának a hangulatát. Ezek közül a képek közül a kedvence egy hátra pillantó kisfiú, akinek a szemében ott van India egész történelme.
A néző gondolhatja a képek befogadása, szemlélésekor, hogy „mire gondolhatott a költő”. Ez az a pont, amikor az alkotó létrehoz valamit, de ha van szemlélő, aki megtekinti a fotót, akkor a fotós belső indíttatásához hozzájárul a nézői perspektíva, fantázia vagy projekció. „Így a végeredmény mindig több, mint egy puszta kép. Érdemes, időt hagyni, merengeni, hogy hasson ránk az alkotás. Hisz abban, hogy a nézői oldal a képeinek a befogadása egyfajta művészetterápia is, egy jó értelembe vett módosult, beszűkült tudatállapot, ami felerősíti a jelenlétet” – mondta a pszichoterapeuta. Szakolczai Krisztina is hasonlóan van ezzel, amikor terepen van, amikor például magára ölti az álcahálót, akár egy teljes napra. Olyan ez számára, mint a vadászat. Nem előre betetetett állatokra vár, tehát nem egy manipulált helyzetben dolgozik, hanem a pillanatra vár, ráhagyatkozik a természetre, hogy aznap mit küld elébe. Ez persze nem könnyű, hiszen nyáron például a rengeteg szúnyog, vagy épp adott esetben az egészen korai kelés nehezíti a dolgát.
Maga a fotós is mondott pár gondolatot a képekkel kapcsolatban, a kedvence a Róka és a cankó meséje című kép. Elmesélte, hogyan, milyen körülmények közt készült. Itt is kiemelte, hogy nem előre beetetett helyszíneken dolgozik, hanem ha kell, hosszú órákat vár a pillanatra, akár a sárban fekve is. Ez tipikusan az a kép, amiért rengeteget dolgozott, miközben egy pillanatot láthatunk csupán. Több mint tíz éve jár ki a Kiskunsági szikes tavak vidékére, ahol a fotó készült. A kellemes hangulatú megnyitón Kádár Blanka Tímea működött közre hárfán. Érdemes tehát megtekinteni az érdekes tárlatot, ami március 27-ig látható. ♦